Barak pártja és a Merec közös listán indul a szeptemberi választásokon

0
Stav Shaffir, Ehud Barak ée Nitzan Horowitz a Demokratikus Tábor megalakítását ünneplő közös fotón forrás: Ehud Barak Twitter

ujkelet.live

A baloldali Merec és a Demokratikus Izrael közös listát állítva Demokratikus Tábor néven indulnak a soron következő választásokon, jelentette be a két párt vezetője, Nitzan Horowitz és Ehud Barak ex-miniszterelnök csütörtök reggel.

Stav Shaffir a Munkapárt képviselője szintén csatlakozik az új formációhoz, miután összetűzésbe került Amir Peretz pártvezetővel, amiért nem hajlandó egyesíteni erőit a többi baloldali párttal. Peretz múlt héten jelentette be, hogy a Munkapárt és az áprilisi választásokon kieső Orly Levy-Abekasis Gesher pártja közösen indul a választásokon, és nem szándékozik sem a Mareccel sem Barakkal összeállni.

“Az új unió alapítói úgy vélik, hogy a Demokratikus Tábor a szükséges első lépés a küldetésben, hogy Izrael visszatérjen a megfelelő útra,” mondta Saffir, Horowitz és Barak egy közös nyilatkozatban.

A listát Nitzan Horowitz fogja vezetni, akit Stav Shaffir követ, míg Barak csupán a 10. helyet foglalja el, így bejutása a Knesszetbe közel sem biztos.

A felek megegyeztek, hogy nem csatlakoznak jobboldali kormányhoz, óvják az állam demokratikus karakterét, kiemelve a Legfelsőbb Bíróságot, eltörlik a nemzetállam-törvényt, és előmozdítják a békét és egy politikai megállapodást a palesztin arabokkal.

A három vezető közös sajtótájékoztatójára délután 5 órakor kerül sor.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .