Natan Sharansky, a zsidó Nobel idei győztese az 1 millió dollárral járó díjat a koronavírus elleni harcra fordítja

0

ujkelet.live

Natan Sharansky, egykori szovjet disszidens, a 2020-as Genesis-díj nyertese hétfőn bejelentette, hogy az 1 millió dollárral járó díjat olyan szervezeteknek fogja adományozni, melyek a koronavírus pandémiával harcolnak és segítik a járvány által leginkább érintett embereket.

A díjátadó szervezet által kiadott nyilatkozatban Sharansky kijelenti, hogy izraeli és külföldi szervezeteket fog támogatni, némely közülük azonnali segítséget nyújt az áldozatoknak, mások pedig hosszabb távú kutatást folytatnak a betegség ellen.

„A jó szándékú emberek szerte a világon nagylelkűen segítettek a COVID-19 által súlytott szervezeteknek és egyéneknek. Örülök, hogy lehetőségem van hozzájárulni ehhez a humanitárius erőfeszítéshez”, mondta Sharansky.

A Genesis Prize Foundation szerint az adományok olyan szervezetekhez kerülnek, amelyek Jeruzsálem lakosainak vallástól függetlenül sürgősségi szolgáltatásokat nyújtanak, és segítséget nyújtanak súlyos fogyatékossággal élő gyermekeknek, családon belüli erőszak áldozatainak, Tel Avivban élő afrikai bevándorlóknak és mentális egészségügyi szolgáltatásokra szoruló embereknek.

Ezen felül az izraeli Weizmann Tudományos Intézet, a Columbia University és a New York University kutatásai mellett a tengerentúli idős zsidó közösségek is részesülnek a támogatásból.

A Genesis Prize Foundation decemberben közölte, hogy Sharanskynak ítélte a zsidó Nobelt 2020-ban.

Sharansky előtt Robert Kraft filantróp, Natalie Portman színésznő, Anish Kapoor művész, Itzhak Perlman hegedűművész, Michael Bloomberg New York ex-polgármestere, és Michael Douglas színész-rendező kapta meg az egy millió dollárral járó díjat, melyet olyan személyeknek adnak, akik kiemelkedő szakmai teljesítményükkel a zsidó nemzedék következő generációjára inspirálóan hatnak, és elkötelezettek a zsidó értékek és a zsidó nép iránt.

„A díj elismeri Sharansky rendkívüli élethosszig tartó küzdelmét az emberi jogokért, a politikai szabadságért, valamint a zsidó népért és Izrael Államért tett szolgálatát,” olvasható a nyilatkozatban. A díjátadó ünnepségre 2020. június 18-án kerül sor Jeruzsálemben.

Jichák Hercog, aki Sharanskyt váltotta a Jewish Agency élén, és a díjazottakat kiválasztó bizottság vezetője, Sharanskyt „egy igazi zsidó hősnek és rendkívüli embernek” nevezte.

„Szovjetúnióban asszimilált zsidóként felnevelve, Izraelnek köszönhetően fedeztem fel zsidó identitásomat és a zsidó néphez tartozást,” mondta Sharansky. „Ez az Izraelhez fűződő kapcsolat erőt adott nekem és másoknak a zsidók és más népek jogaiért való küzdelemhez, akiktől megtagadták az alapvető szabadságot.”

„Ma, amikor az antiszemitizmus egyre inkább növekszik, mind a politikai balról, mind a jobbról, a zsidó nép egysége és Izraelhez fűződő kapcsolatunk nagyon fontos. Egyesülnünk kell és egy népként kell harcolnunk az antiszemitizmus és az Izrael delegitimizálása érdekében tett veszedelmes erőfeszítések ellen.”

Sharansky, egy híres szovjet lelkiismereti fogoly, 1986-ban kilenc év munkatábor és több hónapos éhségsztrájk után alijázhatott Izraelbe. Ép elméjét a magánzárkában töltött időben fejben lejátszott sakk partikkal őrizte meg. „Több ezer partit játszottam, és mindet megnyertem.” mondta a The New York Timesnak 1996-ban, abban az évben, amikor sikerült legyőznie Gary Kasparov sakkbajnokot.

Izraelben a volt Szovjetunió zsidóinak millióit képviselte a politikai arénában, akiknek egy része a kommunizmus bukása után követte őt. A Kneszetben és különféle miniszteri posztokon is szolgált, majd a Jewish Agency vezetője lett.

A vasárnap este közölt frissített adatok szerint 16208-ra emelkedett a megerősített koronavírusos esetek száma Izraelben, közülük 76 beteg lélegeztetőre szorul.

A felgyógyultak száma 9749, az elhunytaké 233.

A Palesztin Hatóság területén 520 fertőzöttet regisztráltak, a felgyógyultak száma 103, az elhunytaké 4. A Hamász terrorszervezet irányítása alatt álló Gázai övezetben 17 koronavírusos esetről számoltak be.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .