Mindenünket elvesztettük – segítséget kér az otthon nélkül maradt beersevai család

0
a rakétatámadás következtében megrongálódott lakóház Beerseván 2018. október 17. Fotó: Jack GUEZ / AFP)

ujkelet.live

Órákkal azt követően, hogy a Gázai övezetből kilőtt nagy erejű rakéta egy lakóháznál csapódott be Beerseván, az otthon nélkül maradt család a nyilvánossághoz fordult, hogy segítséget kérjen az újrakezdéshez.

“Nincs otthonom,” mondta Miri Tamani, akinek az udvarán landolt a rakéta. “Három gyerekem van [9, 10 és 12 évesek], mindegyikük a világot jelenti számomra.”

Tamano elmondása szerint a legalapvetőbb dolgokban is hiányt szenvednek, ezért kérik a nyilvánosság segítségét. Kézzel írott listáján többek között sampon, kondicionáló, folyékony szappan, tisztítószerek, konyhai eszközök, palackozott víz és édesített italok szerepelnek.

Emellett a gyermekeinek ruhát, cipőt és játék adományokat kért, mivel a házban olyan súlyos károk keletkeztek, hogy szinte mindenük megsemmisült.

“A legalapvetőbb dolgokra van szükségünk, hogy lábra tudjunk állni. Mindenünk tönkrement.”

A Jichák Hercog vezette Jewish Agency már jelezte, hogy 4000 sékel anyagi támogatásban részesíti Tamanóékat.

A család pár napig szállodában marad, majd egy ideiglenes lakásban fog élni, amelyet az izraeli adóhatóság által létrehozott kártalanítási alap biztosít számukra.

A szirénázáskor Tamano a gyerekekkel egy speciálisan megerősített menedékhelyiségbe rohant, így a sokkot leszámítva sérülés nélkül megúszták a történteket.

A rakétát szerda hajnalban lőtték ki Izraelre a Hamász terrorszervezet irányítása alatt álló Gázai övezetből.

Az Izraeli Védelmi Erők a Hamászt tette felelőssé a támadásért, amit a terrorszervezet vezetői elutasítottak.

A támadást követően a légierő 20 terrorista pozíciót bombázott le a Gázai övezetben, megölve legalább egy terroristát.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..