Gánc: Netanjahu polgárháború kirobbanását kockáztatja

1
A Kék-Fehér vezetője, Beni Gánc sajtótájékoztatója 2019. november 23. Fotó: Youtube képernyőfotó

ujkelet.live

Beni Gánc a Kék-Fehér vezetője szombaton felszólította a Likud tisztviselőit, hogy működjenek együtt vele és alakítsanak kormánykoalíciót, és att állította, hogy Benjamin Netanjahu távozóban lévő miniszterelnök polgárháború kirobbanását kockáztatja.

„Likud vezetők, itt az ideje, hogy hallassátok a hangotokat,” mondta Gánc az első sajtótájékoztatóján, mióta Netanjahu ellen Avichai Mandelblit főügyész vádat emelt vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés miatt.

„Az elmúlt napok és hetek nem hagynak helyet a kétségnek – Netanjahu polgárháború kirobbanását kockáztatja köztünk. A felbujtásra és gyűlöletre való felhívása ellenére itt állok előttetek sok jobb és bal oldali ember nevében, és azt mondom, hogy itt az ideje az izraeli társadalom gyógyulásának.”

„Tisztellek titeket, és partnerkapcsolatra hívlak titeket… Még akkor is, ha nem értünk egyet mindenben, ti, akárcsak a barátaim és én, a cionista partnerség és egység értékeit osztjuk. Ideje, hogy félre tegyétek a múlt félelmeit és fenyegetéseit, és az egész izraeli társadalmat a gyógyulás új korszakába vezessük.”

Gánc sürgette a Likudot, hogy támogassa a vezetése alatti egységkormány ötletét, „hogy megakadályozzunk egy értelmetlen harmadik választási fordulót, amelyet csak egy ember akar, ellentétben azzal, amit a nép akar, ellentétben azzal, amire a népnek szüksége van”.

Gánc ajánlata egy hatalommegosztáson alapuló kormányra vonatkozott, az első két évben Gánc szolgálna miniszterelnökként majd utána, ha Netanjahu tisztázta magát a bíróság előtt, a fennmaradó két évre visszakaphatja a vezetői posztját.

Gánc kritizálta Netanjahu reakcióját a vádirat bejelentése után, mondván, „Nincs olyan korábbi vezető, akár a jobb, akár a baloldalon, aki akár csak gondolni merte volna, hogy az állam övé, vagy hogy nem létezhet nélküle, egyikük sem gondolta, hogy testvért testvér ellen fordít, hogy testvért testvér ellen uszít, és kifejezetten vagy hallgatólagosan felszólítsa az egyik embert, hogy bántsa a másikat… Izrael Állam és Izrael népe egyik vezetőnek sem képezi a magántulajdonát.”

Megemlítve Netanjahu szerepét a Jichák Rabin volt miniszterelnök elleni jobboldali kampányban a gyilkosság előtt: „Az embernek, aki Jichák Rabin, emléke legyen áldott, miniszterelnök ellen kemény és fájdalmas kampányt folytatott, amely egy nemzeti katasztrófába torkollt, tudnia kell, hogy a veszélyes szavak halálos golyókká válnak.”

Elismerve, hogy Netanjahu egész életében és a közszolgálatban hazafiságot mutatott azt mondta, ezért „köszönetet és elismerést érdemel,” és „egy igaz hazafi nem ejtené túszul az izraeli állampolgárokat a saját jogi csatájához.”

Gánc reményét fejezte ki, hogy Netanjahu végül tisztázza magát a tárgyaláson, ugyanakkor felszólította, hogy „tartsa tiszteletben a választási vereségét, és a jogrendszer döntését, amelynek vezetőit ő maga nevezte ki. Felszólítom, hogy tartsa tiszteletben a nép többségének akaratát azáltal, hogy lemond a posztjáról és harcol az ártatlanságáért.”

„Izrael állampolgárait nem tarthatja túszul senki, egyik vezetőjük sem.”

A Likud röviden reagált Twitteren, mondván, Gánc már kudarcot vallott a kormányalakítás terén. „Ha a Kék-Fehér egy másik pártelnökkel áll elő, akkor fontolóra vesszük, hogy felajánljuk nekik, hogy elsők lehetnek a rotációban.”

Gideon Szá’ár a Likud vezető törvényhozója szombat este a 12-es csatornának adott interjúja során elutasította Netanjahu kijelentését, hogy az ellene benyújtott vádemelések egy puccskísérlet részei, és azonnal pártelnöki választásokra szólított, elismételve csütörtökön tette állítását, miszerint Netanjahuval ellentétben ő könnyen kormányt tudna alakítani.

Szá’ár veszélyesnek találta Netanjahu vádemelésre adott reakcióját, hogy boszorkányüldözés folyik ellene és ki kell vizsgálni a nyomozást végző bűnüldöző szerveket.

„Ez nem puccskísérlet. Felelőtlenség ilyen állítani… Ez nem a rendszer megreformálására irányul, hanem az összeroppantására.”

„Nem nevezheted a főügyész döntését puccskísérletnek,” hangsúlyozta, megjegyezve, hogy Mandelblit egy „feddhetetlen ember” és nem mellesleg Netanjahu kinevezettje. „Ez káoszt okoz az országban”.

Szá’ár hangsúlyozta, hogy Netanjahunak kijár az ártatlanság vélelme, és reményét fejezte ki, hogy a miniszterelnök végül tisztázza a nevét. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Netanjahu hivatalban maradásának nem jogi, hanem politikai akadálya van.

„Az előző két választás során nem tudott kormányt alakítani. Teljes mértékben támogattuk mindannyian [a Likudban], annak ellenére, hogy hibákat követett el, mint például a Knesszet feloszlatása [májusban]. Van valaki, aki azt hiszi, hogy harmadik, negyedik, ötödik vagy hatodik választások esetén kormányt fog alakítani? Vagy folytatódik ez a [politikai] válság, vagy I-ten ments, a hatalom a riválisainkhoz kerül.”

„Arra sürgetem a miniszterelnököt: tegye lehetővé az előrehozott pártelnöki választást; engedélyezze a szabad versenyt, így garantálhatjuk, hogy a Likudnál maradjon a hatalom, és megoldjuk ezt a [választási] válságot, amelyről helyesen azt mondtad, nevetség tárgyává tesz minket globális szinten.”

Szá’ár szerint a pártelnöki választásokra két héten belül sort kell keríteni, majd arra kérte a Likud Központi Bizottságának az elnökét, Haim Katzot, hogy támogassa a lépést. Ez lehetővé tenné, hogy az új vezető kormányalakítassal próbálkozzon a csütörtökön kezdődött 21 napos folyamat során.

Szá’ár továbbá magabiztosan előrevetítette, hogy ő könnyen kormányt tudna alakítani és egyesítené a nemzetet, ugyanakkor elismerte, hogy lehetnek mások is, akik ezt meg tudják tenni.

„És ha a szavazók azt gondolják, hogy Netanjahunak kell a párt vezetőjének maradnia, akkor ez a párt tagjainak döntése lesz.”

A Likud azonnal közleményt adott ki, hűtlenséggel vádolva Szá’árt.

„Szomorú látni, hogy abban az időben, amikor a miniszterelnök minden fronton védi az országot, és a Likud szabályzatának megőrzésére törekszik, Gideon Szá’ár, mint általában, nulla hűséget és maximális felforgatást mutat.”

A párt következő nyilatkozata, melyet Netanjahu is megosztott Twitteren, leszögezi:

„A Likud elnöke Benjamin Netanjahu minisztereknök, aki 32 mandátumot szerzett a Likudnak a szavazócédulákon keresztül, melyeken ‘A Likud Netanjahu vezetésével’ szerepelt.”

Szá’ár vasárnap hivatalosan is bejelentette igényét, hogy a Likud előrehozott pártelnöki választást tartson.

Mandelblit főügyész csütörtökön továbbította a 63 oldalas vádiratot Netanjahu ügyvédeinek és a Knesszet szóvivőjének, Juli Edelsteinnek, hogy megkezdődhessen Netanjahu parlamenti mentelmi jogának megszüntetési folyamata.

A törvény szerint Netanjahunak 30 nap áll rendelkezésére, hogy felkérje a Knesszetet, hogy ne szüntesse meg a parlamenti mentelmi jogát. Mivel a Knesszet alig működik a választások utáni aktuális patthelyzet közepette, a folyamat hosszú időt vehet igénybe.

A törvény nem mondja ki egyértelműen, hogy egy vádemelés alatt álló miniszterelnöknek le kell mondania. Csak akkor köteles, ha megfellebbezhetetlen bírósági döntés születik az ügyében.

