ujkelet.live
Az izraeli légierő vezető tisztje kedden azt mondta, hogy a hónap elején a heves esőzések okozta áradás miatt megrongálódott nyolc F-16-os vadászgép közül három két-három hónapig nem bevethető, korrigálva a korábbi becsléseket, miszerint a javítások körülbelül egy hétet vesznek igénybe.
A másik öt repülőgép a tervek szerint az elkövetkező napokban ismét használatba kerül.
A név nélkül nyilatkozó tiszt azt mondta, a heves esőzések megrongálhatták a három repülőgép belső elektronikáját.
„Nem tervezzük, hogy kockáztassunk velük, így alaposabb vizsgálaton fognak át esni”.
Az Izraeli Légierő parancsnoka, Amikam Norkin vezérőrnagy múlt héten előzetes vizsgálatot tartott a Hatzor-bázison történt áradással kapcsolatban, a hadtest vezető tagjainak jelenlétében.
Norkin rámutatott az eset kapcsán, hogy a hadtest nem a tőle elvárt módon reagált, ezért fontos vizsgáltokat végezni, tanulmányozni és levonni a tanulságot, hogy hasonló incidensre a jövőben ne kerülhessen sor.
Norkin elrendelte egy szakértői vizsgálócsoport felállítását, az élén T. alezredessel, hogy meghatározza az okokat, amik a bázis leállását eredményezték az áradásokat követően.
A Hatzor-bázis múlt hét hétfőn visszatért az operatív és kiképzési tevékenységekhez.
Norkin mindazonáltal elismerését fejezte ki a parancsnokok, technikusok és építőmunkások felé az incidens helyszíni kezeléséért, elszántságukért és intèzkedéseikért, ami lehetővé tette, hogy a légibázis helyreállítása három napon belül befejeződjön.
A hadtest parancsnoka hangsúlyozta, hogy nagyon fontos egy szigorú vizsgálat elvégzése, ideértve a jelen eset kivizsgálását, hogy levonják a múltbeli eseményekből a tanulságokat, valamint javítsanak az Izraeli Légierő és a polgári hatóságok közötti kapcsolaton.
Nyolc F-16-os vadászgép rongálódott meg két hete, amikor a hangárokat elárasztotta a víz a dél-izraeli Hatzor légibázon. Öt repülőben kisebb, míg háromban súlyos károk keletkeztek. Javításuk pontos költségét a hadsereg nem tudta megmondani, de több tízmillió sékelre becsülte.
A katonai cenzor kezdetben nem engedélyezte a médiának, hogy beszámoljon az incidensről, de kritikák kereszttüzébe került, mondván, nem nemzetbiztonsági okokból teszi, csak egy kínos esetet akar szőnyeg alá söpörni.
„Hiba volt, hogy nem ürítették ki a földalatti hangárokat,” mondta pár nappal a történtek után egy névtelenül nyilatkozó tisz, aki megjegyezte, hogy a többi légibázison megfelelő óvintézkedéseket tettek, és a vihar nem okozott kárt másban.

„[Csütörtök] reggel öt óráig a bázis száraz volt. Reggel 5 és 5:30 között körülbelül 50 000 köbméter víz árasztotta el a bázist,” mondta a tiszt.
A repülőgépeket egy földalatti hangárban tartották, amit a nagy mennyiségű esővíz elöntött.
A tiszt hangsúlyozta, hogy az árvíz „nem veszélyeztette a légierő bevetési képességeit”.
[…] Hatzor légibázisra vasárnap egy záró eseményen a katonák az Izraeli Védelmi Erők szabályzatával ellentétben […]