Sztartapu meséi (5)

0

Májni Nimród

A huszonegyedik század igényeivel klappoló, automatizált, önfenntartó, öntisztító, klíma-harmonikus macska menhely fizibiliti sztadijának huszonvalahányadik verzióját körmölte fog- és billentyűzetet csikorgatva hősünk. Meg kell jegyezni, hogy jobb kezének mutatóujját, bal kezének mutató, középső, gyűrűs és kis ujját használta a betűvetéshez.

(Eláruljuk, miért e furcsa írásmód: Naftali boldog gyermekkorában hegedülni tanult írd és mondd kerek tizenhárom hónapig szülőfalujának nyugalmazott és tucatnyi hangszeren játszó kántortanítójától. Azért ilyen rövid ideig, mert a tanító mesterének hegedűvonója tönkre ment. Ennek is van története: Nafi a tanítói vonó suhintásaival fejét, karját ért gyakori ütések ellenére sem vette tudomásul, hogy – ősi szokás szerint – bal kezének négy ujjával fogja le a hangokat a hegedű húrjain és a vonót a jobb kezével használja. Nem, ő bal kezes volt, és ő a jobb kezét tekintette balnak… Klein tanító ezt a felfogást nem akceptálta, annak ellenére, hogy Nafi a furcsa technikájával remekül lejátszotta a hegedűlecke kezdő darabjait, a bal kezes technikával viszont a tanári vonó fájdalmas biztatása ellenére sem boldogult. Hangokat ugyan elővarázsolt a hagyományos módszerrel is , ám ezeket hallva, a szomszéd tacskója ilyenkor fájdalmasan vonított, Klein bácsit utánozva… Csodálkozni nem lehet tehát, hogy nem sokáig bírta tanító úr a különleges tanítványt és annak nem mindennapi módszerét. Vonójáról nem is beszélve, hiszen többet használta suhintásra, mint eredeti funkciójára…Nafi bal kezes volt, e végtagjával írta a betűket, a számokat, persze csak akkor, ha az okítására felkent pedagógiai személyzet ezt nem látta, mert abban a korban a balos betűvetés valami okból főben járó bűnnek számított a tanköteles gyermek részéről, s ezt az elhajlást üldözte a tantestület.

Kész csoda tehát, hogy hősünk bal kezének ujjai a sok-sok egykori tiltás ellenére mégis fürgébbek voltak a klaviatúrán, mint a jobb kéz ujjai. Mit lehet erre mondani? A gének virgonc vagy gonosz játéka? A tudat alatt rejtőző aktívabb befogadó készség dominanciája? Klein bácsi vonójának eredményes nevelő hatása? Ne menjünk bele, majd nálunk okosabb lélek- és magatartás-kutató tudományos aspiráns előbb vagy utóbb megírja az ilyen esetek természetrajzát, okait, satöbbi és fel a fejjel…)

Folytatható lenne e gondolatsor, ám Naftali alkotói fejtörését a lakáscsengő bariton zengése térítette el. Félbeszakadt a fontos projekt alaptörvényének megalkotásával.

Tudjuk is, hogy ki csengetett, hiszen a lakásban lévő valahány – szám szerint tíz, de pontosabban tizenakárhány – monitoron, kijelzőn feltűnt a váratlan, hívatlan vendég portréja: nem más állt vigyorogva a kapucsengővel szemben, mint Robi Krausz. Szokása szerint fekete öltönyben, alatta kimustrált katona ingje, szakáll nélkül, pajessszal, lógó bajusszal, zsirárdikalapban…

Nafi úgy érezte régi haverját megpillantva, hogy a reggelire elfogyasztott kecskejoghurt a szervezetében átlényegül ama bizonyos legendás frozen jogurt-tá, amely a nyolcvanas években volt divatos Erec bisztróinak pultjánál. Számára utálatos volt e népi ínyencség, mert ő kizárólag a Zsuzsiék blincsikijét volt hajlandó kedvelni és befalni minden évszakban, minden napszakban, bármilyen töltelékkel és minden mennyiségben. Manapság a rossz dolgok a frozen, a jók a blincsiki emlékéhez kötődnek Naftaliban. Igen, Robi megjelenése sosem jelent valami vigasztalót, valami jót. De ne vágjunk a vendég elé, lássuk bejövetelét.

Így köszönti bebocsátóját a vendég: De jó, hogy látlak, aranyapám. Képzeld el apuskám, felszállok a haifai gyorsra és kit látnak szemeim, na mit gondolsz apám…

Naftali máris a plafonon van, pedig kényelmes gurulós karosszékének könyöklőjét szorongatja: Ha még egyszer apázol, hívom a biztonságiakat… Csak semmi, apu, fater, otyec, aba és a többi felmenő, oké?

Legutóbb is ezt vágtad a fejemhez, ap…, szliha…

Mi célból láthatlak legnagyobb sajnálatomra?

Azért jöttem, mert figyelj, apám, jajjjjjjjjj, bocs, jöttem, mert tudom, te zseni vagy egy biznisz elindításában. Te tudod, mi az patentolni egy valamit, konszignációs raktárt nyitni, marketing tervet adoptálni vagy mi a mittudomén, proviziózni, na segítség, segítség… Nekem ez mind pravoszlávul van, én azon a nyelven csak annyit tudok, hogy passzaportónyekszepácsi, irhabunda etypety, nádo boleszláv zmirzlina – huu, az a csoda, hogy ezeket még tudom. Nu, ucca neki, ugorjunk fejest a bizniszbe. Én persze onli after júúú.

Barátom, barátom, te semmit nem fejlődtél. Mégis kedvellek. Ha nem látlak, baráti empátiával gondolok rád, hála a mindenhatónak távol vagy. Azóta sajnállak, hogy tíz évesen tangóharmonikával a melleden hasra estél. Brrrr. Ezzel aztán nemcsak két bordatörést szenvedtél, hanem elvesztetted a fogadást, ami az volt, hogy te futva, tangóharmonikázva két perc alatt felrohansz a lépcsőkön az iskola második emeletére. A családod nem győzte fizetni a bukott fogadási pénzeket, arról nem beszélve, hogy a Békési bácsi, a zeneiskola igazgatója az összetört harmonika árát is bevasalta rajtatok. Ám hagyjuk a múltat, varázsold elő az écát.

Izé, az a helyzet, hogy elfelejtettem, mert a megrázó harmonikás bulival szórakoztatsz. Ja, meg van! Feltaláltam az önmegkötős csokornyakkendőt! Tudod mennyit kell egy ilyen megkötésével szarozni, már bocsánat, de így van, nagyon komplikétid. Az én kis készülékem azonban megment minden csokinyakit óhajtó pasit a bonyolult, hosszadalmas melótól. Felteszed a még kötetlen nyakkendőt a nyakadba, mindkét lelógó szál végére rácsípteted a kis készüléket. Azok gombjait megnyomod és megindult a kötés. Trallalala. Hol van a kütyü? Majd te megalkotod, te vagy a zseni, nem?

Folyt. köv.

Sztartapu-sorozat

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..