Damaszkusz felé tett gesztusként Izrael szabadon enged 2 szír foglyot

0

ujkelet.live

Damaszkusz felé tett jószándék jeleként Izrael szabadon enged két szíriai foglyot, hetekkel azt követően, hogy az 1982-es libanoni Sultan Yaqub-csata óta eltűntként nyilvántartott Zachary Baumel maradványai hazakerültek.

A foglyok egyike Fatah-ügynök míg a másik drogcsempész.

Hamis Ahmad, a damaszkuszi Yarmouk menekülttáborból, 2005-ben került börtönbe, miután megpróbált behatolni Izraelbe, hogy megtámadjon egy izraeli katonai bázist. Büntetése 2023-ban járna le.

Zidan Tawil, a szíriai Khader faluból, 2008 óta ül börtönben droggal kapcsolatos bűncselekményekért, júliusban szabadulna.

Oroszország szíriai követe jelentette be a foglyok elengedését, azt sugallva, hogy Izrael számított rá, hogy valamivel viszonoznia kell a gesztust.

Egy vezető izraeli kormányzati tisztviselő ezt követően azt nyilatkozta, a foglyok elengedése a “jószándék jele” Damaszkusz felé, és a döntés az elmúlt napokban született, és nem volt előfeltétele Baumel maradványai visszaszolgáltatásának.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szíriai különmegbízottja, Alexander Lavrentiev szerint a Baumel maradványai megtalálására irányuló művelet Damaszkusz érdeke volt, mert ezzel izraeli börtönökben ülő szíriai foglyokat szabadíthatott ki.

„Oroszországban nagyon érzékenyen érint minket az eltűnt és halott személyek keresése, még a második világháborúból is,” mondta Lavrentiev az orosz RT-műsorszolgáltatónak. „Ezért, amikor meghozták a holttest kiadására vonatkozó döntést, megköszöntük a szíriai félnek a megértésüket… De ez a tett nem volt egyoldalú – Izrael hozott egy döntést, amit később végre kell hajtania, hogy elengedjen néhány, izraeli börtönökben ülő szíriai állampolgárt. Ez a tett a szíriai fél érdekeit szolgálta. Nem teszünk semmit, ami ellentétes Szíria érdekeivel, csak olyat teszünk, ami az érdekeit szolgálja.”

Héber média jelentések szerint Avichai Mandelblit legfőbb ügyész jóváhagyta Benjamin Netanjahu miniszterelnök kérését a két szíriai fogoly szabadon engedésére.

A jelentések rámutattak, hogy Mandelblit jóváhagyása lehetővé teszi Reuven Rivlin elnöknek, hogy a szabadon engedésünk érdekében elnöki kegyelemben részesítse őket.

Az Izraeli Védelmi Erők április 3-án közölte, hogy 37 évvel a libanoni háború Sultan Yaqub csatáját követően, az eltűnt izraeli katonák egyike, Zachary Baumel főtörzsőrmester holtteste hazatért Izraelbe.

Baumel maradványait egy El Al gép szállította Izraelbe.

Izraelbe érkezéskor a testet először az Abu Kabir Igazságügyi Intézetbe vitték, azonosították, és az izraeli hadsereg főrabbija, Ejal Karim is megerősítette, hogy Baumel maradványai.

A Brooklynban született amerikai bevándorló Baumel egyike volt annak a három izraeli katonának, akiknek a holttestét nem találták meg a 21 izraeli katona halálával végződő Sultan Yaqub csata után, mely az izraeli erők és a szíriai hadsereg között zajlott a libanoni Bekaa-völgyében.

A hadsereg közölte, a másik két katona, Zvi Feldman és Jehuda Katz maradványai utáni kutatás tovább folytatódik.

Putyin másnap Moszkvában a Netanjahuval tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az orosz hadsereg katonái a szíriai hadsereggel együttműködve lokalizálták Baumel sírját.

Ezt az állítást Szíria elutasította.

Netanjahu válaszul megköszönte az orosz elnök segítségét.

“Két évvel ezelőtt azzal a személyes kérdéssel fordultam Önhöz, hogy segítsenek nekünk megtalálni katonáink, köztük Zachary Baumel maradványait, és Ön azonnal intézkedett. Kiváló munkát végzett, a cél érdekében még az orosz katonákat is veszélyeztette, én pedig szeretném megköszönni a magam és Izrael népe nevében, amit tett.”

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .