Mandelblit 3 hónappal elhalasztotta Netanjahu meghallgatását

0
Benjamin Netanjahu (balra) és Avichai Mandelblit (jobbra) Fotó: Emil Salman

ujkelet.live

Avichai Mandelblit legfőbb ügyész szerdán beleegyezett, hogy három hónappal elhalasztja Benjamin Netanjahu miniszterelnök meghallgatását, aki 3 korrupciós ügyben érintett.

Mandelblit februárban jelentette be, hogy szándékában áll vádat emelni Netanjahu ellen mindhárom ügyben csalás és bizalommal való visszaélés, valamint az egyik ügyben vesztegetés vádakban is. A miniszterelnök ügyvédei kérésére a legfőbb ügyész engedélyezte, hogy a vizsgálati anyagok átadására a választások után (április 9) kerüljön sor, ezáltal megakadályozva az információ szivárogtatást a médiának, mely befolyásolhatná a szavazást.

A választások után azonban az ügyvédek több mint egy hónapig nem vették át a dokumentumokat, mondván, még nem kapták meg a bérüket. Ezt sokan időhúzási taktikának vélték.

A meghallgatásra július 10-én került volna sor, az új időpont október 2-3-ára módosult, közölte Mandelblit. Szükség esetén egy harmadik nappal is megtoldhatják a rákövetkező héten.

Netanjahu ügyvédei eredetileg egy teljes évet akartak nyerni, azzal érvelve, hogy a dokumentumok terjedelme miatt, tekintve, hogy a miniszterelnök 3 ügyben érintett, 3 hónap nem elegendő az anyag feldolgozásához.

„Nem indokolt, hogy a meghallgatás – amint azt Önök kérték – egy évvel a vizsgálati anyag összegyűjtése után kerüljön kitűzésre, mely károsítaná az alapvető közérdeket, hogy amilyen gyorsan csak lehet döntés szülessen az ügyekben,” írta Mandelblit. „A jelenlegi körülmények alapján ez nem indokolt.”

Mandelblit a miniszterelnök ellen a 4000. sz. ügyben vesztegetés, csalás és bizalommal való visszaélés, az 1000-es és 2000-es sz. ügyekben pedig csalás és bizalommal való visszaélés miatt szándékozik vádat emelni.

A vádemelési szándék nem egyenlő a hivatalos vádemeléssel. A következő lépés a meghallgatási folyamat, mely során Netanjahu lehetőséget kap arra, hogy elmondja a saját verzióját, és ezzel akár meg is változtathatja a legfőbb ügyész álláspontját. Ha ez nem sikerül, Mandelblit hivatalosan vádat fog emelni ellene.

A miniszterelnök a vizsgálati folyamat kezdete óta hangoztatja szavazóinak és a közvéleménynek, hogy nem fog lemondani, mert “nem volt semmi, nem lesz semmi,” az egész csak a baloldal ármánykodása, mert a választásokon nem tudják legyőzni.

A törvény nem mondja ki egyértelműen, hogy a vádemeléssel sújtott miniszterelnöknek le kell mondania.

1000 sz. ügy: a minisztereknök és felesége drága ajándékokat fogadtak el az izraeli születésű hollywoodi producer, Árnon Milchan milliárdostól és James Packer ausztrál üzletembertől. Az ajándékba kapott drága szivarok és pezsgő értéke közel 1 millió sékel.

2000. sz. ügy: a miniszterelnök tárgyalásokat folytatott Árnon Mozesszel, a Jediot Áhronot kiadójával és felajánlotta, hogy kedvezőbb cikkekért cserébe segít stabilizálni a lap helyzetét, a fő rivális, Israel Hayommal szemben.

4000-es sz. ügy: Shaul Elovitch, a telekommunikációs óriás Bezeq főrészvényese utasította a tulajdonában lévő Walla híroldalt, hogy biztosítson pozitív média visszhangot Netanjahu és családja számára, szabályozási kedvezményekért cserébe. A miniszerelnök 2014 novemberétől 2017. februárig kommunikációs miniszterként szolgált. Ebben az időszakban a Walla híroldal felülete jelentősen megváltozott a Netanjahu családdal szemben, és a Bezeq engedélyt kapott többek között, hogy megvásárolhassa a Yes műholdas kábelszolgáltatót, a trösztellenes kérdések ellenére.

A miniszterelnök tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .