Abu al-Ata visszajáró szelleme

0
Ismail Haniyeh a Hamász parancsnoka Gáza városban 2014. június 2. fotó: REUTERS/Suhaib Salem

Ziva/ujkelet.live

A Közel-Keleten mindennek megvan az ára, de lehet alkudozni, például arról, hány tevét ér a mennyasszony. Avagy, ha két klán összetűzésbe kerül, a sértett fél mennyiért hajlandó visszafogadni a testvériség kegyeibe a tévelygőt, aztán a békekötés megpecsételésére tradicionálisan bárányt szokás áldozni. Manapság azonban más idők járnak a szomszédos Gázában, a megbocsátásra váró tévelygőnek a testvériség jegyében ki kell lőnie legalább két rakétát Izrael felé és lehetőleg sábát éjszaka.

Baha Abu al-Ata napjai régen megvoltak számlálva, a többi csak az időzítésen meg az izraeli hadseregen múlt. A Fekete-öv hadművelet során a védelmi erők és a titkosszolgálat nem először bizonyította be, olyan sebészi pontossággal tudja kiiktatni a célpontot, hogy a felsértett padló kőkockáin kívül legfeljebb, a mellesleg teljesen épségben megmaradt falak mesélhetnének, ha tudnának.

Küldetés teljesítve, célpont kiiktatva. A hadsereg a továbbiakban számolt a következmények minden lehetséges forgatókönyvével. Rakétára rakéta, csendre csend, majd 48 óra és kb. 450 Izraelre kilőtt rakéta után, először palesztin források jelentették be a tűzszünetet, amit nem sokkal később az izraeli hadsereg megerősített és a “Fekete-öv” hadműveletet sikeresnek könyvelte el.

Abu al-Ata likvidálása után az Izraelre zúduló rakétaeső és a válaszcsapás járulékos veszteségei borítékolhatóak voltak. Azt is lehetett sejteni, hogy a “sértett” ellenfél 6000-8000-es készletéből körülbelül 400-500 rakétát hajlandó beáldozni “orvul meggyilkolt” parancsnokuk emlékére.

Az izraeli hadsereg valamint a titkosszolgálat új stratégiája már kevésbé volt érthető és még a szakma is kételkedve követte az eseményeket. Kedd hajnalban az első Tel Avivot is elérő rakétaeső idején a védelmi erők hat órán át passzívan kivárt majd az első válaszcsapás után közölte, hogy most kivételesen nem a Hamászt teszi felelőssé a kialakult bosszúhadjáratért, hanem kizárólag a támadást indító Palesztin Iszlám Dzsihádot, a gázai enklávé második legnagyobb terrorszervezetét.

A rövid, de annál viharosabb konfliktust lezárni hivatott tűzszünet kis szépséghibája, hogy állítólag a Hamászon és a Palesztin Iszlám Dzsihád terroristáin kívül az övezet más szakadár csoportjai nem érezték elég hatásosnak Abu al-Ata halálának bosszúját, ezért fellázadtak és külön bejáratú rakétáik küldözgetésével szorgalmasan elkezdték megfúrni az amúgy sem sok ígérettel kecsegtető tűzszünetet, amelyről Egyiptom és a Kairóba sietve utazó Nikolay Mladenov ENSZ-küldött igyekezett meggyőzni a feleket.

Utólag már nem is a miért és meg csak nem is az, hogy megérte vagy sem, hanem az időzítés foglalkoztatja leginkább az ügyben érintett izraelieket.

Aviv Kochavi vezérkari főnök szerint azért most, mert a Palesztin Iszlám Dzsihád vezető parancsnoka állt egyszemélyben az elmúlt év Izrael elleni rakétatámadások nagy része mögött és időzített bombaként ketyegett volna tovább. Más úton módon is próbálkoztak, de végül a rajtaütésszerű kiiktatás bizonyult a legjobb megoldásnak. Az akcióval állítólag még a miniszterelnök kihívója, volt vezérkari főnöke Beni Gánc is egyetértett. A kétkedők számára csak az nem volt elég világos, hogy hirtelen mitől vált “ennyire” veszélyessé a terrorista parancsnok, hogy megérte egy belpolitikai és költségvetési válság közepén olyan mértékben megbénítani a fél országot, hogy 80 kilométeres körzetben még az iskolákat is be kellett zárni, amire 1990 óta nem volt példa.

Kétnapos sűrű rakétázást az izraeliek persze, hogy féllábon is kibírnak, de az események későbbi alakulása után joggal felvetődik a kérdés, miért gondolták a hadművelet vezetői, hogy a konfliktus nem eszkalálódik, főleg azután, hogy várható volt a kezdetben visszahúzódó Hamász a sértett Palesztin Iszlám Dszihádtól sűrű bocsánatkérések mellett ismét Izrael ellen fog fordulni, már csak a látszat kedvéért is.

Abu al-Ata a Gázai övezet északi dandárjának parancsnoka valószínűleg maga is tudta, amit Netanjahu miniszterelnök a likvidálása utáni sajtótájékoztatón üzent az Izraelt megtámadóknak, “aki ártani akar nekünk, nem tud hosszú kezünk elől kitérni”, de nem érdekelte. Saját törvényei szerint élt, nem volt felettese még az Izz a-Dín al-Kasszám Dandárok (Hamász katonai szárnya) testvéreire sem hallgatott. Nem volt híve a józan ész diktálta félelmeknek és úgy tűnik nyugodtan tért aludni felesége mellett azon az utolsó éjszakán, mert tudta ez a dal nem lesz a végső. Halála esetén lesz utánpótlás.

Izrael az országot érő atrocitások miatt, függetlenül, hogy ki volt a háttérben, az övezetet irányító Hamászt szokta felelőssé tenni. Legalábbis eddig így volt, de ezúttal az Izraeli Védelmi Erők nem támadta a Hamász pozícióit, a Gázát uraló terrorszervezet pedig látványosan nem segítette ki dzsihádista testvéreit.

Abu al-Ata likvidálásával Izrael saját érdekein túlmenően szívességet tett a Hamász számára abban a reményben, hogy ezáltal a terrorszervezet megerősíti pozícióit a parancsnokát elvesztő Palesztin Iszlám Dzsiháddal szemben és cserébe “békén” hagyja Izraelt.

Az Iszlám Dzsihád vezetői azonban úgy tűnik, nem könnyen fognak napirendre térni testvéreik árulása felett. A főbűnös Ismail Haniyeh, a Hamász politikai szárnyanak a vezetője, aki úgy döntött, hogy terroristáik nem vesznek részt a bosszúhadjáratban. Mahmoud al-Zahar és Ahmed Bahar Hamász felsővezetők a tűzszünet megkötése után pénteken kétszer is tiszteletüket akarták tenni az Abu al-Atát gyászolók sátrában. Mindkét alkalommal sikertelenül, ugyanis durva szavak kíséretében kitiltották őket. Először csak kövekkel dobálták meg az autót amivel érkeztek, majd a második kísérlet után a Hamász rendőrök kénytelenek voltak a levegőbe lőni a kitört zavargások csillapítása végett.

A Palesztin Iszlám Dzsihád vezetői csak azután enyhültek, hogy a Hamász szombat éjszaka két rakétát kilőtt Beersevára, amelyet a Vaskupola szétlőtt. A két szervezet közötti ellentét elsimítása érdekében szombaton Haniyeh felhívta a Palesztin Iszlám Dzsihád Damaszkuszban élő vezetőjét, Ziad al-Nahalát és a Baha Abu al-Atát gyászolók sátrában is személyesen jelent meg az ügy érdekében, ahol a Palesztin Iszlám Dzsihád gázai vezetője, Khaled al-Batsh és Abu al-Ata apja melegen fogadta. Héber média jelentések szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád katonai szárnyai kölcsönösen megígérték egymásnak, hogy “egységesek maradnak Izrael és segítői elleni háborukban” valamint konkrét tárgyalásokat folytatva további támadásokat terveztek izraeli célpontok ellen.

Szintén a héber média szerint a szombat éjszakai rakétákat a Hamász emberei lőtték ki, de állítólag a vezetés jóváhagyása nélkül. Izraelnek pedig nem áll szándékában súlyosabb konfrontáció és abban a reményben, hogy a Hamász megelégszik “ennyivel”, viszonylag enyhe válaszcsapással reagált a szombati csendbontásra.

Az Abu al-Ata likvidálását követő bosszú és a tűzszünet elfogadása komoly szakadáshoz vezetett a Palesztin Iszlám Dzsihád katonai és politikai szárnya között, ugyanis ez utóbbi tovább akarta folytatni a harcot és azt is követelték, hogy a szervezet lépjen ki a gázai közös fegyveres frakcióból, mivel a Hamász cserben hagyta őket. Az elmúlt napok rakétázásai pedig arra engednek következtetni, hogy főleg a terrorszervezet katonai és politikai szárnya közötti konfliktus miatt Abu al-Ata szelleme még sokáig visszajárhat és nemcsak a dzsihádisták hanem akár a Hamász által küldött rakéták formájában is.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..