Ezrek tüntettek Netanjahu ellen Tel Avivban

1

ujkelet.live

A szervezők szerint mintegy 2000 ember gyűlt össze csütörtök délután Tel Avivban a Habimánál a “fekete zászlós” tüntetésen az izraeli demokrácia védelmében, Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök ellen.

A koronavírus miatt hozott szigorú intézkedések bevezetése óta ez volt a legnagyobb tüntetés.

A rendeletek értelmében a tüntetéseket engedélyeznie kell a hatóságoknak, amennyiben a résztvevők maszkot viselnek és tartják a 2 méteres távolságot egymástól, magyarán betartják a rendeleteket.

A tiltakozáson egy hatalmas “crime minister” feliratú molinó mellett „a koronavírust a diktatúra szolgálatára használják” tábla Netanjahut célozta, míg a „ne üljetek össze a vádlottal” a miniszterelnök és Beni Gantz (Kék-Fehér) közötti koalíciós tárgyalásokra utalt.

Miután a kormányalakítással megbízott Gantz éjfélig nem tudott megállapodásra jutni a Likuddal, a mandátum a Kneszethez került, a képviselőknek 21 nap áll rendelkezésre, hogy találjanak egy jelöltet, akit a parlament többsége, azaz legalább 61 képviselő támogat, ha ez nem sikerül, ismét választásokra kerül sor.

A Likud és a Kék-Fehér jelenleg is intenzív tárgyalásokat folytat egy nemzeti egységkormány létrehozása érdekében.

Azonban a Kneszet-elnök posztját is betöltő Gantz jelezte, ha hétfőig nem születik megállapodás, napirendre tűzi azokat a törvényjavaslatokat, amelyek véget vetnek a három vádemeléssel sújtott Netanjahu politikai karrierjének.

Gantz nem először fenyegeti Netanjahut ezzel a lépéssel.

A Likud és a Kék-Fehér a minisztériumok egyenlő felosztásával és Netanjahu valamint Gantz közötti rotációval képzeli el Izrael következő kormányát, a koalíciónak természetesen a miniszterelnök jobboldali blokkja (Sasz, Jahadut Hatora és Jamina) is helyet kap. A megállapodás szerint először 18 hónapig Netanjahu lenne a miniszterelnök majd újabb 18 hónapra Gantz.

A felek közötti vita egyik legfontosabb kérdése állítólag a Likud vágya, hogy változtatásokat hajtsanak végre a bírói kinevezési eljárásokban annak érdekében, hogy nagyobb kontroll legyen a folyamat felett, amit a Kék-Fehér ellenez. Ezt a kérdést szerda éjszaka állítólag nagyjából rendezték.

A másik kulcsfontosságú kérdés Netanjahu azon aggodalmával kapcsolatos, hogy a Legfelsőbb Bíróság úgy dönthet, nem szolgálhat miniszterelnökként az ellene benyújtott három vádemelés miatt, ami Gantzot 18 hónap helyett a három évre tervezett teljes koalíció idejére miniszterelnökké tenne. Netanyahu ezért állítólag valamiféle törvényben rögzített garanciát próbál kicsikarni, hogy egy ilyen bírósági határozat esetén Gantz ne vehesse át automatikusan a miniszterelnöki posztot.

A mandátum lejártát követően Gantz állítólag azt mondta bizalmasainak, hogy nem szándékozik ártani a Legfelsőbb Bíróságnak.

„Nem azért jöttem egy rendkívüli nemzeti egységkormányról tárgyalni, hogy a Legfelsőbb Bírósággal folytatott ügyet tárgyaljam, hanem a demokrácia védelme érdekében. Nem vagyok hajlandó megkerülni a bíróságot, vagy kínos helyzetbe hozni.”

Netanjahu Izrael történetének leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke. Valamint ő az első miniszterelnök, aki ellen hivatali ideje alatt vádat emeltek.

A koronavírus miatt Amir Ohana megbízott igazságügyi miniszter mácius 15-én a bíróságokat vészhelyzeti üzemmódba helyezte, így Netanjahu két nappal később esedékes tárgyalása elhalasztásra került. Az új időpont: május 24. délután 3 óra.

Avichai Mandelblit főügyész november 21-én közölte, hogy vádat emel Netanjahu ellen három korrupciós ügyben: a 4000. sz. ügyben vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés, az 1000-es és 2000-es sz. ügyekben pedig csalás és bizalommal való visszaélés miatt.

Netanjahu tagadta, hogy bűncselekményt követett el, és kijelentette, hogy az egész egy puccskísérlet a megbuktatására, és vizsálat indítására szólított az ügyeivel foglalkozó nyomozók és ügyészek ellen.

1 komment

  1. Már csak azért is alkalmatlan Netanjahu a további kormányzásra, mert nem látja be, hogy az ő hatalomhoz való makacs ragaszkodása az akadály a Ganz-al való megállapodásnak, noha az nem kimondotta hátrányos rá nézve.. Akinek nincs ennyi belátási képessége, az menjen nyögdíjba……………Biztosan több nyögdijat fog kapni, mint én!!!!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .