ujkelet.live
A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szombat esti riportja szerint a Palesztin Hatóság közölte az amerikai és az európai tisztviselőkkel, hogy amennyiben Izrael előmozdítja Júdea és Szamária egyes területeinek annektálását, szándékában áll begyűjteni a fegyvereket és lőszereket a palesztin biztonsági erőktől és átadni azokat az Izraeli Védelmi Erőknek.
„Ha annektálnak, a teherautókban elhelyezett fegyvereket és lőszereket az Izraeli Védelmi Erők beit eli központjába szállítjuk. Már készen vannak a listák az összes fegyverről. Izrael fog felelni a biztonságért [a területen].”
A tisztviselők azt is mondták, hogy a Palesztinai Felszabadítási Szervezet kijelentheti a Palesztin Hatóság feloszlatását.
A riport szerint továbbá a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász a múlt héten nem fogadta Mike Pompeo külügyminiszter hívását.
A CIA képviselői a múlt héten találkoztak palesztin tisztviselőkkel Rámalláhban annak érdekében, hogy meggyőzzék őket a Fehér Házzal folytatott párbeszéd megkezdéséről Donald Trump amerikai elnök béketervével kapcsolatban, ám erőfeszítéseik kudarcot vallottak.
Hussein al-Sheikh, az Izraellel fenntartott kapcsolatokért felelős palesztin tisztviselő és Abbász elnök két legközelebbi tanácsadójának egyike, múlt vasárnap este a Kan rádiónak azt nyilatkozta, hogy a Palesztin Hatóság összeomlik, és vele együtt a palesztin biztonsági erők is, ha Izrael elindítja az annektálást.
„Annektálás esetén, még ha csak részleges is, nem lesz Palesztin Hatóság, ez a döntésünk végleges”, mondta al-Sheikh. „Izraelre fog hárulni a felelősség a biztonságért, az oktatásért és az egészségügyért a területeken. Ezt hónapokkal ezelőtt hivatalosan közöltük Izraellel és az Egyesült Államokkal. Visszatérünk az Oslo előtti napokra; nem vagyunk sem jótékonysági egyesület sem kollaboránsok”.
Abbász múlt hónapban kijelentette, hogy felmondja az összes Izraellel és Egyesült Államokkal kötött megállapodást, ideértve a zsidó állammal folytatott biztonsági együttműködést is, Benjamin Netanjahu miniszterelnök Júdea és Szamária egyes részeinek annektálására vonatkozó ígérete miatt.
„A Palesztinai Felszabadítási Szervezet és a Palesztin Állam mostantól mentesül az amerikai és az izraeli kormányokkal kötött összes megállapodás és egyetértés, valamint az ezen megállapodásokon alapuló valamennyi kötelezettség alól, beleértve a biztonsági megállapodásokat is”, mondta Abbász a palesztin vezetőkkel tartott találkozón Rámalláhban, a kormány hivatalos hírügynöksége, a Wafa szerint.
Az “évszázad megállapodása” az amerikai kormány legnagyvonalúbb ajánlata Izrael számára. Jeruzsálem Izrael osztatlan fővárosa marad, és az USA elismeri a C-zónában lévő zsidó közösségeket Izrael részeként továbbá a Jordán-völgyet a zsidó állam keleti védelmi vonalaként.
A terv a palesztinoknak lehetővé teszi, hogy jelenlegi területeket megduplázva (Júdea és Szamária területének 70 százalékát megkapva), bizonyos kondíciók teljesítésével – például Izrael elismerése mint zsidó állam valmint Jeruzsálem elismerése Izrael fővárosaként – saját államuk legyen, melynek fővárosa a Kelet-Jeruzsálem peremén lévő Abu Dísz. Ez az állam azonban nem lenne jogosult hadsereg fenntartására és katonai szerződések aláírására, és Izrael ellenőrizné a határait.
A palesztin fél még a terv előkészítési fázisában, látatlanul elutasította a tervet.
A koalíciós megállapodás Netanjahu és partnere, Beni Gantz között lehetővé teszi a miniszterelnök számára az annektálás szavazásra bocsátását a Trump-kormánnyal koordináltak szerint a kabinetben vagy a parlamentben már július 1-jén.
A Fehér Ház háromnapos intenzív tárgyalásai arra vonatkozóan, hogy Trump zöld utat adjon-e az annektálásra, végső döntés nélkül zárultak csütörtökön.
Az USA izraeli nagykövete, David Friedman aznap visszarepült Izraelbe a Fehér Ház megbízottjával, Avi Berkowitzcal, hogy tárgyalásokat folytassanak Benjamin Netanjahu miniszterelnök, Beni Gantz védelmi miniszter és Gabi Askenázi részvételével Trump béketervéről és az izraeli annektálási tervről.
Az egyoldalú izraeli annektálást, a terület nagyságától függetlenül, széles körben a nemzetközi jog megsértésének tekintik, és hevesen ellenzik a palesztinok, a térség országai, köztük Jordánia, valamint az Európai Unió.
A 12-es csatorna pénteken egy vezető rámalláh-i tisztviselőt idézve arról számolt be, hogy Izrael Jordánián keresztül üzetenet küldött Abbásznak, hogy a tervezett annektálási terület nagysága jelentősen lecsökkent, nem fog kiterjedni a Jordán-völgyre, csak 2-3 telepes blokkot fog érinteni.
Az üzenetet azt követően továbbították, hogy a Moszad vezetője Jordániában járt, hogy találkozzon II. Abdullah királlyal.
Gantz pénteken kijelentette, hogy hajlandó azonnal találkozni a palesztinokkal a béketárgyalások érdekében és kölcsönös lépések előmozdítását ígérte, ha Izrael elindítja az annektálást.
Gantz egy Facebook-bejegyzésben a palesztinokkal folytatott tárgyalások hiányán sajnálkozott, mondván, hogy kapcsolatba áll az Egyesült Államokkal, európai országokkal és más nemzetekkel, hogy miként kezdhetnék meg a tárgyalásokat Donald Trump elnök békejavaslata alapján.
Míg a béketárgyalások hosszú évek óta tartó hiányáért elsősorban a palesztinokat vádolta, Gantz azt mondta, hogy azonnal leülne velük, ha tárgyalni akarnának.
„Ha komolyan tárgyalnának, kész vagyok holnap reggel megjelenni Rámalláhban, hogy megvitassuk”.
Nagyon kedves az arabok fegyver-begyűjtési ígérete. Ez azt jelenti, hogy kaptak modern, friss fegyvereket, valamint a késeiket is az övükben tartják. A Palesztin -?- hatóság más néven fog újjá alakulni, élvezni fogják a többi arab állam támogatását, és kihasználják az izraeli egészségügy, rendfenntartás, stb. előnyeit. Növekedni fog a késes merényletek száma, Trump pedig elégedetten dől hátra a karosszékében, hogy „jól elintézte őket!”, miközben Izrael felelőssége és kiadásai fokozódnak, a telepesek élete pedig még nagyobb veszélyben lesz az agressziók miatt. Meglátjuk, mondhatja Netanjahu.