Új Kelet Live – Éjféli gyors

0

Az Izraeli Védelmi Erők szombat délután Twitteren közölte, hogy letartóztatott 4 határsértő gázait.

A gyanúsítottak az övezet északi részéről hatoltak be a zsidó állam területére. A katonák az átkutatásuk során egy kést találtak náluk.

A gyanúsítottakat a helyszínen kihallgaták.

Kuvait csatlakozhat az Ábrahám-egyezményhez?

Donald Trump amerikai elnök pénteken egy sajtótájékoztatón a Fehér Házban kijelentette, hogy Kuvait lehet a következő arab ország, amely diplomáciai kapcsolatokat létesít Izraellel az Ábrahám-egyezmény alapján.

Trump az újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy Kuvait „olyan izgatott, hogy megvolt az aláírás az első két országgal [Egyesült Arab Emírségek és Bahrein], és úgy gondolom, hogy végül meglehetősen gyorsan ők is részesei lesznek ennek”.

Az elnök nyilatkozatára az emír legidősebb fiával, Nasser Sabah al-Ahmad al-Džab al-Sabah sejkkel folytatott találkozó után került sor, aki az apja nevében vett át egy díjat.

Trump elismerte, hogy csak „nagyon röviden” tárgyalta a kérdést a kuvaiti sejkkel, majd hozzátette, hogy „most az egész egy gyönyörű puzzle, ami szépen összeáll. A Közel-Kelet kibogozódik mindazzal, ami történik”.

Kuvaitban széles körben támogatják a palesztinokat, és miután értesültek az Egyesült Arab Emírségekkel kötött megállapodásról, vezető tisztviselők azt állították, hogy Kuvait lesz az “utolsó” a kezdeményezéshez csatlakozók sorában.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .