Apu csak egy van (2)

0

Politzer Tamás/IMISZ

Hírét vettem, hogy a december 4-én olvasott első részben írtakat nem nagyon értetted: miről írok? kiről? és kinek írom…? Elárulom a titkot: néha-néha álmodozni is lehet, talán kell is; és talán leírni sem balgaság…

Most akkor – az álmodozás után – jöjjön a valóság!

Nem tudtunk anyámmal mit kezdeni a követségi pecsétekkel, aláírásokkal díszített, úgynevezett meghívólevéllel, annak ellenére, hogy apám mellékelt levele szakszerű útmutatást adott: mi a teendő az útlevél, a vízum és egyebek megszerzése érdekében; milyen ruhadarabokat indokolt augusztusban vinnem (neki csak egy rúd mákosbejglire volna szüksége, ennek sütésére kérjem meg Szerát, a nővérét).

Ha az okmányokat – talán két hónap alatt – megszereztem és megkaptam, rögtön írjak, mert azonnal küldi a vonatjegyet Bécsbe, onnan Velencébe, ahol is majd hajóra szállhatok turista jeggyel és a hajókázás célállomása a haifai kikötő lesz…

Ja, és menjek el bizonyos Fischbaum cipészhez (Dob utca, akinek a Holonban élő öccse hozott nekem ajándékot…)

Pesten átvettem a keskeny, hosszúkás alakú, bontatlan csomagolású dobozkát, a fölöttébb  kíváncsi Fischbaumék szemeláttára kibontottam. Nem jutottam szóhoz a meglepetéstől: arany karórát kaptam? A holoni „postásom” szakértő módon vizsgálgatta az aranyszínű csatot, a karóra ugyanilyen színű keretét, s meggyőződéssel közölte: futtatott arany… Még azt is tudta, hogy az elől, hátul üveg vagy tán műanyag – ezért a teljes szerkezetet látni engedő – borítás okán ez egy amerikai, úgynevezett csontváz óra, ahogy ezt Izraelben mondják…Ott most ez nagyon divatos, fejezte be a szakértést.

Csupán azért említem az órát, mert a következő hetekben igen fontos és kalandos szerepet játszott életemben. A hivatalos teendők intézése céljából felkerestük Barabássy ügyvéd urat, aki az ügyek védése mellett neves röplabda edző is volt (bár rossz nyelvek szerint a késő esti órákba nyúló áldozatos csapatépítése főleg a népes leány- és asszonycsapat néhány tagjának külön, egyedi, testedzése érdekében történt…) 

A jogtudor fennhangon elolvasta a meghívó levelet, aztán utasított, hogy másnap menjek a fényképészhez, az majd tudja, milyen méretű fotót kell készítenie, ő pedig úgy saccolja, hogy legalább tíz darab legyen. Az utazáshoz szükséges iratokat ő uszkve – nem tudtam mit jelent ez – három hét alatt prezentálja. Most csak annyi a dolgunk, hogy aláírásra kerüljön az előszobában Rózsika néninél az ügyvédi meghatalmazás és ugyancsak ott befizessünk ezerkétszáz, na jó, a régi ismeretségre tekintettel egy ezer forintot költségekre, ügyvédi díjra…

A mellettem ülő anyámra néztem, tudtommal akkor hétszáz forint volt a fizetése, én pedig a nyári vakációban két hónap alatt úgy kettőszázat kerestem élesztő kihordással…Sejtettem, hogy ennél a teendőnél elakadunk, erre utalt az is, hogy anyám – akkor talán – tizenöt dioptriás, majdnem ujjnyi vastag szemüveglencséit pára vonta be…A jogász is észrevette ezt és felém nyújtotta tenyerét: mutasd csak öcskös azt a karóárát! Lecsatoltam, mutattam. Hümmögve nézegette, forgatta, majd derűs tekintettel kihirdette ajánlatát: ha nincs ezer forint, ez az óra is megteszi…
Anyám, zsákmányhoz ragaszkodó anyafarkas módjára felkapta az íróasztalon heverő órámat és indulatosan válaszolt: az óra nem eladó, a fotókkal együtt hozom majd a pénzt! Vitte. Utólag tudtam meg véletlenül, mert nem árulta el soha, hogy egy tehetős piaci kofa ismerőstől szerzett kölcsönt, amit aztán egy évig törlesztett.

Eltelt három hét, mentem az ügyvédhez. Csütörtök volt, sokadalom ült vagy ácsorgott az előszobában, hisz e nap volt a nagypiac napja, amikor a környező falvakból is sereglettek a városkába, adni-venni, ügyeket intézni…Este nyolckor én is sorra kerültem; sok örömöm nem telt benne, mert fogadott képviselőnk kérdés nélkül közölte: türelem, türelem, majd szólok, ha elintéződött a kérelmed.

Szólt is két hét múlva: a szomszédék bögyös leánya, Kató is röplabdás volt. Az idomain feszülő fekete tornadresszes látványa miatt volt különösen népes szurkoló csapata a dr. Barabássy vezette leánycsapatnak… Általa üzent az ügyvédünk, menjek be hozzá. Bementem. Szerencse, hogy anyám nem jött velem, mert az ég tudja, mit mondott volna. Én nem tudtam az irodában mit mondani ügyem gazdájának, amikor elém tette a Belügyminisztérium levelét, amelyben a doktori címet viselő – nevét már elfeledtem – osztályvezető olvashatatlan aláírással tudatta a közlendőit: „…kelt beadványára hivatkozással értesítem, hogy a tárgyban megnevezett kiskorú ügyfele képviseletében benyújtott útlevél és kiutazási kérelmet a minisztérium teljesíteni nem tudja, tekintettel arra, hogy a Népköztársaságnak nem áll érdekében, hogy nevezett kiskorú kérelmező Izraelbe utazzon.”

*

Barátom, annyit tennék hozzá a leírtakhoz, hogy amit a december 4-én megjelent első részben olvashattál, az volt az álom, e második rész pedig a rögvalóság…

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..