Két hónappal megrövidült a férfiak kötelező katonai szolgálata

0
Aviv Kochavi vezérkari főnök az izraeli hadsereg háromnapos váratlan hadgyakorlatán 2018. február fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Izrael a 2016-ban elfogadott törvénynek megfelelően, szerdán 32-ről 30 hónapra lerövidítette a férfiak kötelező katonai szolgálatát.

Az újoncok olyan dokumentumot kapnak szolgálatra jelentkezésükkor, amely elmagyarázza, hogy kötelező szolgálatukat lerövidítették, és egy értesítést, amely figyelmeztet a határozat felülvizsgálatának lehetőségére.

A dokumentum szerint: „Lehetséges, hogy a besorozás után a törvény módosul, megváltoztatva a kötelező szolgálat időtartamát. Minden ilyen módosítás a te szolgálatodra is érvényes lesz.”

Az izraeli hadsereg még nem változtatta meg a kötelező szolgálat időtartamát a weboldalán.

A szerdán hatályba lépett változás a Kneszet 2016-ban elfogadott egyik jogszabályának részét képezte, ami pedig a kincstár és a Védelmi Minisztérium által 2015 novemberében elfogadott többéves védelmi költségvetés része volt. 2015-ben 36-ról 32 hónapra csökkentették a kötelező szolgálatot. A nőknek 24 hónapot kell szolgálniuk, kivéve ha önként jelentkeznek egy egységbe, amely hosszabb szolgálati időt igényel.

Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Aviv Kochavi vezérkari főnök nem támogatja a változást. A hadsereg hasonló álláspontot képvisel, mióta Kochavi 2019 januárjában hivatalba lépett, azt állítva, hogy váratlan biztonsági kihívások merültek fel a döntés meghozatala óta, és a szolgálati idő lerövidítése miatt a katonaság elegendő személyzet nélkül maradna a hosszú távú kiképzéshez szükséges állásokhoz.

A kincstár támogatja a lépést, mivel a vizsgálatok azt mutatják, hogy nem sérti a hadsereg működési képességeit. A rövidebb szolgálati idő várhatóan lehetővé teszi több fiatal számára, hogy korábban kezdje el felsőoktatási tanulmányait, és fiatalabb korban csatlakozzon a munkaerő piachoz. Az előzetes értékelések szerint a program jó hatással lesz a gazdaságra, ami évente 10–12 milliárd sékelt jelent.

A Háárec szerint a hadsereg kifogásolja a változást, és azt tervezi, hogy még ebben a hónapban felveti a témát a biztonsági kabinetben a jogszabály módosítása érdekében.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .