A vesztegetéssel gyanúsított David Bitan lemondott a mezőgazdasági miniszteri posztról a miniszteri kinevezések felfüggesztését követően

0
David Bitan (balra) és Benjamin Netanjahu (jobbra) fotó: Yonatan Sindel

ujkelet.live

David Bitan (Likud), a vesztegetéssel gyanúsított ex-koalíciós elnök, pénteken bejelentette, hogy lemond a mezőgazdasági portfólióról.

„A miniszteri kinevezések felfüggesztése után úgy döntöttem, hogy lemondok a posztról,” jelentette ki Bitan, hozzátéve, hogy „sajnálatos, hogy egy olyan kinevezést, amelyet két évvel ezelőtt kellett volna megtenni, különböző ürügyekre hivatkozva addig halogattak, amíg eljutottunk arra a pontra, ahol már nincs értelme”.

Benjamin Netanjahu ügyvivő miniszterelnök évekkel ezelőtt megígérte Bitannak, hogy kinevezi miniszternek. Netanjahu vasárnap jelentette be a megüresedett miniszteri posztokat betöltő képviselők nevét, köztük Bitanét, de csütörtökön a kormány úgy határozott, hogy elhalasztja a kinevezésüket, miután a Legfelsőbb Bíróság aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egy ideiglenes kormánynak nem lenne szabadna megengedni új miniszterek kinevezését.

Izraelnek nincs működő kormánya, az egy éven belüli harmadik választásokra március 2-án kerül sor.

Netanjahu múlt héten lemondott a miniszterelnökit leszámítva minden miniszteri posztjáról az ellene bejelentett három vádemelés miatt.

Az izraeli rendőrség márciusban 12 különböző ügyben vádemelést javasolt Bitan ellen vesztegetés, csalás, pénzmosás és bizalommal való visszaélés miatt; a gyanú szerint több ezer sékel készpénzt fogadott el vállalkozóktól és üzletemberektől barátja és korábbi társa, Moshe Yosef révén.

Bitan az ellene indított nyomozás elején, 2017 decemberében bejelentette, hogy lemond posztjáról, mint a koalíció elnöke, képviselői székét ugyanakkor megtartotta a Knesszetben.

Netanjahu kabinetjében két másik miniszter ellen is a korrupciós vizsgálatot követően vádemelést javasolt a rendőrség: Arije Deri belügyminiszter (Sasz) és Jáákov Litzman egészségügyi miniszter (Jahadut Hatora). Haim Katz likudos jóléti miniszter augusztusban lemondott, miután Avichai Mandelblit főügyész bejelentette, hogy vádat emel ellene csalásért és bizalommal való visszaélésért.

A főügyész Bitan, Deri és Litzman ügyében még nem döntött.

Netanjahu vasárnap diaszpóraügyi miniszternek párttársát Cipi Hotovelyt, míg lakásügyi miniszternek Jichák Cohent nevezte ki. A minisztérium korábban Yifat Shasa-Biton a Kulanuból Likudba igazoló képviselőé volt, aki a “csere” következtében megkapta a jóléti minisztériumot. Várhatóan mindannyiuk kinevezése elhalasztásra kerül.

A bíróság döntése fényében Mendelblitnek jogi véleményt kell benyújtania, amely meghatározza, hogy egy Knesszet képviselő, aki nem miniszter, kinevezhető-e miniszternek, vagy a portfóliókat egy átmeneti kormány esetén csak azoknak adhatják. akik már miniszterek.

Az új minisztereket vasárnap jelölték volna ki hivatalosan egy kormányülésen.

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön elutasította a Naftali Bennett megbízott védelmi miniszteri kinevezése ellen benyújtott kérelmet, ám Esther Hayut, a Legfelsőbb Bíróság elnöke határozatában megjegyezte, hogy vannak olyan esetek, amikor a ideiglenes kormány nem nevezhet ki minisztereket.

„Ellentétben a Knesszet bizalmát élvező kormánnyal, amely számára jelentős cselekvési szabadságot biztosítanak a miniszterek kinevezése tekintetében, az átmeneti kormánynak tartózkodnia kell a [kabinet] felépítésének változtatásaitól, ha nem szükséges a megfelelő működés biztosításához,” írták a bírák a döntésükben. Különbséget kell tenni az olyan esetek között, amelyekben szükség merül fel – például egy lemondott vagy elhunyt miniszter cseréjére – és az olyan esetek között, amelyekben nem áll fenn a kormányzati vákuum előidézésének veszélye, például amikor a kormány hivatalban lővő miniszterek közötti felelősségmegosztás megváltoztatására törekszik, vagy egy új miniszter kinevezésére a meglévő helyett.”

Bennett kapcsán Mandelblit és a bíróság egyaránt megjegyezte, hogy már néhány hónapja hivatalban van, és a március 2-i választások után az új kormány vagy kinevezi állandó védelmi miniszternek vagy mást választ a pozícióra.

Akárhogy is – mondta a Legfelsőbb Bíróság és a Mandelblit – nincs értelme kirúgni Bennettet, amikor a jelenlegi jogi probléma nem áll fenn sokáig.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..