Új Kelet Live – Éjféli gyors

0

Avigdor Liberman, a Jiszráel Beitenu vezetője hétfőn ismét azt javasolta Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy menjen nyugdíjba és jelezte, hogy pártja együtt fog működni a Likuddal, de csak akkor, ha a miniszterelnök lemond.

Szintén elismételte azt az állítását, hogy a Likud tagjai tudják, hogy a Netanjahu-korszak véget ért valamint azt is megjósolta, hogy a miniszterelnök választásokat akar, hogy elegendő támogatást gyűjtsön be egy törvényhez, ami megvédi őt a korrupciós ítéletek ellen.

„Ha 62-63 széket szerez [a jobboldali blokkjával], egy francia-törvényre, egy kínai-törvényre, vagy a Legfelsőbb Bíróság ítéleteit felülíró törvényre számíthatunk. Ha nem, véleményem szerint vádalkura fog hajtani.”

A kabinet soha nem ült össze megtárgyalni az annektálás kérdését

Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) hétfőn a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottsága előtt beszélve azt mondta, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnökön múlik, hogy előzmozdítja-e az izraeli szuverenitás alkalmazását Júdea és Szamária zsidó közösségeire és a Jordán-völgyre.

„Beszéltem erről a védelmi létesítménnyel, de a koalíciós megállapodás szerint, ami mellett továbbra is elkötelezettek vagyunk, nem mi vagyunk azok, akiknek vitára kell bocsátani a témát a [biztonsági] kabinetben és a kormányban. Ilyen megbeszélésre eddig nem került sor”- jelentette ki Gantz az ülésen.

Bár a szuverenitás kiterjesztése hivatalosan július 1-től alkalmazható, amint azt Netanjahu és Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) közötti koalíciós megállapodás előírjak, jelenleg még várat magára.

„Ha a miniszterelnök be akarja nyújtani a javaslatát a Kneszetnek, akkor azt megteheti egy képviselőn keresztül is, feltéve, hogy ez utóbbi a Likud frakcióból származik, annak biztosítása érdekében, hogy az előzetes olvasat során a jogszabályokat ugyanazon szövegrészhez igazítsák, mint a miniszterelnök által a kabinetben és a kormányban bemutatott”- olvasható a megállapodásban.

Legfelsőbb Bíróság

A Legfelsőbb Bíróság hétfőn törölte az Izraeli Védelmi Erők által kiadott bontási parancsot Nazmi Abu Bakr (49) palesztin terrorista házára, aki 2020. május 12-én a szamáriai Ja’bed faluban lakóháza tetejéről egy téglát dobott a 21 éves Amit Ben-Igál főtörzsőrmester fejére, megölve őt. A katona a goláni felderítő zászlóalj tagjaként egy letartózatási akcióban vett részt.

A bíróság ehelyett engedélyezte a hadseregnek, hogy csak a terrorista lakrészét, egy szobát bontson le.

Menachem Mazuz és George Karra bírók a bontás ellen azzal érveltek, hogy Abu Bakr felesége és nyolc gyermeke, akik nem vettek részt a támadásban, továbbra is ott élnek. Jael Willner bíró azonban támogatta az intézkedés végrehajtását, hogy elrettentésül szolgáljon a jövőbeli hasonló támadások ellen.

A hadsereg június 11-én térképezte fel a házat a bontási munkálatok részeként, míg a terrorista családja fellebbezett a parancs ellen.

Benjamin Netanjahu sajnálatosnak nevezte a bíróság döntését és újratárgyalást követelet egy kiterjesztett bírói testülettel.

„Miniszterelnökként az irányelvem az, hogy a terroristák otthonait le kell rombolni.”

Bár Gantz védelmi miniszter kijelentette, hogy a kormánynak tiszteletben kell tartania a Legfelsőbb Bíróság határozatait, a mostani döntést nagyon szerencsétlennek nevezte.

Gantz szerint a terroristák otthonának lebontása egy fontos elrettentő intézkedés a terrorizmus elleni küzdelemben, és arra utasította a Védelmi Minisztérium szakértőit, kérjék a főügyésztől, hogy nyújtson be fellebbezést a bírósághoz.

Az Ynet hírportál este arról számolt be, hogy Avichai Mandelblit főügyész megbeszélést folytat ennek lehetőségéről.

Északi határ

Az Izrael Védelmi Erők hétfő este Twitteren közölte, hogy a helyzetértékelés eredményeként elkezdi leépíteni megerősítésül kivezényelt csapatokat a libanoni határ mentén, és eltávolítják az úttorlaszokat a térségből.

A lépés azt jelzi, hogy az izraeli hadsereg úgy véli, csökkent a libanoni Hezbollah terrorszervezet támadásának esélye. A terrorszervezet bosszút ígért egyik harcosa megöléséért, aki egy Izraelnek tulajdonított légitámadás következtében vesztette életét Damaszkuszban.

„Az Izraeli Védelmi Erőkben zajló folyamatos helyzetértékelésnek megfelelően a katonai járművekre vonatkozó korlátozások egy részét feloldották, és számos úttorlaszt eltávolítottak az északi határ területén” – nyilatkozta a hadsereg.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .