Gantz: Megértem, hogy a szavazók csalódtak bennem, én azt akarom, ami a legjobb Izrael Állam számára

0
Beni Gantz a Kék-Fehér párt vezetője 2019. február 28. Fotó: youtube screenshot

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter és rotációs miniszterelnök (Kék-Fehér) szombaton a 12-es csatornának nyilatkozva kijelentette, hogy a közelmúltbeli politikai feszültségek ellenére kiáll az egységkormány mellett, de megérti, hogy a nyilvánosság csalódott benne, ahogy a Benjamin Netanjahu miniszterelnök iránti „gyűlöletüket” is.

Gantz szerint az egységkormányra szükség van, mondván, hogy a Kék-Fehér pártja nélkülözhetetlen szerepet játszik a kormányban a koronavírus-válság kezelésében. A közegészségügyi válságra, a gazdasági helyzetre és a közelmúltbeli biztonsági fenyegetésekre hivatkozva Gantz azt mondta: „Egy pillanatra sem bántam meg, hogy csatlakoztam ehhez a kormányhoz. Azt akarom, ami a legjobb Izrael Állam számára.”

A riporter rámutatott, hogy a koronavírus-kezelés terén nem lett jobb a helyzet a Kék-Fehér csatlakozásától, de Gantz ragaszkodott hozzá, hogy az elindított folyamatok beéréséhez idő kell.

A védelmi miniszter továbbá ígéretet tett, hogy nem enged a költségvetéssel kapcsolatos álláspontjából, annak ellenére, hogy a kérdés a kormánykoalíció összeomlását eredményezheti.

„A gazdaság stabilizálása érdekében Izraelnek szüksége van egy költségvetésre a 2021-es évre.” – mondta Gantz. „Nem az ünnepekre vagy hétvégére vonatkozó költségvetés – egy teljes évre szóló költségvetésre. Egyébként, a legjobb közgazdászok mind ezt mondják, ezért ragaszkodunk hozzá.”

A védelmi miniszter hangsúlyozta, nem akar újabb választásokat.

„Kilenc millió izraeli állampolgár nem akar választásokat, talán ketten akarják, Netanjahu és Lapid.” – mondta Gantz, hivatkozva az ellenzék vezetőjére és korábbi szövetségesére, Jáir Lapidra. „Izraelnek gazdasági és politikai stabilitásra van szüksége”.

Gantz szerint hiba újabb választásokra szólítani.

„Gondolom, hogy személyes és politikai okai vannak” annak, hogy Netanjahu választásokra törekszik, mondta Gantz, a miniszterelnök folyamatban lévő korrupciós tárgyalására hivatkozva.

Ami a közvélemény-kutatásokat illeti, amelyek szerint pártja népszerűsége meredek zuhanásban van, Kneszet mandátumának kb. felét elveszítve, Gantz kijelentette: „Tudom, hogy milyen politikai árat fizettem [a Netanjahu vezette kormányhoz való csatlakozásért.]… Megértem a Netanjahu iránti gyűlöletet és a bennem való csalódást.”

Újabb választások esetén, Gantz jelezte, hogy marad a Kék-Fehér élén.

A riporter megjegyezte, hogy a közvélemény-kutatások szerint a politikai tömböt nézve nem Gantz hanem Lapid az esélyes a miniszterelnöki posztra. Gantz erre azt válaszolta, hogy számára nem tűnik úgy, hogy Lapid lehetne az ország következő vezetője.

A védelmi miniszter a bejrúti robbanást katasztrófának nevezte, és kijelentette, „Izraelnek készen kell állnia arra, hogy humanitárius segítséget nyújtson ebben a nehéz időszakban” valamint hangsúlyozta, hogy a Libanonra leselkedő legnagyobb fenyegetést a Hezbollah terrorszervezet jelenti.

A Likud és a Kék-Fehér közötti ellentétek újabb jeleként este hivatalossá vált, hogy a heti kabinet ülést vasárnap nem tartják meg.

„A Kék-Fehér megvétózta a napirendet, és a kabinet ülés törlését kérvényezte” – nyilatkozta egy vezető likudos forrás a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak.

„A Likud minden pillanatban a koalíciós megállapodás egy másik kikötésének megsértését kéri. Választásokat akarnak” – nyilatkozta egy kék-fehér tisztviselő a hálózatnak.

A héber média pénteken arról számolt be, hogy egyetlen kérdést sem vettek fel az ülés napirendjére, megjegyezve, hogy a jelenlegi egységkormány megalakulása óta – és valószínűleg évek óta – nem volt olyan eset, hogy a hétnek ebben a szakaszában ne került volna fel egyetlen napirendi pont sem.

Az elmúlt hetekben a kormányzó a Likud és a Kék-Fehér között folyamatosan nő a feszültség a költségvetés kapcsán.

Míg Gantz ragaszkodik a kétéves költségvetés elfogadásához, ahogy az a koalíciós megállapodásban szerepel, Benjamin Netanjahu miniszterelnök a 2020-as évre vonatkozó költségvetés elfogadásához ragaszkodik. Utóbbi verzió lehetőséget adna Netanjahu számára, hogy júniusban új választásokra kerüljön sor, feltéve, hogy miniszterelnöki ideje alatt nem megy át a 2021-es költségvetés. Ebben a helyzetben Netanjahu miniszterelnök maradhatna egy átmeneti kormány élén, amíg az új választásokat megtartják.

