Ásásra utaló nyomokat találtak Amit Ben-Igál főtörzsőrmester sírjánál

0
Amit Ben-Igál főtörzsőrmester fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők csütörtök este közölte, hogy a jelek szerint valaki megpróbálta felásni Amit Ben-Igál főtörzsőrmester sirját, akit a héten egy letartóztatási művelet közben kitört lázadáson halálosan megsebesítettek egy kővel.

„A katonai rabbinátus képviselői a helyszínre mentek, és gondoskodtak arról, hogy az elesett katona szentségét ne szentségteleníthessék meg”, nyilatkozta az Izrael Védelmi Erők.

Ben-Igált kedd este temették el a beer jáákovi temető katonai részlegében.

A hadsereg továbbá közölte, hogy a rendőrség vizsgálja az incidenst.

„Az esemény fényében döntés született a sír lezárásáról, őrzését a goláni dandár katonái fogják biztosítani a temetőben, amíg a folyamat le nem zárul”, mondta a hadsereg.

Ben-Igál családját azonnal értesítették az esetről.

„Az elesett izraeli katonák megszentségtelenítése elítélendő,” mondta a hadsereg.

Ben-Igált egy hónappal a kötelező katonai szolgálata lejárta előtt ölték meg. A 21 éves katona, ramat gani lakos az első 2020-ban akció közben elesett izraeli katona. Posztomusz törzsőrmesterből főtörzsőrmesterré léptették elő.

Ben-Igál a goláni felderítő zászlóalj tagjaként kedd hajnalban egy letartózatási akcióban vett részt Szamária Palesztin Hatósághoz tartozó területén, Ja’bed faluban, Dzsenin közelében.

Amikor a műveletet követően gyalogosan távozni készültek a faluból, mintegy 10 palesztin elkezdte kövekkel dobálni őket.

A követ, ami Ben-Igál halálát okozta a falu szélén lévő egyik ház tetejéről dobták a katonára. A katona bár sisakot viselt, a kő olyan szögben találta el, ami később halálosnak bizonyult.

Izraeli média riportok szerint a vizsgálat kezdeti szakasza megállapította, hogy az első katonákra dobott kő után Ben-Igál felemelte a fejét, hogy azonosítsa a támadás forrását, és ekkor találta szemgödrön egy nagy kő. Legalább két goláni harcos társa tüzet nyitott a háromszintes épület teteje felé, majd azonnal a terrorista után eredtek, akinek sikerült elmenekülnie.

A súlyosan megsérült Ben-Igált az egység szanitéce helyszíni ellátásban részesítette, majd helikopterrel a haifai Rambam Orvosi Központba szállították, ahol az orvosok halottnak nyilvánították.

Az incidens után az izraeli biztonsági erők letartóztattak több mint 10 gyanúsítottat és átadtát őket a Sabak (Sin Bét) biztonsági szolgálatnak kihallgatásra.

A letartóztattok között volt az épület számos lakosa, ahonnan a követ dobták, valamint sokan mások a faluból, akiknek köze lehetett a gyilkossághoz. A nyomozók úgy vélik, hogy a gyilkos a fogva tartottak között lehet.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .