Miközben a nagy pártok próbálnak egységkormányt alakítani, a Sasz és a Jiszráel Beitenu vezetői online sértegették egymást

1
Arije Deri belügyminiszter, a Sasz vezetője fotó: youtube screenshot

ujkelet.live

Miközben a Likud és a Kék-Fehér között szinte reménytelen erőfeszítések zajlanak az egységkormány megalakítására, hogy egy éven belül ne kelljen harmadik választásokat tartani, az ultraortodox Sasz párt vezetője, Arije Deri belügyminiszter és Avigdor Liberman a szekuláris-cionista Jiszráel Beitenu elnöke szúrós megjegyzésekkel illette a másikat a közösségi médiában.

Liberman ragaszkodása az ultraortodox tanulók besorozási tervezetéhez fúrta meg az április választások után Benjamin Netanjahu távozóban lévő miniszterelnök kormányalakítását, és úgy tűnik a szeptemberi választások kudarcában is nagy szerepe lesz a Jiszráel Beitenu vallás és állam kérdésekre vonatkozó politikájának. Liberman liberális, nemzeti egységkormány létrehozását sürgeti a Likud, a Kék-Fehér és a Jiszráel Beitenu között, vallásos pártok nélkül. A Jiszráel Beitenu 8 széke nélkül sem a jobboldal sem a baloldal nem tud kormánytalakítani. A politikus ma is kifogásolta, hogy Netanjahu vallás és állam kérdésben mindig az ultraortodoxok javára kedvez, míg a Kék-Fehért vezető Beni Gánc szintén kísérletet tett az ultraortodox pártok átcsábítására a koalíciójába.

„Több mint 2 milliárd sékelt követeltél a volt Szovjetunió nyugdíjasai számára, akik nem dolgoznak és nem fizetnek adót. Követelted, hogy [Izrael] 17 bevándorlási hivatalt nyisson a volt szovjet országokban, olyan államokban, amelyekben kétséges, hogy vannak-e még zsidók. És még mást is,” fakadt ki Deri a közösségi oldalán egykor közeli barátjára, Libermanra. „Tehát hogy merészeled a Haredimeket [ultraortodoxokat] zsarolással vádolni?”

Deri tagadta Liberman állítását, miszerint a Kék-Fehér négy miniszteri portfóliót ajánlott múlt hónapban a Sasznak, hogy rávegyék a pártot, hogy csatlakozzon a kormányalakításhoz.

„Úgy tűnik, hogy olvasásértési problémád van. Ez talán a haredi iskolákban tapasztalható alaptantárgyak hiányának az eredménye. Bejegyzésemben nem írtam semmit a haredi zsarolásról. A követeléseim Netanjahu és a Likud ellen szólnak, akik engednek a nem-cionista pártok, a Sasz és a Jahadut Hatora nyomásának.”

Liberman múlt hét végén az nyilatkozta, hogy csatlakozott volna Netanjahu jobboldali kormányához, ha a miniszterelnök vallás és állam kérdésekben hajlandó lett volna kompromisszumokra.

A Jiszráel Beitenu vezetője pénteken ismét megfogalmazta Facebookon pártja alapköveteléseit, melyek között továbbra is szerepel a polgári házasság bevezetése, a betérési törvény módosítása, a sabbati tömegközlekedés engedélyezése és az ultraortodoxok tanulók besorozása a hadseregbe.

Liberman november 20-án, az általa szabott ultimátum lejártakor közölte, hogy nem csatlakozik sem kisebbségi kormányhoz sem szűk jobboldalihoz.

A Jiszráel Beitenu vezetője a sajtótájékoztatón kemény szavakkal illette az az ultraortodox és arab pártokat.

„Ők egy anti-cionista koalíció, mindkét blokkal játszanak. Ez a valódi, közvetlen veszély, az anti-cionista koalíció,” mondta Liberman, hozzátéve, hogy az Egyesült Lista valóban Ötödik Hadoszlop, és az ultraortodox pártok egyre anti-cionistábbak.

A párt vezető hangsúlyozta, hogy a cionista pártoknak megállapodásra kell jutniuk vallás és állam kérdésekben, mert elfogadhatatlan, hogy ezek az ügyek az ultraortodox pártok játékszerei legyenek minden alkalommal, hozzátéve, hogy a Likud elutasította a polgári házasságra tett javaslatát.

A hadseregben nem szolgáló ultraortodox jesiva tanulók kapcsán azt mondta, hogy „Tórát tanulni nagyszerű dolog, de azt a saját idejükben kéne végezniük.”

A betérés kapcsán megjegyezte, hogy a folyamat reformokra szorul, „Nem tudom, hogy elmagyarázni 5500 izraeli katonának, hogy bár elég zsidók ahhoz, hogy meghaljanak az országért, ahhoz már nem, hogy itt is házasodhassanak.”

Miután Netanjahu és Gánc is kudarcot vallott a kormányalakítással, a mandátum Izrael történetében először a Knesszethez került. A képviselőknek december 11-ig van idejük, hogy találjanak egy Knesszet-tagot – Netanjahu vagy Gánc is szóba jöhet -, aki megszerzi legalább 61 képviselő támogatását. A jelöltnek ezt követően 14 nap áll rendelkezésre a kormányalakításra. Ha ez sem sikerül, a harmadik választások kiírása márciusra elkerülhetetlenné válik.

1 komment

  1. Be kellene vezetni az általános hadkötelezettséget minden 18 évesnek. Katonákra, sajnos, mindig is nagy szükséges lesz az országnak, tehát egy alapfokú kiképzés mindenki számára hasznos. Ez különösen a hittannal aktívan foglalkozókra érvényes az egészséges életmódra szoktatás szempontjából, megházasodni a katonaság után is ráérnek.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..