Izraeli hadsereg: a szirénát nem rakéta, hanem a Gázai övezet területén bekövetkezett robbanás aktiválta

    0

    Avi/ujkelet.live

    Órákkal az V. Holokauszt Világfórum lezárását követően megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák Izrael déli részén.

    A fórumra 49 országból érkeztek államfők, miniszterelnökök és királyok Jeruzsálembe, többségük még az országban tartózkodik.

    Az Izraeli Védelmi Erők Twitteren először azt nyilatkozta, hogy egy rakétaindítást azonosított a Gázai övezetből Izrael felé. A lövedék nyílt területen landolt. A szirénák csak a becsapódási pont környékén aktiválódtak Nir Am mellett, a közösségben nem.

    A vizsgálatot követően viszont közölte, a szirénákat nem rakéta, hanem a Gázai övezet területén bekövetkezett robbanás aktiválta.

    Izrael korábban figyelmeztette a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezetet, hogy kemény megtorlásra számíthat a rendezvény megzavarására tett minden kísérletért.

    A riadót követően erősítette meg a médiában keringő hírt az egyébként Izraelben tartózkodó Mike Pence amerikai alelnök, hogy jövő hétre meghívta Benjamin Netanjahu ügyvezető miniszterelnököt, valamint a miniszterelnök javaslatára, a Kék-Fehér vezetőjét, Beni Gáncot a Fehér Házba, Donald Trump elnök béketervének megvitatására. A meghívást mindketten elfogadták.

    Az utazásra éppen aznap kerül sor, amikor összeül a Knesszet megszavazni a miniszterelnök mentelmi jogával foglalkozó bizottság felállítását.

    A 12-es csatorna riportja szerint az amerikai béketerv állítólag kifejezetten nagyvonalú Izraellel a határok kérdésében és nem szabdalja fel Jeruzsálemet.

    A palesztin fél azonban várhatóan el fogja utasítani a tervet, ami viszont megnyitja az utat az izraeli kormány előtt az egyoldalú terület annektálások előtt.

    Megosztás

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .