ujkelet.live
Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) kedd reggel találkozót tartott a kultúra, légiközlekedés, élelmiszeripar, rendezvényszervező és az idegenforgalmi ágazatok, valamint az önálló vállalkozók közösségének képviselőivel.
A találkozó célja egy olyan gazdasági terv kidolgozása, ami elősegíti a fent említett iparágak túlélését a koronavírus-válság idején.
A találkozón részt vettek Hili Tropper kulturális és sportminiszter (Kék-Fehér), Aszaf Zamir idegenforgami miniszter (Kék-Fehér), Itzik Smuli munkaügyi és jóléti miniszter (Munkapárt), Nelli Tagar színésznő, az izraeli szállodások szakszervezetének elnöke, Amir Heik, a Habima vezérigazgatója, Noam Szamal és mások.
„Vegyes érzelmekkel találkozom veletek, ebben a nehéz időszakban és nehéz helyzetben” – mondta Gantz. „De találkozónk célja egy, vagyis az, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást a számotokra. Nem engedjük, hogy összeomoljatok, és nem fogunk foglalkozni semmi mással, amíg nem biztosítjuk megélhetéseteket.”
A kormány hétfőn elfogadott számos korlátozó intézkedést, ideértve az éttermek (20 fő bent és 30 fő kint) és a zsinagógák látogatóinak (legfeljebb 19 fő) valamint a buszokon utazók számának (20 fő, a járaton légkondi nem üzemelhet) csökkentését, az arcmaszk viselésének elmulasztásáért járó pénzbírságok 200 sékelről 500 sékelre emelését és a rendezvénycsarnokok, kulturális helyszínek, bárok, éjszakai klubok, uszodák és edzőtermek bezárását.
„Tegnap nehéz, de helyes döntéseket hoztunk, és nem tudom megígérni, hogy ezek voltak az utolsók. Ezek befolyással vannak rátok, és azért vagyunk itt, hogy meghallgassuk és megértsük, mit jelent ez számotokra. Azért találkozom veletek ma, hogy együtt formálhassunk biztonsági hálókat, amelyek biztosítani fogják a ti és a mi jövőnket.”
Smuli szerint a vállalkozásoknak és iparágaknak, amelyeket súlyosan sújtottak a korlátozások, mentőkötélre van szükségük, és ha a kormány bezárásokat eszközöl ismét, haladéktalanul kompenzálnia is kell. A kompenzációs tervnek nagylelkűnek és gyorsnak kell lennie annak biztosítására, hogy egyetlen izraeli – legyen önálló vállalkozó vagy alkalmazott, vagy bárki más – sem maradjon ki.
Jelenleg a zsidó állam költségvetési hiánya a (GDP) 6,4%-a. A becslések szerint 2020 végére 10–11% közötti növekedés várható.
A májusi újranyitás óta alig háromszázezren térhettek vissza munkahelyükre, és több mint nyolcszázezren szorulnak jelenleg is munkanélküli segélyre, ebből több mint félmillióan fizetés nélküli szabadságon vannak.
Szigal Szadetzki professzor kedd reggel bejelentette, hogy lemond a közegészségügyi szolgálat igazgatói posztjáról, miközben a hatóságok koronavírus válságkezelésének megközelítését kaotikusnak és hatástalannak írta le.
Döntéséről tájékoztatta a minisztérium főigazgatóját, Hezi Levit.
„Az elmúlt hetekben Izrael veszélyes helyre tart. Az adatok, a jelenlegi morbiditási térkép és a jövőbeni előrejelzések ezt ezer tanúként támasztják alá” írta Szadetzky a Facebookon posztolt 8000 szavas bejelentésében, azt állítva, hogy Izrael a pandémia első hullámának sikerét felmorzsolta a túl korai nyitással.
„Túl sok időt fordítanak a vitákra, megbeszélésekre, konzultációkra, fórumokra, miközben a különféle műveletek sikerességéhez szükséges működési szintre és részletekre nem fordítanak megfelelő figyelmet” jellemezte a háttérben zajló folyamatokat.
„Néhány hét telt el azóta, hogy Izrael világjárvány kezelésére szolgáló iránytűje elvesztette az irányt. Annak ellenére, hogy az ismételt, szervezett riasztások különböző csatornákon, különböző megbeszéléseken és fórumokon hallhatóak, frusztrációval figyeltük a kifutást az időből és a lehetőségekből.”
Tekintettel az új körülményekre, amelyekben szakmai véleményét nem fogadják el, „arra a következtetésre jutottam, hogy már nem tudok segíteni a vírus terjedésének hatékony megfékezésében.”
Kedd reggelre 31186-ra emelkedett a megerősített koronavírusos betegek száma Izraelben. Hétfőn 1057, míg éjfél óta 68 új esetet regisztráltak.
358 beteget kezelnek kórházban. 85 állapota súlyos, közülük 35 lélegeztetőgépre szorul, 85 állapota pedig közepesen súlyos.
Az aktív esetek száma 12717, a felgyógyultaké 18131 míg az elhunytaké 338.
A hétfőn végzett tesztek száma 23046 volt és 4,6% lett pozitív, a ma végzett tesztek száma eddig 1829, ebből 3,7% pozitív.