Lapid puccskísérlettel vádolja Netanjahut

1
Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Jáir Lapid, a Jes Atid párt vezetője, 2016. október 31. Fotó: AP/Sebastian Scheiner

ujkelet.live

Jáir Lapid ellenzéki vezető (Jes Atid) hétfőn azzal vádolta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt (Likud), hogy megkísérelt polgárháborút indítani és puccsot végrehajtani, elítélve a miniszterelnök igazságszolgáltatási rendszer ellen tett éles megjegyzéseit, amiket tegnap, a korrupciós ügyeinek nyitó tárgyalása előtt mondott a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság előtt.

„Izrael megváltozott tegnap. A hivatalban lévő miniszterelnököt bíróság elé állították, de ez nem a bizonyítékokkal, hanem a jogállamiság és a bíróságok elleni vad felbujtással kezdődött. A bíróság lépcsőin állt és felbujtott. Ez erőszakkal fog végződni és ő ezt tudja. Nem érdekli,” mondta Lapid a Jes Atid pártja frakció ülésén.

„Abban a pillanatban, amikor magával cibálja a minisztereit a bírósághoz, felbujtja követőit, megpróbál minket egy polgárháborúba vezetni, már nem engedhető meg, hogy hivatalban maradjon… Tegnap volt egy puccskísérlet, és Netanjahu vezette. Megpróbálta megtámadni a rendőrséget, az ügyészséget, a bíróságokat és a médiát. Megpróbálta megfenyegetni a bíróit. A bírósághoz vitte a bűnüldöző szervekért felelős minisztert [Amir Ohana] és a bírókat kinevező bizottságban lévő képviselőit. Már nem ismer határokat.”

Lapid szintén keményen kritizálta korábbi partnerét, Beni Gantz helyettes miniszterelnököt és védelmi minisztert (Kék-Fehér) valamint társait, amiért nem ítélték el Netanjahu kijelentéseit, mondván, ígéretet tettek, hogy nem fogják tűrni a jogállamiság elleni támadásokat, de vasárnap még is csendben maradtak.

„Vannak még olyan elvek, amelyekért hajlandóak vagytok harcolni?” kérdezte Lapid korábbi politikai szövetségeseitől.

Netanjahu korrupciós pere vasárnap délután 3 órakor vette kezdetét a Jeruzsálemi Kerületi Bíróság 317-es tárgyalótermében.

Netanjahu Izrael történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke. Valamint ő az első miniszterelnök, aki ellen hivatali ideje alatt vádat emeltek.

Avichai Mandelblit főügyész november 21-én közölte, hogy vádat emel Netanjahu ellen három korrupciós ügyben: a 4000. sz. ügyben vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés, az 1000-es és 2000-es sz. ügyekben pedig csalás és bizalommal való visszaélés miatt. A miniszterelnök tagadta, hogy bűncselekményt követett el, és kijelentette, hogy az egész egy puccskísérlet a megbuktatására, és vizsálat indítására szólított az ügyeivel foglalkozó nyomozók és ügyészek ellen.

A miniszterelnök többek között azt is kifogásolta vasarnap, hogy a média nem képes megfelelően közvetíteni a tágyalást, amire zárt ajtók mögött került sor és az élő közvetítést csak a szomszédos helyiségben lévő újságírók láthatták, ezért a teljes tárgyalást élőben közvetítését követelte, mert „a nyilvánosságnak mindent hallania kell.”

Lapid azonban kétli, hogy a miniszterelnök valóban ezt akarja:

„Az utolsó, amit Netanjahu akar, hogy a nyilvánosság megismerje az összes tényt – ezért élte túl eddig, mert nem ismerik az összes tényt”, mondta Lapid a Kneszet TV-ben adott interújában délután.

Beni Gantz Hoszen Leiszráel pártja, valamint Bogi Jáálon Telem és Lapid Jes Atid pártjának szövegségéből alakult meg 2019 februárjában a Kék-Fehér, azzal a céllal, hogy a választásokon legyőzze Netanjahut és új irányba terelje az országot. Tavaly áprilisban a Likuddal fej-fej mellett 35 széket szereztek, majd szeptemberben egy székkel megelőzve Netanjahu pártját 33 mandátumot nyertek, míg idén márciusban 3 székkel alulmaradtak a 36 mandátumot nyerő Likuddal szemben.

A Kék-Fehér a választási kampányok során ígéretet tett, hogy harcolni fog a korrupció ellen és nem csatlakozik olyan kormányhoz, amit a három vádemeléssel sújtott Netanjahu vezet.

A lehutóbbi választások után, március 15-én az ellenzék, köztük a többnyire arab törvényhozók alkotta Egyesült Lista támogatásának köszönhetően Gantzhoz került a kormányalakítás mandátuma, aki 1,5 héttel később a Likuddal folytatott koalíciós tárgyalások életben tartása érdekében a Jes Atid jelöltje, Meir Cohen helyett saját magát jelölte a Kneszet megüresedett elnöki posztjára, ezzel elindítva a szövetség szétbontását.

Netanjahu és Gantz április 20-án megállapodást írt alá egy nemzeti, vészhelyzeti egységkormány létrehozásáról.

Május 17-én 508 nap kormányalakítási krízist lezárva, Izrael 35. kormánya letette az esküt.

Az új kormány a 34 majd későbbiekben 36-ra bővülő miniszterével az ország történetének valaha volt legnagyobb és legdrágább kormánya.

Lapid hétfőn a Kneszet TV-nek nyilatkozva azt mondta, ennél a kormánynál és 36 miniszterénél minden jobb. Szerinte egy hetet kellett volna várni március közepén, kinevezni Meir Cohent Kneszet-elnöknek, és megszavaztatni egy olyan törvényjavaslatot, ami megakadályozza, hogy vádemelés alatt álló képviselőt, mint pédául Netanjahut, kormányalakítással bízhassanak meg. Így létrejöhetett volna egy kormány az ő irányításuk alatt, mivel Netanjahu a politikai karrierje érdekében kénytelen lett volna csatlakozni.

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .