Gideon Peer: Új Kelet

0

Gideon Peer/ujkelet.live

Emlék-töredékek

A nap napi teendőim mellett mindig szakítottam magamnak időt, hogy a soron következő cikkemet az Új Keletnek megírjam. A pénteki újságokban megjelenő krokik nagyjából mindig az utolsó pillanatban készültek el. Nem a megírás volt nehéz, hanem rátalálni a témára. Néha kaptam Dán Ofrytól más feladatot is, azzal könnyebben boldogultam, a téma adott volt, és nem az utcán hevert, amibe bele kellett botlani.

Volt egy időszak, amikor visszamentem a szerkesztőségbe, mert fordítóra volt szükség. Héber lapokban megjelenő és Ofry által kijelölt cikkeket magyarosítottam. Nem volt könnyű munka – minden időre ment, a lapzárta már reggel is közeli eljövetelével fenyegetett – és nem volt könnyű Dán Ofryval együtt dolgozni. A civil életben barátok voltunk, sokszor jártam hozzájuk vendégségbe, vagy péntek délutánonként vittem a „Parlamenti” beszélgetéseire, de a szerkesztőségi szobában néha elszabadult a pokol. Időbe tellett, míg rájöttem, Dán ilyen, meg kell szokni, vagy akár el is lehet szökni.

Főszerkesztőmnek szüksége van a feszültségre, az az alkotó eleme, akkor érzi elemében magát. Akkor tudja magából a legtöbbet kihozni. Komoly szakmai háttér volt mögötte. Rovatvezető volt a Yediot Achronotban, könyvei világsikert arattak. Az Izrael győzelmes hat napja címűt, amely úttalan utakon Magyarországra jutott, a hatvanas évek végén a zsidók titokban egymásnak adogatták, de a nem zsidók is szívesen olvasták, egyféle ellenállást jelentett az akkori rendszerrel szemben. Értette, tudta a politikai összefüggéseket, gyors volt, mint a villám. Olyan magyar kifejezéseket, hasonlatokat használt, amelyeket olvasva a magyarországi hírlapírók is felvont szemöldökkel bámultak.
Amikor Dán Ofry betegsége miatt végleg letette a tollat, a laptulajdonos Erős-Hajdu Szilviát bízta meg a lapszerkesztéssel. Úgy gondolom – nem vagyok illetékes szakmai osztályzatokat kiállítani –, hogy jól oldotta meg feladatát, az újság nagyjából megtartotta addigi profilját, sőt újabb színfoltokkal bővült.

Az Új Kelet hosszú évtizedeken át napilap volt, aztán a diplomáciai kapcsolatok felvétele, a Magyarországon bekövetkezett politikai változások, a határok megnyitása és talán leginkább az internet megjelenése okafogyottá tette egy magyarnyelvű napilap megjelenését. Megérezve a változás szelét, és látva az eladott példányszámok drasztikus csökkenését, az Új Kelet hetilappá vált, majd egy borongós őszi napon végleg megszűnt, kilehelte nemes lelkét.

Az űrt betöltendő, megszületett az újság online változata és egy időszakonként megjelenő nyomtatott kiadvány. Úgy gondoltam, az új idők új elvárása miatt az Új Kelet esetében csakis az online formának van jövője, ha egyáltalán. Az ilyen fajta újság nagy előnye, hogy behálózza az egész világot, pillanatokon belül ott van mindenki képernyőjén.

Annak idején együtt dolgoztam az Új Keletben Marton Gizikével, Schön Dezsővel, Barzilay Istvánnal, Arad Gideonnal, Benedek Pállal, természetesen a felsorolás messze nem teljes. Például hiányzik belőle Drory Dávid neve. A mosolygós, jómegjelenésű újságíró akkor még nem is gondolhatta, hogy évtizedekkel később Givatayimban magyar könyvtárat neveznek el róla. Ott fogamzott meg az ötlet az online Új Kelet létrehozásáról is. Másról is híres a hely: nemcsak újságszerkesztőség, nemcsak könyvtár, hanem magyar kulturális, irodalmi központ is egyben. Akiknek fontos a magyar kulturális élet ismerete, kíváncsiak a régi és új könyvekre, szívesen látogatnak a könyvtárba. Az idők során bemutatkozásra, beszélgetésre jeles magyarországi írókat is meghívtak. A hely amolyan izraeli Spinoza-ház. Szívesen mentem a rendezvényekre, olyan embereket is megismerhettem ott, mint Heller Ágnes, Ungvári Tamás, Závada Pál, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián, Szántó T. Gábor, Tatár György és még hosszú lehetne a felsorolás. Az előadásokra, beszélgetésekre általában vasárnap este került sor. Azt nem mindenki tudta, hogy péntek esténként, a soros előadok tiszteletére vacsorafogadást adtak a könyvtár tulajdonosai. Amelyekre, nem kevés szerénytelenséggel megjegyezve, bérletem volt. Egy ilyen összejövetel nemcsak kulináris élményt jelentett, hanem az előadókkal való négyszemközti beszélgetést, barátságok kötését is. A koronavírus sajnos ebbe is beleszólt, remélem csak átmenetileg.

A mai izraeli magyar irodalmi életben, vagy maradjunk két lábbal a földön, a magyarnyelvű újságírásban sokféle irányzat van. Köztük, ami tetszik, és sok minden, ami nem. De hát ki vagyok én? Mindössze egy régi bútordarab, annyira régi, hogy talán az utolsó mohikánja az egykori Új Keletnek. Ehhez jön még, hogy nem szeretek semmilyen csoporthoz tartozni, ahol a vezérkos határozza meg, mit gondoljanak a nyáj tagjai. E miatt is, és a korom miatt is, kiszálltam a ringből. Ha mégis lenne mondanivalóm, a Facebookon megírom. Ott még – egyelőre – nem kérnek párttagsági könyvet.

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .