Abbász az ENSZ BT-ben: még mindig van esély a békére Izrael és a palesztinok között, de nem Trump tervén keresztül

1
A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász az ENSZ BT-ben 2020. február 11. Forrás: Youtube

ujkelet.live

A Paleszton Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén kijelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök béketerve érvényteleníti a palesztinok „önrendelkezéshez, szabadsághoz és függetlenséghez való jogát saját államukban.”

„Legitimálja, ami illegális: a palesztin föld gyarmatosítását és annektálását.”

Abbász szerint a tervet „nem szabad nemzetközi referenciának tekinteni a tárgyalásokhoz”.

„Ez egy izraeli-amerikai megelőző terv, amelynek célja megszüntetni Palesztina ügyét. Mi elutasítottuk, mert a megítélése szerint Kelet-Jeruzsálem már nem tartozik a palesztin állam szuverenitása alá … Palesztinát töredezetté teszi… Pontot tesz a palesztin menekültek ügyére”.

Trump béketerve lehetővé teszi a palesztinoknak, hogy jelenlegi területeket megduplázva (Júdea és Szamária területének 70 százalékát megkapva), bizonyos kondíciók teljesítésével – például Izrael elismerése mint zsidó állam valmint Jeruzsálem elismerése Izrael fővárosaként – saját államuk legyen, melynek fővárosa a Kelet-Jeruzsálem peremén lévő Abu Dísz. Ez az állam azonban nem lenne jogosult hadsereg fenntartására és katonai szerződések aláírására, és Izrael ellenőrizné a határait.

A korábbi béketárgyalások során a palesztinok mindig követelték – Ciszjordánia, Gáza, Kelet-Jeruzsálem és az óváros szuverenitása mellett – a “visszatérési jogot” Izraelbe a palesztin menekültek számára, akik elhagyták az országot a zsidó állam megalakuláskor. A palesztinok ezt a jogot nem csak a még életben lévő több százezer menekültnek, hanem a leszármazottaik számára is követelik.

Trump terve egyetlen palesztin menekült visszatérését sem teszi lehetővé, hanem a palesztin állam állampolgáraivá válhatnak, ahogyan az ellenséges közel-keleti országokból elmenekült vagy távozásra kényszerített zsidók izraeli állampolgárokká váltak.

„Ez a terv nem hoz békét vagy stabilitást a régióba, ezért nem fogadjuk el.”

Abbász szerint a megállapodás az apartheid-rendszer megerősítéséről szól. Ez „jutalmazza a megszállást, ahelyett, hogy felelősségre vonná az összes bűncselekményért, amelyet népünk és földünk ellen elkövetett”.

Abbász azonban hisz abban, hogy a béke továbbra is lehetséges, de az nem Trump béketervén keresztül valósul meg.

„Azért járultam Önök elé ma, hogy elmondjam, még mindig lehetséges a béke az izraeliek és a palesztinok között. Elérhető. Azért jöttem, hogy nemzetközi partnerséget építsek ki a béke eléréséhez.”

„De ezt az igazságtalan tervet el kell utasítanunk”, hangsúlyozta a palesztin elnök.

Állítása szerint a tervet az egyik ország (az Egyesült Államok) egy másik ország (Izrael) nevében állította össze annak érdekében, hogy feltételeket szabjon a palesztinoknak a nemzetközi jog és az ENSZ határozatainak megsértésével.

Abbász továbbá azt állította, hogy amikor 2017-ben megbeszélést folytatott Trump elnökkel, azt az ígéretet kapta, hogy az Egyesült Államok be fogja jelenteni számos kulcsfontosságú palesztin állásfoglalás támogatását.

De valami történt, ami arra késztette Trumpot, hogy meggondolja magát és „teljes mértékben támogassa az izraeli kívánságokat”.

