Netanjahu leleplezett egy újabb létesítményt, amit Teherán a nukleáris programjához használt

0
2019. szeptember 9. Forrás: youtube

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hétfőn, nyolc nappal a választások előtt, élőben közvetített beszédében azt mondta, hogy Izrael azonosított még egy létesítményt, amit Teherán a nukleáris programjához használt.

A leleplezést a Moszad tavaly januári akciója tette lehetővé, mely során egyetlen éjszaka leforgása alatt a kémek betörtek egy titkos nukleáris fegyverek tárolására használt teheráni raktárba, elloptak fél tonna dokumentumot és becsempészték az anyagot Izraelbe.

„Ma leleplezzük, hogy a Teheránból hozott archívumok feltárták egy újabb titkos nukleáris telephely létezését. Ezen a helyen Irán nukleáris fegyverek fejlesztésével kísérletezett,” mondta Netanjahu az újságírók előtt tartott rövid nyilatkozatában Jeruzsálemben.

Miután Irán észlelte, hogy Izraelnek tudomása van az Iszfahántól délre fekvő Abadehben található titkos nukleáris telephelyről, gyorsan lerombolta.

„Amikor Irán rájött, hogy felfedeztük a helyszínt, a következőt tette: lerombolta. Elpusztította. … Megsemmisítette a bizonyítékokat, vagy legalább is megpróbálta megsemmisíteni őket.”

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének tavaly szeptemberi Közgyűlésén Netanjahu leleplezett egy titkos iráni nukleáris létesítményt. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség megerősítette, hogy a telephelyen dúsított urán nyomai vannak, és sürgette Iránt, hogy adjon magyarázatot. De a teheráni rezsim ezt eddig nem tette meg.

„Tavaly felfedtük Irán titkos nukleáris raktárát Turquzabadban, amit Irán a titkos nukleáris programjához szükséges anyagok és berendezések tárolására használt,” emlékeztetett a miniszterelnök.

„Még ezt megelőzően, Irán tudta, hogy nyomon vagyunk, így kipucolta a helyet,” és próbálta elfedni a nyomokat. „A NAÜ urán nyomaira bukkant, amit Irán ezekben a létesítményekben rejtegetett. Ez az NPT, az atomsorompó-szerződés egyértelmű megsértése”.

„El kell mondanom Irán zsarnokai számára: Izrael tudja, mit csinálsz, Izrael tudja, mikor csinálod, és Izrael tudja, hogy mit csinálsz,” mondta Netanjahu először héberül, majd angolul megismételve. „Tovább folytatjuk a hazugságaid leleplezését. Megteszünk mindent annak érdekében, hogy Irán ne juthasson nukleáris fegyverekhez, és továbbra is intézkedni fogunk az iráni agresszió ellen mindenhol és mindekor.”

A miniszterelnök a rövid beszédben sürgette a világhatalmakat, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államok Iránnal szemben alkalmazott szankcióihoz. Míg Washington egyoldalúan kilépett a 2015. évi atom-alkuból, a többi aláíró ország – Kína, Oroszország, Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság – mind kitartóan próbálják megmenteni a megállapodást.

„Felszólítom a nemzetközi közösséget, hogy ébredjen fel, vegye észre, hogy Irán szisztematikusan megsérti a megállapodást. Az egyetlen módszer Irán bombához jutásának és regióbeli agressziójának megfékezésére: a nyomás, a nyomás és a további nyomás.”

„Az igazi nukleáris fegyver birtokos farkast kiált,” írta Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter Twitteren, Izrael állítólagos nukleáris arzenáljára hivatkozva. „Ő és a #B_Team csak háborút akar, nem számít az ártatlanok vére és újabb 7 billió dollár.”

Az iráni külügyminiszter a múltban azt mondta, hogy az úgynevezett „B-csapat”, amelyet John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, Netanjahu és a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Salman alkot, arra ösztönözheti az Egyesült Államok elnökét, hogy konfliktusba lépjen Teheránnal.

Netanjahu riválisa, a Kék-Fehér párt vezetője, Beni Gánc a bejelentésre reagálva azt mondta, hogy „furcsa, hogy az információ néhány órával a kamera-törvényjavaslat elbukása után került nyilvánosságra. Az, hogy Netanjahu kényes biztonsági információkat használ a kampányához bizonyítja, hogy ítélőkepessége csorbát szenvedett. Netanjahu még a miniszterelnöksége utolsó napjaiban is csak Netanjahu miatt aggódik.”

Névtelen források szerint a miniszterelnök azt a tanácsot kapta, hogy a nukleáris telephelyekkel kapcsolatos bejelentést közvetlenül a NAÜ elnökének teheráni útját követő sajtótájékoztató után tegye.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..