Egyszer volt alija – 1. rész

0
Tel Aviv - fotó: pixabay

Politzer Tamás/ujkelet.live

Csókolom Manci néni, Tibi vagyok, hogy tetszik lenni?

Szerbusz Tibikém. Hogy lehetnék? Árván, egyedül. Mit mondjak. Annyi örömöm van egész nap, ha Imike este felhív Merkáz Klitából és…

Honnan? Hol van Merkáz Klita?

Hol, hol, hát Izraelben.

Nekem nem is mondta, hogy megy nyaralni. Már két hete keresem, de sehol nem találom. A telefonjuk csak csöng, csöng, fel nem veszi senki, a műhely zárva. Három hete adtam neki pénzt, hogy szerezzen nekem egy tirisztort a Zsigulimba. Azt mondta, hogy ennek beszerelésével kábé húsz százalékkal csökken a fogyasztás. Még vicceltem is vele, hogy öt darabot is felszerelhet és akkor száz százalékos lesz a megtakarítás…

Nem vicc ez kisfiam. Nem nyaralni ment, hanem disszidált.

Komolyan?

Nagyon, nagyon komolyan. Én is csak akkor tudtam meg, hogy mennek tovább Izraelbe, amikor Bécsből felhívott.

Ez engem is meglep, soha nem említette, hogy ilyen terve van. És mit lehet tudni róluk.

Mondom, minden nap felhív. Megadom a számát, biztos jól esne neki, ha felhívnád, bár nem olcsó az izraeli hívás. Felírod?

Igen, felírtam. Csókolom Manci néni. Ha Imi jelentkezik, tessék megmondani, hogy üdvözlöm, várom a tirisztort.

Te mindig vicces vagy, szerbusz.

Tibit furdalta a kíváncsiság. Hallotta, hogy az újonnan átadott Lehel téri metró aluljáróban az egyik nyilvános telefonfülkéből a világ bármely pontjára lehet ingyen telefonálni, mert egy élelmes telefonszerelő megbuherálta a készüléket. Este lesétált az aluljáróba. Nem volt nehéz megállapítani, melyik fülkéből lehet külföldre telefonálni, mert a fülkében egy pár szorongott, nevetgélve beszéltek a kagylóba, a fülke előtt meg hárman ácsorogtak. Tibor kérdezni akarta az egyik várakozót, az be sem várta a kérdő mondat végét, türelmetlenül azt mondta, állj be a sorba, haver, ha rád kerül a sor, érmét ne dobjál be, kétszer tárcsázd az ötöst, aztán jön a vonal hang és tekerheted a kívánt számot.

Fél óra múlva Tibor hívta a Manci nénitől kapott izraeli számot: halló, Merkaz Klita? Egy vendégükkel szeretnék beszélni, Steiner Imrével. Kuncogással kísérve magyarul hangzott a válasz:

Vendég? Hol élsz te? Ez nem hotel, hanem a merkaz klita, tudod mi az? Fogadjunk, nem tudod. Ez az új olék befogadó szálláshelye. Én is olé vagyok Pestről, véletlenül kaptam fel a telefont, mert nincs itt senki éppen. Kit keresel? A Steiner Imrét? Mázlid van, itt jön. Gyere Imike, valaki keres magyarul.

Halló, Steiner Imi. Szia Tibor. Meg vagyok lepve. Kedves vagy, hogy hívsz. Szoszo, vagyok, vagyogatok. Kicsit fáradtan, mert egész nap ulpánon voltam. Anyu mondta, hogy hívsz majd. Ne izélgess azzal a szar tirisztorral, megkapod. Hívjad az unokaöcsédet, a Danit, ő tudja, ki hozza be Beregszászból. Ez itt Kiryat Yam, tengerpart. Párszor úszkáltam már, de hamarosan vége a jó időnek, állítólag jön az eső. Szegény apám csak az imákat tanította nekem, de ez is valami, mert a betűket legalább ismerem. Majd meglátjuk. Nézd, apám unokatestvére két fiának nagyon menő autószerelő szervize van Haifa és Akkó között, a japán kocsikhoz értenek, tudod itt az autók nyolcvan százaléka japcsi. Ők azt ígérték, ha túl vagyok a nyelvtanfolyamon, bevesznek szerelőnek, rám bíznák a béemvéket, merciket, folkszvágeneket, mert én ezek elektronikájában már otthon nagyon otthon voltam. Azt kérem, hogy ne terjeszd Pesten, hogy hol vagyok. A műhelyt kiürítettem, már az utazás előtt egy héttel eladtam minden műszert, szerszámot, az unokaöcskösöd tudja, kinek. A kocsi az asszony nevén van, azzal nincs gond. A bérelt műhelyt előbb-utóbb majd feltöri a bérbeadó, mert senki nem fizet bérletet, se villanyt, se vizet. Azt csinálnak, amit akarnak, én túl vagyok már ezen agyilag. Jó kérdés. Az asszony nem tudott semmiről. Innen írtam neki, gondolhatod, mit válaszolt. Ő utána nem sírok, hiszen már öt éve szétmentünk, mégsem hajlandó elválni. Csak a fiam hiányzik, nagyon, de nagyon, hiába csak hétvégeken volt velem. Anyu se könnyű eset. Az a hülye húgom nem tudja kezelni, folyton vitáznak. Az ügyvédem azt mondta, hogy már nem büntetnek disszidálásért, a Kádár-éra már haldoklik, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzanak. Leteszem, mert integet a barátném, megyünk vacsizni. Szuper kiscsaj, Szegedről ajijázott. Bölcsész, angol-francia szakon végzett, a tolmácsképzőt is elvégezte, és úgy tud ivritül, hogy csak na. Már majdnem összejöttünk…

Tibor felment Manci nénihez, beszámolt neki, mit hallott Imitől. Mancika előrángatta otthonkája zsebéből a piros-kékkockás férfi zsebkendőt és könnyeit törölgette. Egyedül maradtam Tibikém, nem tudom mi lesz Évával, képzeld, ő is megbolondult, összeállt egy külkereskedővel. Nem mondhatnám, hogy unzere, bár nagyon ismer mindent, de tényleg. Azt mondta, hogy örökbe fogadott gyerek, a szomszédok hozták ki az árvaházból. Nem tudom, nem nyomozhatok. Éva meg van bolondulva érte, se szó, se beszéd, egyik este megjelentek együtt, Józsi egy bőrönddel és Évi közölte, hogy nem bujkálnak tovább, ide hozza Jóskát, hisz van itt neki külön szobája…Ha Imi itthon lenne, nem merné ezt csinálni. Szóval fel vagyok zaklatva, sírok, rívok…Imi a távolban, Évi meg, ki tudja kivel. Élet ez? Ha szegény Róbertem élne, biztos nem így lenne…

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..