„Nem tudom, ki adta neki ezt az elfogadhatatlan tanácsot. Tudom, hogy Trump nem ilyen. Az a Trump elnök, akivel találkoztam, nem ilyen. És ez nagyon meglepő.”

Elutasítva az általa hamisnak nevezett izraeli nyilatkozatokat, kijelentette:

„Harcolunk a terrorizmus ellen. Nem vagyunk terroristák.”

A palesztin kormány havi bért és egyéb juttatásokat folyósít az elítélt terroristáknak és családjaiknak.

A palesztinok szerinte soha nem szalasztják el a lehetőséget a békére, azonban „az izraeli kormányok és izraeli telepek megsemmisítik a béke minden lehetőségét.”

„Büntetlenül építik a telepeket. Elkobozták a földet. Háborút folytattak a népünkkel a Gázai övezetben, amelyet sajnos az amerikai kormány támogatott.”

„Higyjenek nekem, ha béke teremtődik köztünk és az izraeli nép között, akkor az lesz a béke legszebb formája, de adják meg ezt a lehetőséget a béke eléréséhez”, mondta, azt állítva, hogy a terv ez nem teszi lehetővé számukra.

„Remélem, hogy Trump elnök igazságos és méltányos lesz, így lehetőségünk lesz a békére.”

Ugyanakkor Abbász kijelentette, hogy az USA nem szolgálhat egyetlen közvetítőként.

„A Kvartett között szívesen látjuk de egyedüli közvetítőként nem fogadhatjuk el. Megpróbáltuk, de nem fogadhatjuk el újra.”

Izrael népéhez szólva:

„Egy másik nép folyamatos megszállása és folyamatos katonai megszállása nem fog javítani a biztonságotokon. Partnernek kell maradnunk, mindegyik az ő szuverén országában.”

„Nem vagyunk a zsidó nép ellen. Azok ellen vagyunk, akik megtámadnak minket és a földünket.”

„Felszólítunk a megszállás megszüntetésére és egy palesztin állam létrehozására. Nem adjuk meg magunkat. Hiszünk az erőszak elleni küzdelemben, ezért nem fogunk az erőszak eszközével élni. Nem fogunk a terrorizmus eszközével élni.”

Kedden tízezres tömeg tüntetett Ramallahban Trump béketerve ellen. Gázában szintén több százan tüntettek.

Palesztin média riportok összecsapásokról számoltak be Beit El közelében az izraeli biztonsági erőkkel.

A ramallahi székhelyű Palestinian Center for Policy and Survey Research kedden közzétett felmérése szerint a palesztinok 94 százaléka ellenzi az amerikai békekezdeményezést.

Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete Abbász után felszólalva kijelentette, hogy „Abbász elnök nem veszi komolyan a tárgyalásokat vagy a békét”.

„Azért jött, hogy elvonja a figyelmet a tárgyalási hajlandóságáról”, mondta, megjegyezve, hogy Abbász rendszeresen az Egyesült Államokba utazik, hogy beszédet mondjon az ENSZ-ben, de 10 év alatt nem találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.

Ha komolyan venné a békét, akkor „Jeruzsálemben vagy Washingtonban lenne” mondta Danon, hozzátéve, hogy nincs esély a békére, amíg Abbász van hatalmon.

„Csak akkor, amikor lemond, léphet előre Izrael és a palesztinok,” megjegyezve, hogy a 84 éves palesztin vezető „soha nem lehet valódi partner a valódi békéhez.”

1 komment

  1. Változatlanul az izraeli-jordán határ menti – sivatai – határ manti “álla that the money is remaining $2500 USD to complete the $25000 USD NTB demanded for the wire transfer as transfer charge.malapítást” javasolom, ahol elkülönülve építhetnek országot a muszlimok vagy” palesztinok”. Izrael is a semmiből épült fel, tegyék ez a “palsztinok” is, meg tudják valósítani, csak akarni kell. Számíthatnak a rokon népek segítségére, Izraelt meg hagyják békében.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .