ujkelet.live
Moti Ravid professzor csütörtökön tájékoztatta a bnei braki Maayanei Hayeshua Kórház vezetését, hogy lemond az intézmény orvos igazgatói posztjáról.
Ravid lemondása mögött a ma reggel tett ultraortodox szektor magatartásával kapcsolatos nyilatkozata áll.
„Ez Izrael Állam történetének egyik legvadabb eseménye” – mondta Ravid professzor a Reshet Bet-nek nyilatkozva „A mai napig nem volt olyan, hogy egy teljes közösség, ilyen engedetlenül viselkedik és embereket öl, véleményem szerint nem a hitből fakadóan. Nem értem a kapcsolatot a hit, a júdaizmus, a vallás és a között, amit csinálnak”.
„Nincs kapcsolat, van egyfajta dac, hogy itt ‘rajtam kívül nincs senki’. Évek óta arra tanítják őket, hogy mindent elvegyenek és semmit se adjanak és ez az egyik reakció”.
„Nem hiszem, hogy konkrétan vallási jellemzők lennének itt” – állította a kórház igazgatója. „Ez a lakosság [egy részének] romlott oktatása. A bölcs rabbik kiáltanak és azt mondják, ‘állj’, de van olyan közönség, amely nem hall”.
A kórház vezetése elutasította Ravid megjegyzéseit.
„A kórház vezetése szomorúságát fejez ki Ravid professzor elmúlt napokban médiában tett kijelentései miatt, melyekben olyan sértő dolgokat mondott, amik helytelenek az ultraorotodox közönséggel és különösen annak rabbijaival szemben”.
„Ennek eredményeként ma reggel Ravid professzor benyújtotta lemondását a kórház vezetőségének. Tekintettel arra a nehéz és kihívásokkal teli időszakra, amelyben az egészségügyi rendszer van, megállapodás született a kórház vezetésével a távozásának dátumáról és az utódjával az átállási folyamatról”.
A kórház megköszönte Ravid munkáját, megjegyezve, hogy az elhangzottak „teljesen ellentétesek a kórház pozíciójával és nézetével”.
„A kórház, amelyet közösségi kórházként alapítottak a Tóra és a mitzva tartó közönség speciális igényeinek kielégítésére, és amely a nagy Tóra-tudósok által vezetett Halakha-bizottság alá tartozik, büszke arra, hogy továbbra is a közvélemény minden formáját szolgálja, miközben az élet szentségét és az emberi élet értékét őrzi szent Tóránk szerint, mind a mai napig. A kórház folytatja az élet mentés szent munkáját anélkül, hogy belerángatnák egy populista diskurzusba, amely sajnos jelen van ebben a nehéz pillanatban”.
Ravid lemondó nyilatkozatában kijelentette, hogy félreértették, és segíteni akar az ultraortodox közösségnek.
„A szélsőséges szektákra utaltam. Nem akartam megbántani senkit. Őszintén elnézést kérek azoktól, akiket megbántottam”.
A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint Izraelben a COVID-19 halálesetek mintegy 12% -a az ultraortodox közösségből származott, nagyjából összhangban a közösség nagyságával, amely az izraeli népesség körülbelül 11-12% -a.
De mivel az ultraortodox közösség medián kora rendkívül fiatal a magas születési aránya miatt – és az a tény, hogy a COVID sokkal súlyosabb hatással van az idősebb korosztályokra -, a szektor halálozási arányát tekintve a 12%-nál jóval alacsonyabbra számítottak.
A rendőrség a hét eleje óta összesen 40 zsinagógát zárt be Bnei Brakban a koronavírus-rendeletek megsértése miatt. Közülük 12-őt egy tegnap esti művelet során.
Jehuda Mesi-Zahav, a Zaka kutató-mentő csoport ultraortodox vezetője kedden a 12-es csatornának azt nyilatkozta, hogy szégyelli egyesek viselkedését a közösségében, amikor a koronavírus egészségügyi irányelveiről van szó, de megjegyzi, hogy nem minden ultraortodox egyforma.
„Megértem a világi emberek haragját… az emberek azt mondják: Ti fertőztök meg minket, a 20% a 80% -ot. És ellopjátok a lélegeztetőgépeket”.
Szerinte „óriási zavar van” arról, hogy mi zajlik az ultraortodoxok között. Mesi-Zahav szerint a főbb haszid szekták betartják az összes szabályt. A gond egy része olyan haszid szektáktól származik, mint Vizsnyic és Belz, akik úgy döntöttek, hogy a rabbik tanácsa szerint inkább nyájimmunitással próbálkoznak, mintsem „megzavarni a Tóra világát”. Néhányan „meg akarnak fertőződni”.
Azt tanácsolta, hogy az izraeli hatóságok ne csak erőszakkal, hanem a vallási vezetőkkel beszélve próbáljanak kapcsolatba kerülni ezekkel a közösségekkel.
A legdurvább viselkedés szerinte az olyan keményvonalas anticionista csoportoktól származik, mint az Eda Haredit és a Toldosz Aharon, amelyek szándékosan megsértik a szabályokat és megpróbálnak viszályt szítani.
„Képeket akarnak” a rendőrökről, akik megütik a gyerekeket, hogy megmutassák közösségeiknek, és fokozzák a világi izraeliek iránti gyűlöletet.
„Mélyíteni akarják a szakadékot az ultraortodoxok és az izraeliség között. Ennek nem kell így lennie”.
Igazat irt és szégyen hogy hagyjátok hogy még mindig ök irányitsabak! Nem dolgoznak,semmit nem tesznek az orszégért és még is mindent megkapnak szó nélkül,mig mások semmit sem kapnak! Tönkre teszik,felélik Izraelt,mert azok akik tehetnének ellenük nem tesznek,hogy hatalmon maradhassanak! Igen is sok ember haláláért felelösek és felelösek lesznek! Most az ünnepek elött százával,ezrével utaztak utaznak buszokkal,mert azokat nem ellenörzi a rendörség. Hozzák viszik a virust!