Megszületett az első izraeli katonát elítélő bírósági határozat a gázai zavargások egyik halálesete kapcsán

0
71. Nakba-nap a gázai határnál, 2019. május 15. Fotó: Mahmud Hams/AFP

ujkelet.live

Egy izraeli hadbíróság hétfőn meghozta első ítéletét a 2018. március 30 óta a gázai határ mentén heti rendszerességgel tartott lázadások és tüntetések kapcsán, bűnösnek találva egy katonát parancsmegtagadás vádjában, ami egy palesztin kiskorú halálához vezetett.

Az ítélet egy vádalku részeként született, amelyben a Givati gyalogdandárban szolgáló katona, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, bűnösnek vallotta magát „parancsmegtagadás vádjában, ami fenyegetéshez vezetett életre vagy egészségre,” közölte a katonaság kedden.

A katonát egy hónap börtönre – amit a katonaságoz köthető munkával kell leszolgálnia -, valamint próbaidőre ítélték és lefokozták közlegénynek.

A katona 2018. július 13-i tüzet nyitott a 15 éves Otman Helleszre, aki felmászott a biztonsági kerítésre a lázadás során.

A katonaság szerint a katona “nem kapta meg a szükséges engedélyt a parancsnokaitól”, tette nem felelt meg a művelet-végrehajtási szabályoknak, és nem volt összhangban a korábban kapott instrukciókkal.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Saron Afek katonai főtanácsnok 2018. augusztusában elrendelte a 18 éves Abdel Fattah Abdel Nabi március 30-i lelövésének és a 15 éves Otman Hellesz július 13-i lelövésének kivizsgálását “annak a gyanújával, hogy a lövések nem feleltek meg a művelet-végrehajtási szabályoknak.”

A tüntetéseket megörökítő Gázából származó videók némelyikén úgy tűnik, a katonák olyan személyekre is tüzet nyitnak, akik látszólag nem jelentenek fenyegetést sem rájuk, sem a biztonsági infrastruktúrára, márpedig a hadsereg szabályai szerint ez a két fő feltétele az éles lőszer használatának.

A palesztin arab média által a 2018. március 30-i incidensről sugárzott felvételen Abdel Nabi egy nagyméretű gumiabroncsot cipelve menekül a határtól a tüntetések gócpontja felé, amikor lelövik és összeesik.

Akkoriban a hadsereg azt nyilatkozta, hogy a Hamász számos videót publikált, “amelyek közül néhány csak egy részét mutatja a történteknek, míg másokat megszerkesztettek vagy teljesen meghamisítottak”.

A július 13-i incidensben Helleszt mellkason lövik miközben a határ mellett áll. Az esetet követően a hadsereg azt mondta, a fiú megpróbált behatolni Izraelbe.

A Hamász 2018. március 30 óta rendez heti rendszerességgel erőszakos tüntetéseket a határ mentén.

Az általuk békésnek nevezett demonstrációk során a gázaiak gránátokkal, Molotov-koktéllal és kövekkel dobolják a katonákat, és a határkerítést megrongálva megkísérelnek behatolni Izraelbe. Terrorsejtek több alkalommal indítottak fegyveres támadást az izraeli csapatok ellen.

Az összecsapásokban megölt gázaiak számát a Hamász egészségügyi minisztériuma legalább 200-ra teszi. A megöltek közül több tucat a Hamász és más gázai terrorszervezetek tagja volt, melyet maga a Hamász is elismert.

2018. július 20-án egy gázai mesterlövész megölte a határnál állomásozó Aviv Levi törzsőrmestert. Levi volt az első izraeli katona, akit megöltek a gázai határnál a 2014-es erős szikla hadművelet óta.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .