ujkelet.live
Jitzchok Dovid Smith, mint rabbi és gyakorló ügyvéd elítélte Avraham Kirschenbaum haifai jesiva vezető rabbi arra vonatkozó kijelentését, miszerint ellenezi a zsinagógák nyitvatartását a koronavírus kitörése miatt, és felszólítja a rendőrséget, hogy “tízszer nagyobb veréssel büntesse” a rendelet megszegőket.
„Válaszul a haifai Kirschenbaum rabbi szörnyű kijelentéseire, amely szerint felszólította az izraeli rendőrséget, hogy brutálisan – tízszer erősebben verjék meg azokat a zsidókat, akiknek elkötelezettségük és elhivatottságuk van a judaizmus iránt, amely nevében évezredeken keresztül folytattuk a jesivákban és a zsinagógákban a Tóra tanulását, még a szörnyű közegészségügyi rendeletekkel szemben is, jelzi a közegészségügyi tanok mélységes romlottságát, amely háborút indít az egész emberiség ellen és amelynek Kirschenbaum rabbi szóvivőjévé vált” – nyilatkozta Smith rabbi az ArutzSheva hírportálnak.
Továbbá, “emellett felbátorítja a nem zsidó országokat és a nem zsidó rendőrségeket, hogy országukban verjék meg az embereket, akik nem tesznek eleget a rendeleteknek – és mindezt azért, mert Kirschenbaum rabbi a Tóra nevében ezt állítja. Mindent, amit mond, figyelmen kívül kell hagyni és minden tekintetben el kell ítélni, mivel a Tóra és az egész emberiség ellen szól”.
Az ügy előzménye, hogy Kirschenbaum rabbi a Hebron jesivában koronavírusos betegekkel folytatott beszéde során valóban azzal vádolta a vallásos zsidókat, hogy megsértették a kormány irányelveit és felszólította a rendőröket, hogy fokozzák a fizikai bántalmazásokat a rendeletek betartásának kikényszerítése érdekében. Az elhangzott beszédről készült felvétel felkerült a Kikkar Hashabbat haredi hírportálra.
Kirschenbaum cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint az új szankciók károsak lennének a vallásos (zsidó) életmódra, ugyanis szerinte a Mindenható tiszteletéhez és a Tóra-tanulás folytatásához bármilyen eszköz bevetése indokolt.
“A Tóra azt tanítja, hogy aki nem vigyáz saját életére, megérdemli a halálbüntetést. Nem szeretek kritizálni más zsidókat, de ha valaki megszentségtelenítve I-n nevét veszti el életét, arra nincs mentség”. – állítja Kirschenbaum rabbi az ArutzSheva riportja szerint.

A légitársaságok október elseje és hetedike között összesen 216 járatot töröltek a Ben Gurion repülőtérről külföldre és vissza.
A ros hásáná előtt bevezetett országos zárlat a reptérre is vonatkozik, vagyis az izraeliek nem utazhatnak külföldre, kivéve azok, akik már korábban – szeptember 25-ig megvették a repjegyet.
A korlátozás megszűntetésére is jogosult gazdasági bizottság (Kneszet) ma ülésezett, hogy megvitassa a légtér zárlatának feloldását. A bizottság hatásköre ellenére, a kabinet a zárlat megszüntetését várhatóan a hét végén fogja bejelenteni.