ujkelet.live
Az izraeli légierő szerdán a hadsereg Momentum-tervének részeként bezárt egy vadászrepülő századot, hogy erőforrásokat szabadítson fel a fejlettebb repülőgépek számára.
Az év elején az izraeli légierő parancsnoka, Amikam Norkin vezérőrnagy az F-16-os gépekkel repülő 117. első sugárhajtású repülőszázad bezárása mellett döntött, ezzel befejezve 67 éves működését.
„Ez egy történelmi nap a légierőben, amely ma bezárja a haderő egyik legaktívabb és legoperatívabb századát” – mondta Norkin a záróünnepségen. „Az ‘Első Sugárhajtású’ Repülőszázad és műveletei elválaszthatatlan részét képezik a légierő történetének”.

Februárban a Momentum-terv részleteinek közzétételével a katonaság bejelentette, hogy bezár két légierő századot, valamint egy páncélos dandárt.
Az Izraeli Védelmi Erők szerint a 117. század szerdai „bezárásának napjáig” folytatta a kiképzést és a hadműveletek lebonyolítását.
A katonaság hozzátette, hogy a század összes katonája és tisztje folytatja a szolgálatát a légierőben.
A katonaság szerint az F-16 század bezárásának egyik oka, hogy erőforrásokat szabadítsanak fel az új ötödik generációs repülőgépek számára, nevezetesen az F-35-ös lopakodó vadászgépre, amelyet Izrael az Egyesült Államoktól vásárolt.
Az izraeli légierő legalább nyolc további F-16 századdal folytatja a műveleteit.

A 117. repülőszázad 1953-ban alakult, részt vett az ország történelmének azóta zajló minden háborújában, valamint számos jelentős műveletben, köztük az Opera-hadművelet néven ismert Irak majdnem kész atomreaktorára mért 1981-es bombázásban.
Kezdetben az egység a brit gyártmányú Gloster Meteort – az izraeli hadsereg első sugárhajtású repülőgépét – használta, majd a francia Dassault Mirage III-ra váltott át, amíg Izrael meg nem kapta az F-16-ösöket a hetvenes évek végén.
„A repülőszázad a világon elsőként lőtt le egy ellenséges repülőgépet F-16-ossal [1981-ben], és a világon elsőként lőtt le egy MiG-23-at [1982-ben]” – mondta a hadsereg.