
ujkelet.live
Mahmúd Abbász a Palesztin Hatóság elnöke vasárnap Kairóba látogatott egy találkozóra Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel, és beszédet mondott az Arab Liga külügyminiszterei előtt.
Abbász azt állította beszédében, hogy Netanjahu nem hisz a palesztinokkal való békében és Izrael megsérti a Palesztin Hatósággal érvenyben lévő összes egyezményt, továbbá elítélte az amerikai kormány megszorító intézkedéseit.
„Netanjahu álláspontjaiból, kijelentéseiből és meggyőződéséből tudjuk, hogy nem hisz bennünk és a békében velünk. Ezért mondja mindig azt, hogy nincs palesztin partner, pedig mi kinyújtjuk a kezünket a nemzetközi legitimitáson alapuló valódi béke felé.”
Abbász szerint a palesztinokban a ’93-as Oslói megállapodások aláírása óta csupán egyszer, Ehud Olmert ex-minisztereknök idején ébredt fel a béke reménye. „Tárgyaltunk Olmerttel, megbeszéléseket folytattunk vele, de nem jutottunk eredményre, mert kiderült, hogy börtönbe fog kerülni.”
Az elnök vasárnap megismételte, hogy nem hajlandó fontolóra sem venni Donald Trump amerikai elnök béketervét avagy az “évszázad megállapodását”, amit az amerikai kormány júniusban fog bemutatni.
„Jeruzsálem elismerése mint Izrael fővárosa és az amerikai nagykövetség átköltöztetése, az UNRWA segélyek beszüntetése, a PFSZ washingtoni irodájának bezárása után, mi marad az évszázad megállapodásából,” tette fel Abbász a szónoki kérdést.
A Palesztin Hatóság megszakította a kapcsolatok többségét és nem hajlandó találkozni az amerikai kormány tisztviselőivel, mióta Trump 2017 decemberében elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként majd májusban átköltöztette a nagykövetséget Jeruzsálembe. A palesztinok azóta új utakat keresnek az amerikaiak támogatása nélkül.
A Trump-kormány 2018-ban minden támogatást megvont a palesztinoktól a biztonsági erőfeszítésekre szánt segélyt leszámítva, utóbbit végül a palesztinok kérésére szüntették meg februárban.
Abbász megjegyezte, hogy Trump 2017-ben hajlandóságot mutatott a kétállami-megoldás támogatása iránt, majd hetekkel később bejelentette a nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését és megszüntette a palesztin menekülteket segító ENSZ-ügynökség (UNRWA) finanszírozását.
Bár a kapcsolatok történelmi mélységre süllyedtek, Abbász szerint a biztonsági együttműködés a palesztinok és az amerikaiak között továbbra is folyamatban van.
A palesztin elnök továbbá arra sürgette az arab országokat, hogy nyújtsanak pénzügyi biztonsági hálót népe számára, hogy leküzdhessék a jelentős költségvetési hiányt.
A Knesszet júliusban megszavazott egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi az izraeli kormánynak, hogy levonja a Palesztin Hatóságtól azt az összeget, amit Abbászék a biztonsági foglyoknak és támadás végrehajtása közben megölt terroristák családjainak fizetnek. A törvény februárban lépett életbe.
Abbász válaszul elutasította a teljes adóbevétel összegét, amit Izrael a kormányának fizet havonta.
A drámai lépés azt jelenti, hogy a Palesztin Hatóság havi jövedelme több mint felének elutasításával a pénzügyi összeomlást kockáztatja.
Az 1994-ben aláírt gazdasági megállapodás értelmében Izrael évente több tízmillió dollárt utal át a Palesztin Hatóságnak az izraeli kikötőkön áthaladó palesztin piacokra szánt árukra kivetett adó- és vámkedvezményekre. Az átutalások kulcsfontosságú bevételt jelentenek a készpénzhiánnyal küszködő palesztin kormánynak, bár Izrael a múltban visszatartotta a kifizetéseket politikai viták miatt.
A Pénzügyminisztérium szerint Izrael mintegy 700 millió sékelt (54,1 milliárd Ft) gyűjt be az adókból, és mintegy 600 millió sékelt ad át a Palesztin Hatóságnak a villamosenergia-, víz-, szennyvíz- és orvosi szolgáltatások kifizetésének levonása után.
[…] — fogalmazott Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság (PA) elnöke vasárnap Kairóban az Új Kelet Online szerint. […]