Askenázi: Netanjahu mindent megtesz, hogy ne kelljen elhagynia a miniszterelnöki rezidenciát – riport

0
Gabi Askenázi izraeli és Nikos Dendias görög külügyminiszter Jeruzsálemben 2020.augusztus 13. Fotó: Gabi Askenázi/Twitter

ujkelet.live

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató esti riportja szerint, Gabi Askenázi (Kék-Fehér) külügyminiszter magánbeszélgetések során kijelentette, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök elhatározta, hogy nem hagyja el a miniszterelnöki rezidenciát.

„Netanjahu egyáltalán nem akarja elhagyni a [miniszterelnöki rezidenciát], mindent megtesz ennek elkerülése érdekében. Nem nekünk kéne először pislogni és engedni. Ha eltökélt szándéka választásokra menni, lássuk, hogy megteszi.”

A jelentés szerint Askenázi és Avi Niszenkorn igazságügyi miniszter ellenzi Netanjahu követeléseinek elfogadását a koalíciós válság közepette, míg a párt vezetője, Beni Gantz mérlegeli, milyen kompromisszumokkal lehetne elkerülni az új választásokat.

Askenázi irodája elutasította a riport állításait.

„Gabi Askenázi kampányt indított a Kék-Fehér vezetéséért, és minden erővel választásokra törekszik. Úgy tűnik, hogy Gantz megbuktatását még Netanjahu megbuktatásánál is jobban akarja” – reagált a Likud a riportra.

A Kék-Fehér szerint viszont a Likud akar választásokat:

„Netanjahu személyes megfontolásokból választásokat akar. A többi csak zaj. A Likud elfelejtette, hogy egymillió munkanélküli van. Jobb lenne, ha Netanjahu eltávolítaná a minisztereket a [TV] stúdiókból és utasítaná őket, hogy a koronavírussal foglalkozzanak.”

A 12-es csatorna korábban azt állította, hogy Kék-Fehér megkezdte egy kompromisszum megvitatását, amely a költségvetés elfogadásának augusztus 25-i határidejét elhalasztaná, és jóváhagyná a kormány további pénzeszközeit az új költségvetés elfogadása előtt.

Az ügy előzménye, hogy a Kneszet Pénzügyi Bizottsága reggel elutasította a koalíció stabilizálására irányuló törvényjavaslat megszavazását, a Likud és a Kék-Fehér közötti folyamatban lévő válság közepette.

A törvényjavaslat, melyet a Gantz-koalícióhoz tartozó Derech Eretz vezetői, Cví Hauzer képviselő és Joáz Hendel kommunikációs miniszter készített, 100 nappal kitolná a költségvetés elfogadásának határidejét, így a kormány december közepéig lehetőséget kapna, hogy megállapodásra jusson a kérdésben.

A törvény előírja, hogy minden költségvetés elfogadása nélkül létrehozott kormánynak 100 napon belül jóvá kell hagynia a költségvetést, különben új választásokat kell tartani. A jelenlegi kormány május 17-én tette le az esküt, és a 100 napos határidő augusztus 25-én jár le.

A törvényjavaslat első olvasatát hétfőn fogadta el a Kneszet. Három olvasaton kell átmennie, mielőtt törvénnyé válik, és a Kneszet Pénzügyi Bizottságának jóváhagyása szükséges a második és a harmadik olvasat továbbításához.

A Pénzügyi Bizottság megbeszélésén a koalíció elnöke, Miki Zohár (Likud) négy feltétellel állt elő a határidő elhalasztására, ideértve az éves költségvetésben pénzeszközök elkülönítését az ultraortodox jesivák, valamint a vallásos cionista iskolák és programok számára, valamint számos támogatást egyéb oktatási programokhoz, és lehetővé téve a rugalmas felhasználását a költségvetés 5% -ának.

„Ha ez a négy téma szerepel a törvényben, akkor jóváhagyható a második és a harmadik olvasata” – mondta Zohár.

Eitan Ginzburg (Kék-Fehér) képviselő elutasította a követeléseket, mondván, a bizottságnak nem az a célja, hogy megbeszélést folytasson egy „alternatív állami költségvetésről”.

„Azt hiszem, némi zavar van itt. Azért ültünk össze, hogy a költségvetési határidő késleltetéséről szavazzunk. Nem pedig azért, hogy megvitassunk egy alternatív költségvetési tervet különféle célokkal.”

Az ultraortodox Jahadut Hatora állítólag 400 millió sékelt követel a jesivák számára költségvetés elhalasztásáért cserébe.

A Kék-Fehér este 10 órakor vészhelyzeti ülést tart a folyamatban lévő koalíciós krízis miatt.

A Likud és a Kék-Fehér közötti vita egyik kulcspontja, hogy Gantz ragaszkodik a kétéves költségvetés elfogadásához, ahogy az a koalíciós megállapodásban szerepel, míg Benjamij Netanjahu miniszterelnök (Likud) a 2020-as évre vonatkozó költségvetés elfogadását akarja. Utóbbi verzió lehetőséget adna Netanjahu számára, hogy júniusban új választásokra kerüljön sor, feltéve, hogy miniszterelnöki ideje alatt nem megy át a 2021-es költségvetés. Ebben a helyzetben Netanjahu miniszterelnök maradhatna egy átmeneti kormány élén, amíg az új választásokat megtartják.

A média szerint Netanjahu azt követeli a Kék-Fehértől, hogy egyezzen bele a koalíciós megállapodás több pontjának megváltoztatásába, melyek nem kapcsolódnak a költségvetéshez, a kormány egyben tartásának feltételeként.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .