Iráni tisztviselő: Ha az USA megtámad minket, Izrael fél órán belül megsemmisül

0
illusztráció

ujkelet.live

Egy vezető iráni törvényhozó hétfőn azzal fenyegetett, hogy Izrael „fél órán belül” megsemmisül, ha az Egyesült Államok megtámadja az Iszlám Köztársaságot.

„Ha az USA megtámad bennünket, Izrael hátrelevő ideje csupán fél óra lesz,” mondta Mojtaba Zolnour, az iráni parlament nemzetbiztonsági és külpolitikai bizottságának elnöke a Mehr hírügynökség szerint.

Irán hétfőn elismerte, hogy túllépte a 2015-ös atomalkuban rögzített alacsonyan dúsított urán készletére vonatkozó 300 kilogrammos felső határt.

Az állami IRNA hírügynökség később Mohammad Javad Zarif külügyminiszter szavait idézte, aki válaszolva egy riporter kérdésére, hogy Irán megsértette-e a korlátozást, azt felelte: „Igen.”

„Ha az európaiak megteszik, amit tenniük kell, az intézkedésünk visszafordítható.”

A hírt később a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is megerősítette.

Szintén hétfőn az izraeli hírszerző ügynökség, a Moszad vezetője azt mondta, hogy Irán áll a perzsa-öbölben zajló legutóbbi támadások mögött.

„Bizonyossággal mondhatom, az izraeli és a nyugati hírszerzés legjobb forrásaiból, hogy Irán áll a támadások mögött,” jelentette ki Josszi Cohen egy évente megrendezésre kerülő biztonsági konferencián Herzliyán.

Cohen az ománi-öbölbeli olajszállító tankerhajók elleni valamint a Bagdadban történt közelmúltbeli támadásokat említette, melyeket „az iráni vezetés hagyott jóvá, és legalábbis nagyrészt a forradalmi gárda és megbízottjai hajtottak végre.”

„Ezek ugyannak a kampánynak a részei, annak ellenére, hogy különböző helyszíneken különböző célpontokról van szó,” mondta Cohen, azzal vádolva Teheránt, hogy megpróbálja „lángba borítani” a Közel-Keletet.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerint pedig hamarosan további bizonyítékok fognak napvilágra kerülni, hogy Irán hazudott a nukleáris programjáról.

„Amikor felfedtük Irán titkos nukleáris archívumait, bebizonyítottuk, hogy az Iránnal kötött teljes nukleáris megállapodás egy nagy hazugságon alapul. Most Irán is elismeri. Hamarosan több bizonyíték lesz arra, hogy Irán egész idő alatt hazudott.”

A miniszterelnök határozott üzenetet küldött az európai országoknak, és követelte, hogy intézkedjenek. “Ismétlem: Izrael nem fogja engedni, hogy Irán nukleáris fegyvereket fejlesszen. Szintén felszólítom az összes európai országot: Teljesítsék kötelezettségüket. Önök elkötelezték magukat arra, hogy intézkednek, amint Irán megszegi a nukleáris megállapodást, és kötelezettséget vállaltak arra, hogy élnek a Biztonsági Tanács által meghatározott automatikus szankciók mechanizmusával. Szóval azt mondom Önöknek: Tegyék meg. Tegyék meg. Csak tegyék meg.”

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..