Tanévkezdés és vörössel jelölt közösségek

0

ujkelet.live

Egy nappal a tanévkezdés előtt az ország koronavírus-projektmenedzsere, Ronni Gamzu professzor vitatta Joáv Gallant oktatási miniszter (Likud) azon álláspontját, miszerint az iskolákat az egész országban meg kell nyitni, ideértve azokat a helyeket is, ahol a fertőzési ráta különösen magas.

Nem ésszerű ilyen helyeken megnyitni az iskolákat, mondta, mert lehetetlen elkerülni az új esetek folyamát. Beismerve, hogy nem ért egyet Gallanttal, Gamzu, aki az Egészségügyi Minisztérium egykori főigazgatója és hivatásos orvos, azt mondta, nem jön ki jól, hogy ő egy dolgot mond, míg az oktatási miniszter valami mást.

„Lehetséges, hogy én is tévedek, de miért kockázatassunk?”

A helyzet alapján alapján azokat a városokat, ahol a legmagasabb a COVID-19 előfordulási gyakorisága, időről időre le kell zárni, hangsúlyozta a professzor.

„Sok szakemberünk mondja, hogy őrült vagyok amiért napi 2000 [új] esettel hagyom megnyitni az oktatási rendszert. Nehéz szívvel teszem. Nem vagyok szerencsejátékos, de amikor a vörös [legmagasabb fertőzési arányú] városokról van szó, nem merül fel kérdés”- mondta, azaz az iskolák nem nyithatók meg.

A koronavírus-kabinet este tárgyalja az ügyet.

A katonai rádió szerint 3310 diák és 1425 tanár van jelenleg karantén alatt. A koronavírusos tanulók száma 536 míg az oktatási személyzeté 294.

Az Egészségügyi Minisztérium este közzétette azoknak a városoknak a listáját, amelyeket Gamzu jelzőlámpa terve szerint „vörös” -ként határoztak meg.

A listán szereplő közössegek: Dalijat al-Karmel, Tira, Ein Mahel, Emanuel, Kfar Kaszem, Iszfahan, Sá’ár Hanegev Regionális Tanács, Kfar Kanna, Rechaszim, Zemer, al-Batuf, Lakia, Beit Dzsahn, Ibelin, Ma’ale Iron, Kfar Bara, Dzsaldzsulia, Nahal Szorek Regionális Tanács, Kaabijah Tabas Hadzsadzsra, Dzsadeida-Makr, Umm al-Fahm, Dzsatt, Tiberiás és Beitar Illit.

A terv szerint ezeken a helyszíneken zárt helyen legfeljebb tíz míg a szabadban legfeljebb 20 fő gyűlhet majd össze.

Sikerült elkerülni a sztrájkot

A pedagógusok szakszervezete megállapodásra jutott a Pénzügyi és Oktatási Minisztériumokkal, így a tervezett sztrájk, amit a magas kockázatú tanárokra vonatkozó terv hiánya miatt készültek indítani, elmarad.

Tovább nő a koronavírus esetek száma Gázában

A Hamász terrorszervezet vezette Gázai Egészségügyi Minisztérium szerint 69 új koronavírusos esetet és egy halottat regisztráltak a területen az elmúlt 24 órában. Az aktív esetek száma 280-ra emelkedett, míg a halottaké négyre.

A terrorszervezetet nagyon aggasztja, hogy az elmúlt egy hétben a fertőzés elkezdett nagy iramban terjedni a lakosság körében.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .