Balogh F. András a Droryban: Kettős kötődés és román titkosszolgálat

0
Balogh F. András. Fotó: partium.ro

IMISZ/ujkelet.live 

 

Balogh F. András a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemem végzett magyar és német szakon, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen doktorált és habilitált. Ma ugyanott a német irodalom tanszékvezetője, valamint tanít Kolozsváron is.

Kettős kötődés címmel az Izraeli-magyar Írószövetség vendégekent fog előadást tartani és válaszolni a kérdésekre a Drory könyvtárban. Kedvcsinálóként a professzor úr válaszolt néhány villám kérdésre. 

 

Laikusként kérdezem, mit is jelent az irodalmi-germanisztika szak? 

 

Két nagy szakterületem van: A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen régi német irodalmat tanítok, ezen belül a könyvnyomtatás kezdeti időszakában kiadott német nyelvű röpiratokat tanulmányozom. Ám most, az izraeli utam során a másik témám került előtérbe, nevezetesen a Kárpát-medence német nyelvű irodalma. Ebben a történelmi régióban nagyon sok, egymástól nagymértékben különböző nép használta a német nyelvet, amely sok ideig a szabadság, a felemelkedés, valamint a felvilágosodás által hirdetett liberalizmus nyelve volt. Szomorú és tragikus módon ez a szép kor a második világháborúval véglegesen a múlté lett. Nos, én azt az irodalmi múltat tanulmányozom, amikor német nyelven sokféle irodalom létezhetett.

 

Közismert tény, hogy nem csak a németek írtak német nyelvű irodalmat. De van ennek ma még valami nyoma? 

 

Igen is, meg nem is. De nézzünk egy konkrét példát, amit szintén tanítok az ELTÉn: Bukovina a tavalyi év végén, Edgar Hilsenrath 2018. december 30-án bekövetkezett halálával szűnt meg német nyelvű irodalmi régióként létezni. Ugyanis ő volt az utolsó, még Bukovinához köthető író, aki élt abban a régióban, és abból a közegből inspirálódott. Pár évvel ezelőtt Manfred Winkler hunyt el itt, Tel-Avivban, és még azelőtt 2008-ban Josef Burg, aki kitarott szülőhelyén, Csernowitzban: ott jiddis nyelven írt és német nyelven tartott előadásokatEurópa tragédiája, hogy ezek a kisebb régiók eltűntek, illetve – hogy egész pontosan fogalmazzak – hogy a lakói tűntek el. Ám az általuk létrehozott irodalom új értelmet nyert és tovább él egyféle örök szimbólumként. A szintén bukovinai származású Paul Celan költészete az egyetemes emberi létezés szimbóluma lett, amely örök értékeket és idejét nem vesztő példát mutat fel. Ezek az értékek eleven élnek tovább azon régió nélkül is, ahonnan vétettek.

 

Érdekli a fiatalabb generációt ez az üzenet?

 

Az idén februárban szép, megható élményben volt részem: Az egyik választható évfolyamelőadáson több, szimpatikus és szerethető témát kínáltam fel és a hallgatók titkos szavazással Paul Celant választották. Nagy öröm számomra egy fél évet Celannal eltölteni, aki az emberi szabadság, a felelősség és nem utolsó sorban a Holokauszt traumáját megfogalmazó nyelvezet megújítója volt. Ugyanakkor ez a költő számtalan emberi problémát keresztül kereste életének útját, tehát ez az életmű az emberi élet szinonimájaként is értelmezhető. Az egyetemi oktató számára különleges öröm, amikor a diákok ráéreznek egy téma fontosságára és azzal kimerítően foglalkoznak.

 

Nemrég jelent meg az Ön szerkesztésében a Kárpát-medence német nyelvű kultúrájának a szótára. Ebben a magyar nyelvű munkában Ön a kultúrák összefonódását és különbözőségét értelmezi a magyar olvasóközönség számára. Milyen tapasztalatra tett szert a szótárírás közben, értik a régiói írói, költői és értelmiségijei egymást?

 

Nagyon sok kizárólagosság, nacionalizmus, türelmetlenség jellemezte ezt a történelmi régiót, de ezzel a kijelentéssel semmi újat nem mondok. Csak szomorú újra és újra megtapasztalni ezt, most például szótárírás közben. Ám arra gondolok, hogy egy szótár alkalom arra, hogy a kultúrákat közelítsük egymáshoz, hiszen egy magyarázó szótár „lefordítja” az egyik nyelv és nép fogalmait a másik nép nyelvére és gondolkodásmódjára. Ugyanis a legszűkebb földrajzi régióban egymás mellett élő népeknek gyökeresen más a történelmi tapasztalatuk és emlékezetük. Közvetíteni értelmiségi feladat, ezt vállaltam fel ebben a munkában.

 

Ha jól értettem, kedvencei a bukovinai írók. Ők milyen történelmi tapasztalatot, sajátos mentalitást vittek be ebbe a közös Középkelet-Európába? 

 

Jól sejti, tényleg szeretem a bukovinai költészetet és irodalmat. A számtalan tragikus sorsú írót, valamint a Holokausztból kikeveredett alkotót nagyon nehéz egy közös nevezőre hozni, ám talán mégis a kettős tődés az, mit kiemelnék. Ezek az emberek kötődtek a zsidó néphez, egyesek a különböző felekezetekhez is, ám éppúgy kötődtek a hazájukhoz, Bukovinához és a német nyelvhez is. Paul Celan lehetett volna román vagy francia költő, a nyelvi kompetenciái megvoltak mindkét életúthoz, ő mégis a német nyelvet választotta az alkotáshoz, mert azon a nyelven keresztül élte meg szülőföldjét, a barátságait, a történelmi – társadalmi beágyazottságát. Ezzel a választásával egyben sorsközösséget is vállalt azzal a néppel, amelyről azt írta a Halálfúga című versében, hogy a „halál egy német mester”. A sorsközösség persze azt jelentette, hogy megújította a német költői nyelvet. Ezt a kettős kötődést sokszor volt szerencsém látni, megélni, akár tanáraim példáját is említhetem, akik egyszerre vállalták fel zsidó és magyar elköteleződésüket.

 

Utolsó rövid kérdés: Tel Aviv?

Szerelmem!

 

Meghívó az előadásra

Helyszín: Drory könyvtár, Givatayim, Haviva Reik 5.

Időpontja: 2019. március 10.; 19.00 óra 

 

 

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..