Ohana: 12 évvel ezelőtt, még úgy gondoltak a melegekre, mint a madárinfluenzára

2
Amir Ohana igazságügyi miniszter 2019. október 29. Fotó: youtube

Ziva/ujkelet.live

Az idei első választási kampány kulcsmotívuma eddig az adott szó betartása körül forog.

Először Rafi Peretz (Zsidó Otthon) adta a szavát Itamar Ben Gvirnek (Otzma Jehudit), a közös listáról, amit pártja ratifikált, majd két nappal később, a listák leadásának utolsó perceiben úgy döntött, elfogadja Naftali Bennett (Új Jobb) ajánlatát. A Jamina, szekuláris és egyben nemzeti vallásos szavazatokra egyaránt pályázó új jobboldali szövetség, amely hasonló felállásban, de Ajelet Sakeddel az élen a szeptemberi választásokat egy nappal élte túl, a márciusi választásokon már Naftali Bennett védelmi miniszterrel az élen indul. Rafi Peretz az átállásért cserében megkapta a biztosnak tűnő második helyet a listán, de a volt tábori rabbi már nem tudott helyet biztosítani az első tízben párttársainak, és egyoldalúan felmondta az Itamar Ben Gvirnek megígért szövetséget.

A Jiszráel Beitenu vezetője, Avigdor Liberman a Maariv újságnak adott interjújában múlt héten szintén ígéretet tett, mondván nem lesz negyedik választás, az adott szó kötelez. Azóta többször is hivatkozott az adott szavára, de az interjú és az ígéret, közben lekerült Liberman közösségi oldalairól.

A sábát kimenetele után Amir Ohana, az ideiglenes kormány megbízott igazságügyi minisztere a 12-es csatornán azzal indította az új hetet, hogy „Edelstein mondott valami érdekeset: ‘nem fogadom el a (Knesszet) jogi tanácsadójának véleményét’. És én elvárom, hogy állja a szavát,” jelentette ki Ohana.

A Knesszet-elnöke, Juli Edelstein a Likud felsővezetésének tagja, kényelmetlen helyzetbe került. Mind saját pártja mind az ellenzéki pártok nyomása alatt kell döntenie a Knesszet összehívásáról, hogy megszavazzák a Ház Bizottság összetételének jóváhagyását, ami Benjamin Netanjahu megbízott miniszterelnök mentelmi kérelmét kezelné és valószínűleg elutasítaná. A plénum összehívására csak Edelsteinnek van joga. A Knesszet jogi tanácsosa, Ejál Jinon véleménye szerint nem ütközik akadályba a bizottság felállítása ideiglenes kormány idején.

A kormányfő elleni korrupciós ügyekben bejelentett vádemelés addig nem nyújtható be hivatalosan a bíróságnak, amíg a mentelmi jogról nem döntöttek a képviselők, amennyiben a miniszterelnök igényelte azt. A több mint egy éve vegetáló kormány működésképtelen ugyan, de a bizottság létrehozását a 120 képviselőből 65, aláírásával támogatta. Minek utána a miniszterelnök igényt tart a mentelmi jogára, a képviselők összegyűjtötték a szükséges szavazatokat annak érdekében, hogy a bizottságot felállíthassák, és ne kelljen várni arra a működőképes kormányra, amely Liberman adott szava ellenére, ki tudja, mikor fog létrejönni.

Edelstein először azzal érvelt, hogy a bizottság összehívása jogellenes, Jinon jogi véleménye után, amelyet Miki Zohár (Likud) a Legfelsőbb Bíróságon eredménytelenül megfellebbezett, azt mondta, bár nem ért vele egyet, nem tehet mást, mint elfogadja. A szombat esti interjúban Ohana, képviselő és párttársa erre a nyilatkozatára figyelmeztetett, mondván, a döntés egyedül Edelstein kezében van és kötelessége “megfelelően” eljárni az ügyben.

A 12-es csatorna további kérdésére, a Sáj Nitzan államügyész decemberben megüresedett helyének betöltéséről, Ohana sokkal óvatosabban fogalmazott, mint korábban. Nitzan államügyész még hivatali ideje lejárta előtt döntött a Benjamin Netanjahu miniszterelnök elleni három rendbeli vádemelésről. A megüresedett pozíciója körüli megbízotti kinevezés során vita alakult ki Avicháj Mandelblit főügyész és Ohana között, mígnem Ohana konszenzus nélkül kinevezte saját jelöltjét. Végül a jelölt, Orli Ben-Ari Ginsberg, megköszönve a bizalmat, azt mondta, hogy mivel akaratlanul belerángatták a nagyobb erők közötti harcba ezért inkább önként visszalép.

“A kialakult légkör a közvélemény ügyészségbe vetett bizalmának megkárosításával fenyeget, és tovább ront rajta”, nyilatkozta Ginsberg.

Az államügyészi kinevezéssel kapcsolatban Ohana szombat este azt mondta, több jelölt is van a listáján, de konkrétumokkal nem szolgált.

Végezetül szóba került Rafi Peretz megbízott oktatásügyi miniszter néhány napja a nyomtatott héber sajtóban megjelent homofób kijelentése körül kialakult botrány is. Az igazságügyi miniszter elítélte Peretz nyilatkozatát, de azt leszögezte, hogy a szóban forgó kijelentés nem tükrözi a kormány véleményét. Ohana, a Likud kormány első nyíltan meleg minisztere, aki párjával közösen neveli kislányukat, kijelentette: „sokkolt, de nem vagyok meglepve, ugyanakkor szeretném, ha visszaemlékeznénk arra, hogy 12 évvel ezelőtt a másságot még úgy ítélték meg, mint a madárinfluenzát. Azt is hallhattuk, hogy a melegek földrengést és katasztrófát okoznak. Azóta hosszú utat tettünk meg és biztos vagyok benne, hogy továbblépünk”.

Ajelet Saked a Likud kormány, még az áprilisi választások után menesztett igazságügyi minisztere, jelenleg a Jamina harmadik helyezett jelöltje, szintén a 12-es csatornának azt nyilatkozta, hogy a Peretztől elhangzottak problematikus és helytelen kijelentések, de ettől függetlenül Peretz egy nagyszerú oktatási miniszter.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök, a Jaminával történt megállapodás után állítólag megígérte, hogy Rafi Peretz a következő választások után is oktatásügyi miniszter lesz.

Ohana szombat esti kijelentésére az izraeli LMBTQ szövetség elnöke, Ohad Hazki azt válaszolta, hogy Rafi Peretz miniszter sokkoló kijelentései a melegek elleni gyűlöletet és agresszívitást fognak eredményezni. Nem elhatárolódást várnak, hanem konkrét lépéseket: “a miniszterelnök már megsértette a melegeknek tett ígéretét azzal, hogy kinevezte Rafi Peretzet. Azóta mindennap, ami az oktatási miniszter elbocsátása nélkül telik el bűncselekménynek számít”, nyilatkozta Hazki.

2 Kommentek

  1. Hát majd meg kellene nézni hogy Isten hogyan vélekedik a melegekről és mit tett sodomával és gommorával és miért!!!!!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .