Először vett részt az izraeli hadsereg a Cobra Warrior légi hadgyakorlaton az Egyesült Királyságban

ujkelet.live

Először vett részt az izraeli légierő légi hadgyakorlaton az Egyesült Királyságban, vadászgépeket és teherszállító repülőgépeket küldve a harcokat, légicsapásokat és az ellenséges terület feletti tankolást szimuláló gyakorlatra, számolt be az izraeli hadsereg az eseményről.

A brit királyi légierő szerint Izrael és az Egyesült Királyság mellett Németország és Olaszország vett részt a közel három hetes Cobra Warrior néven ismert gyakorlaton, mely csütörtökön ért véget.

Ez volt az első alkalom, hogy Izrael légi hadgyakorlaton vett részt az Egyesült Királyságban, ami a két nemzet légierője közötti nyitottabb kapcsolatot jelez. A brit és az izraeli légierő az évek során széles körben együttmőködtek, ám ezt általában nem verték nagy dobra.

https://twitter.com/idf/status/1175019795458252801?s=21

„Ez volt az izraeli légierő első Nagy-Britanniába való kihelyezése, és ezt volt az első ilyen méretű gyakorlat, amelyben az izraeli légierő és a brit légierő részt vett” nyilatkozta az Izrael Védelmi Erők.

Az izraeli légierő kiképzési vezetője, Amnon Ein-Dar dandártábornok megjegyezte a két katonaság közötti történelmi kapcsolatokat, nevezetesen, hogy Izrael légiereje nagyrészt brit repülőgépekből állt össze, különös tekintettel a második világháború korszakára.

Izrael számos F-15-ös vadászrepülőt, valamint Boeing 707-es légi utántöltő repülőgépeket, és C-130 és C-130J teherszállító repülőket küldött a gyakorlatra.

Az izraeli hadsereg szerint a Lincolnshire felett tartott gyakorlaton a brit légierő F-35-ös lopakodó repülőgépei is részt vettek.

A légi hadgyakorlatot úgy tervezték, hogy valós forgatókönyveket szimuláljon a pilóták számára. Ez az F-15-ös vadászrepülők esetében magában foglalta a levegő-levegő harcot, a levegő-föld támadásokat és az ellenséges terület feletti egyéb harcokat.

A teherszállítók a légi utántöltés különböző forgatókönyveit szimulálták.

„Ez lehetőséget adott nekünk taktikai repülések végrehajtására egy erős ellenség ellen új és ismeretlen terepen,” mondta a hadsereg.

Az izraeli katonaságot és különösen a légierőt hasznos eszköznek tekintik a zsidó állam külföldi kapcsolatainak fejlesztésében.

A légierő ezt gyakran „légi diplomáciának” nevezi.

A katonai gyakorlatok zászlaja alatt az izraeli pilóták képesek megtenni azt, amit az izraeli politikusok és diplomaták nem. A légierő például légi gyakorlatokon vett részt az Egyesült Arab Emírségekkel és Pakisztánnal – két országgal, amelyek hivatalosan nem ismerik el Izrael Államát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.