Vádat emeltek egy jordán férfi ellen, aki megsebesített két izraelit egy terrortámadás során Eilaton

    0

    ujkelet.live

    A beersevai kerületi bíróságon péntek reggel vádat emeltek egy 28 éves jordán állampolgár ellen, aki múlt hónapban terrortámadást hajtott végre Eilaton megsebesítve két izraelit.

    A déli kerületi ügyészség által benyújtott vádirat szerint az incidens nacionalista indittatású volt, és Taher Halef több mint egy évtizede tervezi, hogy terrortámadást hajt végre izraeliek ellen. A felsorolt vádak ellene többrendbeli gyilkossági kísérlet és terrorista összeesküvés voltak.

    Az ügyészség továbbá kérte az alperes letartóztatásba helyezését az ellene indított bírósági eljárás végéig.

    A két izraeli áldozat búvárként dolgozott, víz alatti munkát végezve a dokk felújítás részeként. Halaf kalapáccsal támadt rájuk, súlyos sérüléseket okozva. Egy másik jordán munkás pedig enyhe sérüléseket szenvedett, amikor megpróbálta legyűrni a terroristát, akit végül letartóztattak a rendőrök.

    A vádirat kijelenti, hogy a terrorista „izraelieket és zsidókat akart ölni a palesztin néppel való azonosulása miatt Palesztináért és Istenért valamint bosszút állva a megszállásért, azzal a szándékkal, hogy nemzetbiztonsági kárt okozzon.”

    A támadás előtti napon a terrorista megkérte családját, hogy készítsen videófelvételt végakaratának felolvasásáról. A videóban azt kérte, hogy szülei gondoskodjanak feleségéről és gyermekeiről. Dicsérte a dzsihádot, és a Koránból is idézett egy részletet.

    Halef a támadás előtti napon kezdett el dolgozni Izraelben, miután munkaengedélyt kapott a Bevándorlási Hatóságtól. A vádirat szerint sikeresen átment az átvilágítási procedúrán, annak ellenére, hogy az első interjút végrehajtó jordán munkaerő-közvetítő hivatal potenciális terroristaként jelölte meg.

    Halef először 2008-ban akart terrortámadást végrehajtani, miután a tv-ben látta az első Izrael és Hamász közötti háború felvételeit. Ekkor úgy döntött, hogy fegyveres támadást fog végrehajtani a határon, amihez ellopta az apja fegyverét. A vádirat szerint végül Halef apja hiúsított meg a tervet azzal, hogy elállta a határhoz vezető utat.

    2017 nyarán Halef és unokatestvérei úgy döntöttek, hogy a határkerítésen keresztül bejutnak Izraelbe, és fegyeres támadást hajtanak végre. A táj feltérképezése után azonban rájöttek, hogy ez a tervük megvalósíthatatlan.

    Halef ekkor határozta el, hogy belépési engedélyt szerez Izraelbe, és végrehajt egy késes támadást Jeruzsálemben. Ennek kivitelezéséhez állítólag testvérei és unokatestvérei segítségét kérte, akik beleegyeztek, hogy elutaznak vele Izraelbe.

    Míg kezdetben egy ammani ügynökség elutasította kérvényét, Halef végül engedélyt kapott, hogy munkát vállaljon Eilaton.

    Megosztás

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .