ujkelet.live
A 21. Knesszet képviselői – 49 újonccal – kedden hivatalosan letették az esküt, miközben Rueven Rivlin elnök egységre szólított az izraeli társadalomban, orvoslásul a választási kampány közben tapasztalt felbujtásra és gyűlölködésre.
„Itt az ideje, hogy közös otthonunkért harcoljunk, ahol szekulárisok, ultraortodoxok, zsidók és arabok — igen, araboknak hívják őket, és ennek kimondásával nincsen semmi gond — jobb és bal, egyenrangúságot tapasztalhatnak.”
Az elnök reményét fejezte ki, hogy a törvényhozók megszavaznak egy kvázi alkotmányos törvényt „Alaptörvény: jogalkotás” címen, ami egy jövőbeli alkotmány részét képezné, és a jogalkotók és a bírói testületek közötti veszélyes összecsapások befejezésére szólított.
„Meg kell erősítenünk a hatalom szétválasztását, különösen a törvényhozás és az igazságszolgáltatás között, hogy megőrizzük az egyes kormányzati ágak méltóságát és függetlenségét, és megszüntessük az egymás közötti átfedést és a kölcsönös eróziót. Önök, a Knesszet tagjaiként hozzáadhatnak egy újabb létfontosságú téglát az izraeli demokráciát védő falhoz, és biztosíthatják, hogy Izrael állam továbbra is virágozzon, mint zsidó és demokratikus, demokratikus és zsidó állam.”
Az eskütételről 3 képviselő, Shelly Yachimovich (Munkapárt), Aida Touma-Sliman és Youssef Jabarin (Hadas-Ta’al) hiányzott.
Az eskütétel után a törvényhozók megszavazták Yuli Edelstein Knesszet-elnök harmadik terminusát. A 120 képviselőből 101 támogatta Edelstein újbóli kinevezését, 4 tartózkodott, míg 15 nem szavazott.
„Köszönet a 21. Knesszet tagjainak a bizalomért! Rengeteg munka vár ránk. Csak együtt vagyunk képesek hűen szolgálni Izrael polgárait,” írta Edelstein Twitteren.
MKs sing Hatikva, the national anthem. The bloc of empty seats are for the Arab parties. pic.twitter.com/AzbFl19x7L
— Lahav Harkov 🎗️ (@LahavHarkov) April 30, 2019
Az arab pártok (Hadas-Ta’al és Ra’am-Balad) képviselői elhagyták a termet a nemzeti himnusz, a Hatikva alatt.
Az április 9-i 21. Knesszet választásokat Benjamin Netanjahu Likud pártja nyerte, a miniszterelnök zsinórban negyedik, összességében ötödik győzelmét aratta, nem mellesleg a legnagyobbat.
A választás végső és hivatalos eredménye: Likud-35; Kék-Fehér-35, Sasz-8; Jahadut Hatora-8; Hadas-Ta’al-6; Munkapárt-6; Jiszráel Beitenu-5; Jobboldali Pártok Uniója-5; Merec-4; Kulanu-4; Ra’am-Balad-4.
Bár a Likud és a Kék-Fehér fej-fej mellett végzett, a jobboldali blokk és az ultraortodoxok támogatásának köszönhetően Netanjahu jobb pozícióba került a kormányalakítás szempontjából.
Rivlin április 17-én bízta meg Netanjahut a kormányalakítással.
A miniszterelnöknek 28 nap áll rendelkezésre a legalább 61 széket biztosító koalíciós megállapodások megkötésére. Amennyiben szükséges, az elnök 14 nappal meghosszabbíthatja a rendelkezésre álló időt.