A zsidó állam 800 millió sékel kölcsönnel segíti a a koronavírus miatt bajba jutott Palesztin Hatóságot – a terror áldozatok szülei tiltakoznak

1

ujkelet.live

Terrortámadások során elhunyt áldozatok szüleinek egy csoportja petícióval fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, tiltakozva a Palesztin Hatóság részére átutalásra kerülő összegek miatt.

Mose Kahlon pénzügyminiszter a Legfelsőbb Bíróságnak azzal indokolta a döntést, hogy a jövő hét első napjától több ütemben történő összesen 800 millió sékel kölcsön, a koronavírus miatt bajba jutott Palesztin Hatóság támogatására kerül átutalásra a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu kezdeményezésére. A kölcsönt a palesztin vezetés az elkövetkező hónapokban a jövőbeni adóbevetelek útján fogja kiegyenlíteni.

A súlyos gazdasági válsággal küszködő Palesztin Hatóság a két hónapja tartó vírushelyzet miatt anyagailag is kilátástalan helyzetbe került. Ez részben az adóbevételek egy részének megvonásával magyarázható.

A Kneszet két éve júliusban szavazta meg azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az izraeli kormánynak, hogy levonja a Palesztin Hatóságtól azt az összeget, amit Mahmúd Abbász kormánya a biztonsági foglyoknak és a támadás végrehajtása közben megölt terroristák családjainak fizet.

A törvény tavaly februárban lépett életbe 138 millió dollárnyi sékel visszatartásával. A Palesztin Hatóság elnöke válaszul elutasította a teljes adóbevétel összegét, ilymódon kockáztatva a pénzügyi összeomlást. Később azonban elfogadta a feltételeket.

Az 1994-ben aláírt gazdasági megállapodás értelmében Izrael évente több tízmillió dollárt utal át a Palesztin Hatóságnak az izraeli kikötőkön áthaladó palesztin piacokra szánt árukra kivetett adó- és vámkedvezményekre. Az átutalások kulcsfontosságú bevételt jelentenek a készpénzhiánnyal küszködő palesztin kormánynak, bár Izrael a múltban visszatartotta a kifizetéseket különböző politikai viták miatt.

Legutóbb decemberben a kormány 149 millió sékelt vont le a Palesztin Hatóság nevében felszámított adóbevételekből, azok után, hogy a biztonsági kabinet jóváhagyta Naftali Bennett megbízott védelmi miniszter javaslatát.

Az összeg megegyezik azzal, amit a Palesztin Hatóság fizet havi bérként az izraeli börtönökben ülő palesztin terroristáknak és családjaiknak.

Izrael decemberig csak a palesztin foglyok, a szabadon bocsátott fogvatartottak és családtagjaik számára fizetett béreket vonta le, amelyek 2018-ban elérték az 500 millió sékelt.

Az Israel Hayom szerint a zsidó állam, a Palesztin Hatóság adóbevételeinek kifizetésére irányuló, a Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott petícióra adott válaszában jelezte, hogy a koronaválság miatt a szektor, következésképpen a palesztinokat illető adóbevételek is meredeken csökkentek. A körülményeket figyelembe véve a miniszterelnök kérésére a pénzügyi kabinet úgy döntött, hogy mintegy 800 millió kölcsönt folyósít a Palesztin Hatóságnak.

A döntést Bennett, védelmi miniszterrel és Meir Ben Sabbat nemzetbiztonsági tanácsadóval koordinálták.

A 2017-ben meggyilkolt Sir Chajaj hadnagy szülei, Meirav és Herzl petíciót nyújtottak be a Legfelsőbb Bírósághoz: “Izrael családjainak és vállalkozásainak százezrei omlanak össze anyagilag. Lehetetlen, hogy ilyen helyzetben az izraeli kormány úgy döntsön, 800 millió sékelt fizet a Palesztin Hatóságnak, aki ilymódon azokat a terroristákat pénzeli, akik meggyilkolták a gyermekeinket.”

1 komment

  1. Ezek nem normálisak! Ez a pénzt is majd Izrael ellen hadználják fel. Mindenhol Izrael ellen mennek,feljelentik az ensz nél,stb. Ez már nonszensz.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .