Netanjahu: Rabin tévedett de nem volt áruló

0
Benjamin Netanjahu a Rabin megemlékezésen 2017. november 1. - fotó: GPO

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap délután reagált Noa Rothman, a meggyilkolt Jichák Rabin miniszterelnök unokája megjegyzésére, aki azzal vádolta a Miniszterelnöki Hivatal egyik szóvivőjét, hogy közzétett egy képet a nagyapjáról és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet akkori elnökéről, Yasser Arafatról azzal a szöveggel, hogy “áruló”.

Rothman valójában a Jerusalem Post és a Breitbart újságírója, Caroline Glick posztjára hivatkozott, aki az Im Tirtzu jobbaldali NGO különböző izraeli vezetőket ábrázoló képét osztotta meg. Az “elárultunk titeket” szavak Rabin és Arafat képe fölé került, mely 1993-as kézfogásukat örökíti meg a Fehér Házban. Glick 1996-1999 között, az első Netanjahu-kormány idején volt a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa.

“Meghökkenve hallottam ma, hogy a Miniszterelnöki Hivatal szóvivője egy olyan bejegyzést posztolt, amelyen Rabin Arafattal való kézfogása felett az ‘áruló’ szó jelent meg. Azt is állították, hogy ez az asszony továbbra is az adófizetőktől kapja a fizetését,” mondta Netanjahu a Knesszetben, a Rabin emlékére tartott különleges ülésen.

“Meglepődtem, mert nem hittem el, hogy ilyen megtörténhetett, ezért vizsgálatot rendeltem el, és kiderült, hogy ez valóban nem igaz. A képet posztoló újságíró nem tőlünk kapja a fizetését. Ez sajnálatos példája annak, hogy néha, a felbujtás elleni harc során, milyen sértő és alaptalan vádak hangzanak el, nem csak ellenem, hanem egy teljes közösség ellen is.”

Netanjahu hangsúlyozta, “Jichák Rabin meggyilkolása történelmi trauma az izraeli népnek,” és megismételte, hogy bár nem értett egyet Rabin módszerével “azt mondtam, tévedett – nem azt, hogy áruló. Rabin nem áruló, hanem a legnagyobb cionista hazafik egyike volt”.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..