ujkelet.live
A júdeai hadbíróságon az ügyészek vádat emeltek egy palesztin arab terrorista ellen, aki súlyosan megsebesített egy izraeli katonát Beit El zsidó település közelében múlt hónapban, közölte az Izraeli Védelmi Erők Twitteren.
A vádirat szerint az alperes december 14-én megkéselt majd kővel fejbe vágott egy katonai poszt előtt álló izraeli katonát majd elmenekült. A terroristát kétrendbeli emberölési kísérlettel és más bűncselekményekkel vádolták meg.
A katonát, Naveh Rotemet életveszélyes fejsérüléssel kórházba szállították. Állapota gyors javulásnak indult és egy héttel később az orvosok hazaengedték.
A katonai ügyészség kérte az alperes fogva tartásának kiterjesztését az eljáras végéig, melyet a bíróság jóváhagyott.
A támadás után az izraeli hadsereg kiterjedt hajtóvadászatot indított a terrorista után, aki pár nappal később feladta magát.