Ez az első alkalom Izrael történelmében, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnököt vesztegetéssel vádolnak.

A helyi média szerint Mandelblit az elkövetkező napokban fog választ adni arra, hogy Netanjahu megtarthatja-e a miniszteri pozícióit – vádemelés alá vont minisztereknek a törvény szerint le kell mondaniuk a posztjukról -, és egyáltalán hatalmában áll-e kormányt alakítani.

A miniszterelnök jelenleg az egészségügyi, mezőgazdasági, jóleti és diaszpóraügyi miniszter pozicióját is betölti.

Péntek este a 12-es és a 13-as csatorna riportja forrás nélkül azt állította, hogy számos vezető likudos törvényhozó a háttérben Netanjahu leváltásával kísérletezik.

A 12-es csatorna riportja szerint vezető likudos tisztviselők meg vannak győződve arról, hogy a Netanjahu-korszaknak vége, és megpróbálják leváltani a miniszterelnököt a 21 napos periódusban.

Miután Netanjahu és a Kék-Fehért vezető Beni Gánc is kudarcot vallott, a mandátum Izrael történetében először a Knesszethez került. A képviselőknek 18 napjuk van, hogy találjanak egy Knesszet-tagot – Netanjahu vagy Gánc is szóba jöhet -, aki megszerzi legalább 61 képviselő támogatását. A jelöltnek ezt követően 14 nap áll rendelkezésre a kormányalakításra. Ha ez sem sikerül, a harmadik választások kiírása márciusra elkerülhetetlenné válik.

A riport szerint a likudos csoport úgy véli, csak akkor van esélyük elküldeni Netanjahut, ha egy jelölt köré sorakoznak fel, és állítólag felméréseket végeznek, hogy kiderítsék, melyiküknek van a legjobb esélye. Maga az elképzelés elég reménytelennek tűnik, mivel Netanjahu egy nagy csoportnyi képviselő hűségét élvezi a párton belül.

A 13-as csatorna riportja hasonló háttér tárgyalásokról számolt be, mondván, a vezető törvényhozók „próbálnak rájönni, hogyan tudnák Netanjahu kezéből kiszabadítani a pártot.”

A vádemelés bejelentése után számos vezető Likud-képviselő, köztük Miki Zohar, David Amsalem, Amir Ohana és Miri Regev támogatásáról biztosította a miniszterelnököt.

Más vezető képviselők, köztük a Knesszet elnöke, Juli Edelstein, Gilad Erdan, Gideon Szá’ár és Jeruzsálem korábbi polgármestere, Nir Barkat még nem nyilatkozott.

Közvélemény-kutatás

Péntek este a 13-as csatorna közzétette friss közvélemény-kutatási eredményeit.

Arra a kérdésre, hogy a vádemelés bejelentése után Benjamin Netanjahu továbbra is betöltheti vagy sem a miniszterelnöki tisztséget, a válaszadók 56% úgy vélte, hogy nem töltheti be, 35% százalék szerint igen, míg 9% nem tudott dönteni.

Ha az új választásokra ma kerülne sor a következő eredmények születnének – zárójelben a pártok jelenlegi székeinek száma:

Kék-Fehér 36 (33)

Likud 33 (32)

Egyesült Lista 13 (13)

Jiszráel Beitenu 8 (8)

Sasz 6 (9)

Jahadut Hatora 6 (7)

Új Jobb 6

Munkapárt 4 (6)

Demokratikus Tábor 4 (5)

Zsidó Otthon 4

centrum-bal + arab pártok: 57

jobboldali pártok + ultraortodoxok: 55

Jiszráel Beitenu: 8

Az eredmények szerint bár a Kék-Fehér három, míg a Likud egy székkel növelné mandátumai számát, az összkép nem változna, így az új választások sem orvosolnák a politikai patthelyzetet. Az áprilisi választásokon kieső, a szeptemberin a Zsidó Otthonnal Jamina néven közösen induló Új Jobb viszont stabil 6 széket szerezne, míg a nemzeti-vallásos Zsidó Otthon, hasonlóan a Munkapárt-Geserhez valamint a Demokratikus Táborhoz, a kieső zónába kerülne.

A felmérésben 749 személy (601 zsidó, 148 nem zsidó) vett részt, a hibahatár 4%.

1 komment

  1. Netanjahu ugyanúgy ragaszkodik a hatalomhoz, mint barátja, a magyar csúti. Másban is hasonló a helyzetük.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .