
ujkelet.live
Naftali Bennett megbízott védelmi miniszter vasárnap elrendelte a Kormányzati Tevékenységek Koordinátora a Területeken (COGAT) és a Júdea és Szamária (Ciszjordánia) polgári közigazgatásáért felelős intézményeknek, hogy értesítsék a hebroni önkormányzatot egy új zsidó negyed tervezéséről a történelmi zsidó piacon.
A piacterületet a zsidók birtokolták az 1929-es palesztin zavargásokig. A föld elhagyatott maradt, majd a jordán király vette át, de a hatnapos háborúban visszakerült Izraelhez.
Az új negyed területi kontinuumot fog teremteni a Pátriárkák sírjától az Avraham Avinu közösségig, és megduplázza a városban élő zsidók számát.
A piac épületeit az építkezés részeként lebontják, és helyükre új üzletek épülnek. A palesztinok földszinti ingatlanokra vonatkozó jogai továbbra is megmaradnak.
A döntés a védelmi miniszter közszolgálati és közigazgatási, polgári közigazgatási szervekkel és a Sabak (Sin Bét) biztonsági szolgálattal folytatott megbeszélés sorozatainak végén született.
A hebroni önkormányzat anno nagykereskedelmi piacot épített a földre, amely a 90-es évekig működött. Bennett most viszont elrendelte, hogy a földszinti piactér feletti minden ingatlan vissza kell kerüljön zsidó kézbe, a miniszter szóvivőjének nyilatkozata szerint.
A hebroni zsidó közösség üdvözlölte Bennett bejelentését.
Tamar Zandberg a baloldali Demokratikus Tábor képviselője azonban elítélte a döntést.
„Bárki, aki zsidó közösséget hoz létre Izrael apartheid fővárosának szívében, ahelyett, hogy szétbontaná őket, olyan messiás, aki szándékosan árt Izrael Állam jövőjének. A hebroni zsidó közösség az izraeli kahanizmus középpontjában áll, egy újabb közösség győzelem Kahane számára Izrael felett,” utalt Zandberg Meir Kahane rabbira, akit Kach-pártjával együtt egy erőszakra és felbujtásra vonatkozó alaptörvényre hivatkozva kitiltottak a Knesszetből és később teljesen száműztek Izraelből is.
1929-ben muszlim lázadók megölték Hebron 67 zsidó lakosát. Ma a városban a palesztinok az izraeli csapatok által őrzött telepesek közvetlen közelében élnek, és ez a két fél között folyamatos feszültséget szül.
A Hebron-megállapodás két részre osztotta Júdea és Szamária (Ciszjordánia) legnépesebb városát:
H1: a város 80 százalékát foglalja magában, és teljes palesztin ellenőrzés alatt áll.
H2: izraeli katonai ellenőrzés alatt áll, ahol több száz zsidó él erősen őrzött körzetekben, 40 000 palesztinnal körülvéve, akiknek mozgása erősen korlátozott.