Szá’ár: Nincs szó puccsról, a Likudnak új vezetőre van szüksége

0
Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Gideon Szá'ár a Likud kampányindító rendezvényén 2019. március fotó: youtube

ujkelet.live

Gideon Szá’ár a Likud vezető törvényhozója szombat este a 12-es csatornának adott interjúja során elutasította Benjamin Netanjahu távozóban lévő miniszterelnök kijelentését, hogy az ellene benyújtott vádemelések egy puccskísérlet részei, és azonnal pártelnöki választásokra szólított, elismételve csütörtökön tette állítását, miszerint Netanjahuval ellentétben ő könnyen kormányt tudna alakítani.

Szá’ár veszélyesnek találta Netanjahu reakcióját, hogy boszorkányüldözés folyik ellene és ki kell vizsgálni a nyomozást végző bűnüldöző szerveket, miután Avichai Mandelblit főügyész csütörtökön bejelentette, hogy vádat emel ellene három korrupciós ügyben vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés miatt.

„Ez nem puccskísérlet. Felelőtlenség ilyen állítani… Ez nem a rendszer megreformálására irányul, hanem az összeroppantására.”

„Nem nevezheted a főügyész döntését puccskísérletnek,” hangsúlyozta, megjegyezve, hogy Mandelblit egy „feddhetetlen ember” és nem mellesleg Netanjahu kinevezettje. „Ez káoszt okoz az országban”.

Szá’ár hangsúlyozta, hogy Netanjahunak kijár az ártatlanság vélelme, és reményét fejezte ki, hogy a miniszterelnök végül tisztázza a nevét. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Netanjahu hivatalban maradásának nem jogi, hanem politikai akadálya van.

„Az előző két választás során nem tudott kormányt alakítani. Teljes mértékben támogattuk mindannyian [a Likudban], annak ellenére, hogy hibákat követett el, mint például a Knesszet feloszlatása [májusban]. Van valaki, aki azt hiszi, hogy harmadik, negyedik, ötödik vagy hatodik választások esetén kormányt fog alakítani? Vagy folytatódik ez a [politikai] válság, vagy I-ten ments, a hatalom a riválisainkhoz kerül.”

„Arra sürgetem a miniszterelnököt: tegye lehetővé az előrehozott pártelnöki választást; engedélyezze a szabad versenyt, így garantálhatjuk, hogy a Likudnál maradjon a hatalom, és megoldjuk ezt a [választási] válságot, amelyről helyesen azt mondtad, nevetség tárgyává tesz minket globális szinten.”

Szá’ár szerint a pártelnöki választásokra két héten belül sort kell keríteni, majd arra kérte a Likud Központi Bizottságának az elnökét, Haim Katzot, hogy támogassa a lépést. Ez lehetővé tenné, hogy az új vezető kormányalakítassal próbálkozzon a csütörtökön kezdődött 21 napos folyamat során.

Szá’ár továbbá magabiztosan előrevetítette, hogy ő könnyen kormányt tudna alakítani és egyesítené a nemzetet, ugyanakkor elismerte, hogy lehetnek mások is, akik ezt meg tudják tenni.

„És ha a szavazók azt gondolják, hogy Netanjahunak kell a párt vezetőjének maradnia, akkor ez a párt tagjainak döntése lesz.”

A Likud azonnal közleményt adott ki, hűtlenséggel vádolva Szá’árt.

„Szomorú látni, hogy abban az időben, amikor a miniszterelnök minden fronton védi az országot, és a Likud szabályzatának megőrzésére törekszik, Gideon Szá’ár, mint általában, nulla hűséget és maximális felforgatást mutat.”

A párt következő nyilatkozata, melyet Netanjahu is megosztott Twitteren, leszögezi:

„A Likud elnöke Benjamin Netanjahu minisztereknök, aki 32 mandátumot szerzett a Likudnak a szavazócédulákon keresztül, melyeken ‘A Likud Netanjahu vezetésével’ szerepelt.”

Mandelblit főügyész csütörtökön továbbította a 63 oldalas vádiratot Netanjahu ügyvédeinek és a Knesszet szóvivőjének, Juli Edelsteinnek, hogy megkezdődhessen Netanjahu parlamenti mentelmi jogának megszüntetési folyamata.

A törvény szerint Netanjahunak 30 nap áll rendelkezésére, hogy felkérje a Knesszetet, hogy ne szüntesse meg a parlamenti mentelmi jogát. Mivel a Knesszet alig működik a választások utáni aktuális patthelyzet közepette, a folyamat hosszú időt vehet igénybe.

A törvény nem mondja ki egyértelműen, hogy egy vádemelés alatt álló miniszterelnöknek le kell mondania. Csak akkor köteles, ha megfellebbezhetetlen bírósági döntés születik az ügyében.

Ez az első alkalom Izrael történelmében, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnököt vesztegetéssel vádolnak.

A helyi média szerint Mandelblit az elkövetkező napokban fog választ adni arra, hogy Netanjahu megtarthatja-e a miniszteri pozícióit – vádemelés alá vont minisztereknek a törvény szerint le kell mondaniuk a posztjukról -, és egyáltalán hatalmában áll-e kormányt alakítani.

A miniszterelnök jelenleg az egészségügyi, mezőgazdasági, jóleti és diaszpóraügyi miniszter pozicióját is betölti.

Péntek este a 12-es és a 13-as csatorna riportja forrás nélkül azt állította, hogy számos vezető likudos törvényhozó a háttérben Netanjahu leváltásával kísérletezik.

A 12-es csatorna riportja szerint vezető likudos tisztviselők meg vannak győződve arról, hogy a Netanjahu-korszaknak vége, és megpróbálják leváltani a miniszterelnököt a 21 napos periódusban.

Miután Netanjahu és a Kék-Fehért vezető Beni Gánc is kudarcot vallott, a mandátum Izrael történetében először a Knesszethez került. A képviselőknek 18 napjuk van, hogy találjanak egy Knesszet-tagot – Netanjahu vagy Gánc is szóba jöhet -, aki megszerzi legalább 61 képviselő támogatását. A jelöltnek ezt követően 14 nap áll rendelkezésre a kormányalakításra. Ha ez sem sikerül, a harmadik választások kiírása márciusra elkerülhetetlenné válik.

A riport szerint a likudos csoport úgy véli, csak akkor van esélyük elküldeni Netanjahut, ha egy jelölt köré sorakoznak fel, és állítólag felméréseket végeznek, hogy kiderítsék, melyiküknek van a legjobb esélye. Maga az elképzelés elég reménytelennek tűnik, mivel Netanjahu egy nagy csoportnyi képviselő hűségét élvezi a párton belül.

A 13-as csatorna riportja hasonló háttér tárgyalásokról számolt be, mondván, a vezető törvényhozók „próbálnak rájönni, hogyan tudnák Netanjahu kezéből kiszabadítani a pártot.”

A vádemelés bejelentése után számos vezető Likud-képviselő, köztük Miki Zohar, David Amsalem, Amir Ohana és Miri Regev támogatásáról biztosította a miniszterelnököt.

Más vezető képviselők, köztük a Knesszet elnöke, Juli Edelstein, Gilad Erdan, Gideon Szá’ár és Jeruzsálem korábbi polgármestere, Nir Barkat még nem nyilatkozott.

Közvélemény-kutatás

Péntek este a 13-as csatorna közzétette friss közvélemény-kutatási eredményeit.

Arra a kérdésre, hogy a vádemelés bejelentése után Benjamin Netanjahu továbbra is betöltheti vagy sem a miniszterelnöki tisztséget, a válaszadók 56% úgy vélte, hogy nem töltheti be, 35% százalék szerint igen, míg 9% nem tudott dönteni.

Ha az új választásokra ma kerülne sor a következő eredmények születnének – zárójelben a pártok jelenlegi székeinek száma:

Kék-Fehér 36 (33)

Likud 33 (32)

Egyesült Lista 13 (13)

Jiszráel Beitenu 8 (8)

Sasz 6 (9)

Jahadut Hatora 6 (7)

Új Jobb 6

Munkapárt 4 (6)

Demokratikus Tábor 4 (5)

Zsidó Otthon 4

centrum-bal + arab pártok: 57

jobboldali pártok + ultraortodoxok: 55

Jiszráel Beitenu: 8

Az eredmények szerint bár a Kék-Fehér három, míg a Likud egy székkel növelné mandátumai számát, az összkép nem változna, így az új választások sem orvosolnák a politikai patthelyzetet. Az áprilisi választásokon kieső, a szeptemberin a Zsidó Otthonnal Jamina néven közösen induló Új Jobb viszont stabil 6 széket szerezne, míg a nemzeti-vallásos Zsidó Otthon, hasonlóan a Munkapárt-Geserhez valamint a Demokratikus Táborhoz, a kieső zónába kerülne.

A felmérésben 749 személy (601 zsidó, 148 nem zsidó) vett részt, a hibahatár 4%.

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .