ujkelet.live
Az országos koronazárlat miatt az előírásoknak megfelelően idén mindössze húsz meghívott jelenlétében hangzott el a Siratófalnál az ilyenkor szokásos Birkát Kohanim (kohén áldás) ünnepi istentisztelet. A renszerint többezres zsidó imádkozó részvételével zajló papi áldás Jeruzsálem óvárosában kétszer hangzik el egy évben, pészach és szukot ünnepének harmadik napján.
Donald Trump amerikai elnök felépüléséért a papi áldás után imát mondott a két főrabbi, David Friedman amerikai nagykövet és Mose Leon Jeruzsálem polgármestere.
Az imát felvezető Smuel Rabinovitch (Siratófal főrabbi), hangsúlyozta, hogy a mi shebeirach – az isteni áldás – a múlt héten korona vírussal diagnosztizált Donald Trump, aki jelenleg kórházban van és a first lady Melania Trump felépülésére vonatkozik.
“Aki megáldotta őseinket, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot, Mózest, Áront, Dávidot és Salamont, imádságaink révén gyógyítsa meg Donald Johnt, Fred fiát. “
“A Szent áldott legyen, akit irgalom önt el, hogy felépítse, meggyógyítsa, hogy megerősítse tökéletes egészségben és hogy megelevenítése és küldjön neki gyors felépülést, mind testben, mind lélekben”.
Chief Rabbis of Israel pray for President Trump's recovery at the Western Wall in Jerusalem @realDonaldTrump @POTUS pic.twitter.com/kdLF8ulBID
— Arutz Sheva (@ArutzSheva_En) October 5, 2020
Gabi Askenázi (Kék-fehér) külügyminiszter
kedd reggel katonai géppel Berlinbe utazik, ahol német kollégája Heiko Maas meghívására, találkozni fog az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszterével, Abdullah bin Zayed sejkkel.
A háromoldalú diplomáciai találkozóra a Holokauszt Emlékműnél tartott ünnepség után, a Holokauszt Múzeumban kerül sor.
A miniszterek várhatóan “stratégiai biztonsági ügyeket is megvitatnak” – nyilatkozta Ashenázi szóvivője. Ezenkívül a vízumkérdés, a légiközlekedési megállapodások valamint a nagykövetségek megnyitása és a koronavírus elleni küzdelemmel kapcsolatos együttműködés kerülnek megvitatásra.
Heiko Maas bátornak és a közel-keleten hosszú ideje az első jó hírnek nevezte Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti békeszerződés aláírását.
A német külügyminiszter nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy Izrael és az Emirátusok közötti első diplomáciai találkozónak Berlin lehet a házigazdája, mondván, “a diplomácia legfontosabb pénzneme a bizalom, és hálás vagyok mindkét kollégámnak, hogy bíznak Németországban.”
A német diplomácia ugyanakkor szívesen közvetítene az izraeli-palesztin tárgyalások újraindítása érdekében is.
Askenázi két hónappal ezelőtti berlini útja alkalmából kijelentette:
„Úgy gondolom, hogy nagyon világos és nagyon is kézzelfogható, hogy az izraeli kormány politikája az annektálástól a normalizáció felé mozdult…Nyitva hagytuk az ajtót szomszédaink előtt, most már az ő döntésükön és választásukon múlik… Az Egyesült Arab Emírségekkel történtek nagyon erősen demonstrálja, hogy csak párbeszéd és tárgyalások révén tudunk előrelépni.”

Az egészségügyi minisztérium éjfél előtt közzétett legfrissebb adatai szerint a súlyos betegek 880; az elhunytak száma 1757; a ma elvégzett 40687 tesztből 11,3% vagyis 4579 lett pozitív.