Liberman elrendelte a Gázai övezettel közös határok megnyitását

0
Visszatérés Menete Gázavárostól keletre, 2018. október 19. Fotó: Mahmud Hams/AFP

ujkelet.live

A határon tapasztalt erőszakos megmozdulások csökkenését követően Izrael vasárnap reggel ismét megnyitotta a Gázai övezettel közös átkelőhelyeit, ezzel lehetővé téve a lakosok és az áruk ki- és beáramlását.

Avigdor Liberman honvédelmi miniszter hivatala közölte, a döntésre az Izraeli Védelmi Erők, a Sin Bét biztonsági ügynökség és a Kormányzati Tevékenységek a Területeken Koordinátora (COGAT) tisztviselőivel tartott konzultáció után került sor.

Liberman hivatala szerint a Katar által vásárolt üzemanyag szállitmányok beengedéséről a Gázai övezetbe még nem született döntés.

A honvédelmi miniszter szerdán rendelte el az Erez és a Kerem Salom határátkelők lezárását, miután gázai terroristák rakétát lőttek ki Beersevára, ami egy lakóház udvarán csapódott be, jelentős anyagi károkat okozva, egy másik rakéta pedig a tengerben landolt Tel Aviv nagyvárosi területe partjainál.

A rakétatámadásra válaszul az izraeli légierő megtorlócsapásokat indított és lebombázott legalább 20 terror célpontot a Gázai övezetben, köztük egy határon átnyúló támadóalagutat.

Az ezt követő napokban Egyiptom és az ENSZ közvetítésével Izrael és a Hamász terrorszervezet állítólag tűzszünetet kötött, bár ezt hivatalosan egyik fél sem erősítette meg.

Az elmúlt hetekhez képest a hétvégén jelentős csökkenés volt tapasztalható a határkerítés mentén rendezett tüntetések résztvevőinek számában illetve az összecsapások intenzitásában.

Az izraeli hadsereg nyilatkozata szerint számos robbanóeszközt és gránátot élesítettek a lázadók az összecsapások során. Gázai csoportok három alkalommal rongálták meg a határkerítést és léptek izraeli területre, majd menekültek vissza. Egy esetben a katonák tüzet nyitottak a behatolókra.

A hadsereg megjegyezte azonban, hogy a lázadók többsége a határkerítéstől megfelelő távolságban tartózkodott.

Izraeli védelmi tisztviselők az elmúlt 7 hónap legcsendesebb összecsapásaként értékelték a péntekit. A tisztviselők becslése szerint a Hamász fegyvereseket küldött a határkerítés területére, hogy lecsillapítsák a tüntetőket és megakadályozzák az erőszakot. A libanoni Al Mayadeen TV riportja pedig azt állította, az izraeli hadsereg szöveges üzenetben figyelmeztette a gázai lakosokat, hogy ne menjenek a határhoz.

A Hamász terrorszervezet irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium 130 sérültről számolt be, 77 közülük éles lőszer okozta sebekkel szorult kezelésre.

Pénteken és szombaton izraeli drónok figyelmeztető lövéseket adtak le robbanó lufikat Izrael felé indítani készülő terrorsejtekre. A hétvége folyamán számos tüzet okoztak a Gázából küldött Molotov-koktélt szállító léggömbök a határ menti izraeli közosségekben,

A Visszatérés Menete egyik fő szervezője csütörtökön egy szokatlan nyilatkozatban arra kérte a tüntetőket, hogy ne menjenek a határkerítés közelébe a lázadások alatt, így Izrael nem talál majd kifogást az övezet megtámadására.

Izraeli média jelentések szerint Egyiptom figyelmeztette a Hamászt, hogy az erőszakos tüntetések újraindítása kemény izraeli választ von maga után.

A gázai-izraeli határon március 30 óta feszült a hangulat a Hamász terrorszervezet vezette Visszatérés Menete tüntetések miatt.

Az erőszakos tüntetések az elmúlt hetekben fokozódtak, a heti egyszeri alkalom szinte napi rendszerességű eseménnyé vált. Az állítólagos közvetett tűzszüneti tárgyalások stagnálása Izrael és a Hamász között, a Gázai övezet soha nem látott mélységbe süllyedő humanitárius helyzete, valamint a Palesztin Hatóság és a Hamász közötti megbékélési tárgyalások kudarca mind növelik a feszültséget.

Az Izrael elpusztítására törekvő Hamász terrorszervezet új egységeket hozott létre a feszültség fenntartása érdekében a határkerítés mentén, melyek éjszaka és a kora reggeli órákban is aktívan működnek.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..