A törvény előírja, hogy minden költségvetés elfogadása nélkül létrehozott kormánynak 100 napon belül jóvá kell hagynia a költségvetést, különben új választásokat kell tartani. A jelenlegi kormány május 17-én tette le az esküt, és a 100 napos határidő augusztus 25-én jár le.

A Globes szerint a parlament automatikus feloszlása elleni egyetlen alternatíva egy bizalmatlansági szavazás tartása és egy új kormánykoalíció létrehozása, aminek az élén nem Netanjahu vagy Gantz áll. Erre azonban aligha került sor, mivel nincs olyan vezető, aki bevállalná.

Csütörtök este a Kan közszolgálati műsorszolgáltató és a 13-as csatorna közzétette legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeit.

Izraelben egyik párt sem tudja egymaga megszerezni a 120 fős Kneszetben a kormányalakításhoz szükséges mininális 61 mandátumot, ezért a blokkok nagysága nem pedig a legtöbb széket nyerő párt a mérvadó.

A Kan közvélemény-kutatásának eredménye:

Likud 30

Jes-Atid-Telem 17

Egyesült Lista 16

Jamina 15

Kék-Fehér 12

Sasz 9

Jahadut Hatora 8

jiszráel Beitenu 7

Merec 7

jobboldali blokk+ultraortodox pártok: 62

centrum, baloldal+arab pártok: 51

Jiszráel Beitenu: 7

A megkérdezettek 37 százaléka szerint Benjamin Netanjahu a legmegfelelőbb személy a miniszterelnöki posztra, míg Naftali Bennett 19%, Jáir Lapid 15% és Beni Gantz 10% kapott.

A közvélemény-kutatásban 599 izraeli vett részt, a hibahatár 4,4%.

A 13-as csatorna közvélemény-kutatásának eredménye:

Likud 29

Jes Atid-Telem 19

Jamina 19

Egyesült Lista 15

Kék-Fehér 8

Sasz 8

Jiszráel Beitenu 8

Jahadut Hatora 7

Merec 7

jobboldali blokk+ultraortodox pártok: 63

centrum, baloldal+arab pártok: 49

Jiszráel Beitenu: 8

A megkérdezettek 31 százaléka elégedett Netanjahu koronavírus-krízis kezelésével, míg 62% elégedetlen.

A felmérésben 704 izraeli vett részt, a hibahatár 3,9%.

Az eredmények szerint a miniszterelnök pártja 6-7 széket veszítene amennyiben a választásokra ma kerülne sor, míg korábbi szövetségese, a nemzeti-vallásos Jamina akár meg is triplázhatná jelenlegi székeinek számát.

Az egységkormány érdekében szétbontott Kék-Fehér székei az egykori szövetséges, Jáir Lapid Jes Atid pártjához vándoroltak.

A többnyire arab törvényhozók alkotta Egyesült Lista, a két ultraortodox párt, a Sasz és a Jahadut Hatora, valamint az Avigdor Liberman vezette Jiszráel Beitenu és a baloldali Merec stabilan tartják székeik számát.

A Likud koalíció két tagja, az Orli-Levi Abekaszisz vezette Geser és a nemzeti-vallásos Zsidó Otthon, valamint a Kék-Fehér koalíció két tagja, a Munkapárt és a Derech Eretz nem jutna be a Kneszetbe.

A Jediot Ahronot napilap szerint Netanjahu, mivel egymás után háromszor nem tudott kormányt alakítani jobboldali szövetségeseivel, egy új jobbközép párt létrehozásával segítene biztosítani a következő Likud-koalíció stabilitását.

Netanjahu Izrael történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke. Valamint ő az első miniszterelnök, aki ellen hivatali ideje alatt vádat emeltek.

Beni Gantz Hoszen Leiszráel pártja, valamint Bogi Jáálon Telem és Jáir Lapid Jes Atid pártjának szövegségéből alakult meg 2019 februárjában a Kék-Fehér, azzal a céllal, hogy a választásokon legyőzze Netanjahut és új irányba terelje az országot. Tavaly áprilisban a Likuddal fej-fej mellett 35 széket szereztek, majd szeptemberben egy székkel megelőzve Netanjahu pártját 33 mandátumot nyertek, míg idén márciusban 3 székkel alulmaradtak a 36 mandátumot nyerő Likuddal szemben.

A Kék-Fehér a választási kampányok során ígéretet tett, hogy harcolni fog a korrupció ellen és nem csatlakozik olyan kormányhoz, amit a három vádemeléssel sújtott Netanjahu vezet.

A Likud a szeptemberi és a márciusi kampány során azzal vádolta Lapidot, hogy szabotálja az egységkormány megalakulását, mert nem akarja, hogy Gánc és Netanjahu rotációs megállapodást kössön, ami felülírná a Gánc és a közte lévő megállapodást.

A legutóbbi választások után, március 15-én az ellenzék, köztük a többnyire arab törvényhozók alkotta Egyesült Lista támogatásának köszönhetően Gantzhoz került a kormányalakítás mandátuma, aki 1,5 héttel később a Likuddal folytatott koalíciós tárgyalások életben tartása érdekében a Jes Atid jelöltje, Meir Cohen helyett saját magát jelölte a Kneszet megüresedett elnöki posztjára, ezzel elindítva a szövetség szétbontását.

Netanjahu és Gantz április 20-án megállapodást írt alá egy nemzeti, vészhelyzeti egységkormány létrehozásáról.

Május 17-én 508 nap kormányalakítási krízist lezárva, Izrael 35. kormánya letette az esküt.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .