Koalíciós megállapodást kötött a Kék-Fehér és a Munkapárt

1
Beni Gantz (Kék-Fehér) és Amir Peretz (Munkapárt) mögöttük Avi Niszenkorn (Kék-Fehér) és Itzik Smuli (Munkapárt) 2020. április 24. Fotó: Twitter

ujkelet.live

A izraeli média szerint a Kék-Fehér vezetője, Beni Gantz és a Munkapárt elnöke, Amir Peretz koalíciós megállapodást kötött egymással.

A megállapodás részekent Peretz megkapja a gazdasági és ipari miniszteri pozíciót, míg párttársa, Itzik Smuli jóléti miniszter lesz.

Peretz ezen kívül helyet kap a biztonsági kabinetben, Smuli pedig a törvényhozói miniszteri bizottság tagja lesz.

A Munkapárt harmadik Kneszetbe bejutott tagja, Merav Michaeli megtagadta a koalícióhoz való csatlakozást.

„Együtt segítünk a koronavírus és annak következményei elleni küzdelemben, és őrizzük az izraeli jogállamiságot és a demokráciát,” nyilatkozta Gantz a megállapodásról.

A Munkapárt bizottsága vasárnap hagyja jóvá szavazással a megállapodást.

Peretz – a Kék-Fehérhez hasonlóan – a szeptemberi és a márciusi választási kampány során ígéretett tett, hogy nem fog csatlakozni Netanjahu kormányához, a miniszterelnök ellen benyújtott három vádemelésre hivatkozva.

Peretz augusztus végén 47 év után megvált ikonikus bajuszától, mondván, az izraeliek így már olvashatnak a szájáról és láthatják, hogy az ígérete, miszerint nem ül Netanjahu kormányába, komoly.

Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök és Gantz hétfő este megállapodást írt alá egy nemzeti, vészhelyzeti egységkormány létrehozásáról. Az alakulóban lévő koalíció így a Likud és a Kék-Fehér mellett a két ultraortodox pártból, Sasz és Jahadut Hatora, valamint valószínűleg a nemzeti-vallásos Jamina pártokból fog állni.

Mielőtt az új kormány hivatalosan megalakul, számos törvénymódosítást kell megszavazni a Kneszetben, amik többek között biztosítják a Netanjahu és Gantz közötti rotációt a miniszterelnöki posztra vonatkozóan, illetve lehetővé teszik, hogy a három vádemeléssel sújtott Netanjahu 18 hónapig miniszterelnök majd 18 hónapig miniszterelnök-helyettes lehessen.

A Legfelsőbb Bíróságra több petíció is érkezett a Netanjahu-Gantz megállapodás valamint annak kapcsán, hogy vádemelés alatt álló képviselő, jelen esetben Netanjahu, alakíthat-e kormányt.

1 komment

  1. Ha arról hoznak TÖRVÉNYT, hogy büntetőjogi eljárás alatt álló személy lehet miniszterelnök, az a jogállam végét jelenti. Nem tudom Izraelben milyen törvények képezik az alaptörvényeket, de ha azok között nincs olyan, ami ezt tiltja, akkor még mindig ott van az íratlan alkotmány, ami nem más, mint azoknak a normáknak az összessége, amelyek hosszú idő alatt kialakulnak, és a társadalom együttélését, együttműködését lehetővé teszik, és amelyek a társadalom tagjai többsége számára evidencia. Tehát ha az izraeli társadalom általános vélekedése az, hogy büntetőjogi eljárás alatt álló személy lehet miniszterelnök,amit alig hiszek, de ha így lenne, azt egy olyan népszavazásnak kellene hitelesíteni, ahol az összes választó túlnyomó többsége ezt helyesnek tartja.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .