Kende László élete 10. rész

0
Dzdindzsi. Forrás: Kende László archívum .

Gideon Peer/ujkelet.live

Tizedik rész (Magyarország 4.)

Ha az ember elér egy bizonyos életkort, ráadásul idősen is (egy kis túlzással) aktív sportoló, elkerülhetetlen, hogy a különböző betegségek is leljenek. Erről szeretnék néhány sorban beszámolni. A sportbetegségek nem csak a profik privilégiuma, az amatőrök is részesülhetnek belőlük. A különböző sérülésekről nem szólok, volt belőlük annyi, mint égen a csillag, ne vesztegessünk rá időt. Az operációk már igényt tarthatnak a megemlítésre. Teniszkönyökkel operáltak legtöbbet, négyszer kerültem kés alá, igazságosan és szimmetrikusan elosztva: kétszer a könyököm felső-, kétszer az alsó részét műtötték. Ebben talán én is ludas vagyok, nem tudtam kivárni a teljes gyógyulást. Amint fel tudtam emelni az ütőt, már otthon, a hálószobában „falaztam” szivacs teniszlabdával.

Amikor 40-50 évvel ezelőtt beköltöztem mostani, Karinthy Frigyes utcai lakásomba, álmomban sem gondoltam, hogy valaha is teniszezni fogok. A hálószoba mérete ugyanis nem alkalmas a gyakorlásra, a tizenötnégyzetméter nem ideális még a szivacslabdázásra sem. Főleg, hogy van benne egy kétméterszéles franciaágy, egy komód és egy virágállvány is. A problémát tetézi, hogy a komód teteje tele van családi fényképekkel, amelyeket nagy rendszerességgel le szoktam verni. Drága feleségem, Dzsindzsi nem veszi ezt mindig jónéven, szerencsére a kirívó eseteket is egy képkeret, illetve újabb üvegezéssel meg lehet oldani. Hálószobai egyéni csúcsom egyébként ezerháromszázhúsz, ennyiszer ütöttem vissza a falnak a labdát anélkül, hogy leesett volna. Ha valaki most arra a konklúzióra jut, hogy ez a pali nem lehet teljesen komplett, sok ellenérvet nem tudnék felsorolni, hacsak azt nem, hogy ez a fajta otthoni gyakorlás növeli a labdabiztosságot. Az sem vallhat épp észre, ha éjszaka 10-12 órát utazunk egy horvátországi versenyre, és a csapat tagjai egész idő alatt kizárólag teniszről beszélgetnek. Semmi másról, csak teniszről. Egyedül feleségem az, aki magával hozza kedvenc kispárnáját, és végig alussza az utat.

Tenisz örökbarátok. Forrás: Kende László/archív

Elárulom, a diliség között is vannak fokozatok. Lencsi barátom áll a létra legmagasabb fokán, aki életéből 70 évet töltött teniszpályán (foglalkozására nézve belügyi alezredes, valami sportvezetői állást töltött be, de kétlem, hogy sok ember találkozott vele a munkahelyén az eltelt évtizedek alatt) lefekvés előtt egy óriási füzetbe jegyezte be az aznapi ütéseit, közülük azokat is, amelyek nem feleltek meg elvárásainak. Beírta azt is, hogy mit kell még gyakorolnia, és a biztonság kedvéért az ágyban ütő nélkül átvette ezeket a mozdulatokat. Eleinte még azt hittem, elment az esze, aztán megszoktuk furcsaságait. Kilenckor fejére húzta a takarót, reggel hatig mozdulatlanul feküdt az ágyban. Akkor ébresztőt fújt, hétkor kezdődött az edzés. Dicséretére legyen mondva, a Dózsa csapatában zsinórban tizenöt magyar bajnokságot nyert. Ilyen emberektől próbáltam ellesni a mesterséget. Ha szakmabeli tudását nem is sikerült elsajátítanom, fanatizmusa óriási hatással volt rám. Részben neki is köszönhetem, hogy 2016-ban én vezettem a nyolcvanöt plusz évesek világranglistát.

Akkor félévnyi dicsőségemnek újabb műtét vetett véget. Kétszer operálták az Achillesemet, ami újabb év kihagyást jelentett. Egyszer ráestem a csuklómra, öt helyen eltört. A jobb vállamat is megoperálták. A komolyabb bajok húsz évvel ezelőtt kezdődtek. Bemelegítésként egy epeműtéttel indítottam, majd 2005-ben vastagbélműtét jött, amelyet kemoterápiás kezelés követett.

Hosszú kihagyás után, 2010-ben kaptam egy bélcsavarodást. Szerencsémre szinte mérnöki pontossággal ugyanott vágták fel a hasamat, mint az előző műtétnél, így megúsztam, hogy újabb vágással dekoráljanak ki. Kiderült, a kórház nem csak arra szolgál, hogy meggyógyítsák az embert, a betegnek más megpróbáltatáson is át kell esnie. A mellettem lévő ágyon egy dilis kamionsofőr feküdt, aki egész nap békésen szendergett, majd este kilenckor üvöltözni és őrjöngeni kezdett. A nővérek futottak a biztonsági őrökért, hogy ágyhoz kötözzék. Hajnalfelé elpilledt, jót aludt, majd este újabb cirkusz következett. Unatkozásról szó sem lehetett, szerencsére egy hét után hazaengedtek.

A következő beavatkozásra két évet kellett várnom, de akkor mindjárt két műtétem is volt. Megnagyobbodott prosztatámat faragták felére, ami kitűnően sikerült, büszkén jelenthetem, azóta a kisdolgomat nagy távolságokra vagyok képes elvégezni. Sokáig nem kergethettem a teniszlabdát, mert két, öklömnyi sérv is kidudorodott a hasamból. Ender Ferenc tanár úr műtött, a problémát egy keresztvágással oldotta meg. Nagyon hálás vagyok neki, többször is megmentette az életemet. Legközelebb 2016-ban, amikor vastagbéldaganattal operált újra. A műtét jól sikerült, mégis, hogy túléltem, a csodával volt határos. Az intenzív osztályon töltött éjszaka után lekerültem a kórterembe, ahol arra kértem a nővért, hozzon nekem ágytálat. Azt válaszolta, ki tudok én menni egyedül is. Igaza lett, de amikor visszamentem, összeestem és elájultam. Sok orvos küzdött az életben maradásomért. Este Ender tanár úr az ágyamnál boldogan közölte, hogy az életveszélyen már túl vagyok. Egy hónapig feküdtem az intenzíven, egy hét kivételével. Akkor egy osztályra vittek, ahol sikerült valami fertőzést összeszednem. Egy kedves nővér – tiltakozásom ellenére – a lábfejembe próbálta betenni a branült, amitől olyan fekélyt kaptam, hogy csak kilenc hónap után sikerült belőle kilábalnom. Amikor több hónap után végre talpra álltam, megköszöntem a tanár úrnak, hogy életben maradtam. A feleségemre nézett és azt mondta, ez a bravúr nélküle elképzelhetetlen lett volna. Amit Dzsindzsi értem tett éjt nappallá téve, az emberfeletti teljesítménynek számít. Az ő érdeme is, hogy most vissza tudok emlékezni arra a borzalmas hónapra.  

Lassan véget ér betegségeim felsorolása, talán még annyit, hogy 2018-ban egy szívbillentyűvel lettem gazdagabb, amelyet négyórás műtéttel az ágyékomon keresztül juttattak a szívemhez. Ha mindezek után valaki megkérdezné, hogyan érzem magam, azt felelném, kitűnően, életvidám vagyok, és úgy folytatom, mintha mi sem történt volna.

Ma is hetente háromszor kétórás tenisztréningre járok, a négy másik napon leúszom az ezerméteres adagomat, amitől a rossz időjárás sem rettent vissza. Akkor is megyek, ha mások a kutyájukat sem engednék ki. Gyermekeimnek erről az a véleménye, hogy nem vagyok teljesen komplett, de megbocsájtok neki, feleségemmel együtt úgy gondoljuk, ők életünk legnagyobb sikerei. Mielőtt rájuk térnék, még megemlítek néhány kellemetlenséget, amelyek megkeserítik az életemet. Mindhárom egészségügyi jellegű.  

A lábaimban érszűkülettel kínlódom, s az, hogy egyáltalán járni tudok, az állandó gyaloglásnak és a rendszeres sportolásnak köszönhető, mondják az orvosaim. A második kényelmetlenséget a 49 centi vastagbél hiánya okozza, amit el kellett távolítani. A harmadikat 2017-ben sikerült összeszednem. Egy herpeszvírus megtámadta a fülemet, megkárosította az egyensúlyszabályozó és a hallási idegeket is. A jobb fülemre megsüketültem, és egyensúlyérzékemet is elvesztettem. Újra meg kellett tanulnom járni, futni. Heti háromszor gyógytornászom, a kemény munkának megvan a kézzelfogható eredménye. A hallásomat sajnos nem lehetett megmenteni, a bal fülemmel viszont remekül hallok. Egyetértek Hemingway bölcs mondásával: „nagy örömök ritkán adódnak az életben, a kicsiknek is örülni kell”.  

Ezt mindig szem előtt tartva mondhatom, hogy boldog és elégedett ember vagyok. És ha már boldogságról van szó, akkor eljött az ideje, hogy megemlékezzek családom tagjairól, akiket imádok és akikért minden áldozatra kész vagyok. Belátom, a legnagyobb segítség, amit nyújtani tudok nekik, hogy 87-ik évemhez közeledve, igyekszem leküzdeni sorozatban érkező betegségeimet és próbálom fitten tartani magam.

Petiről, legidősebb fiamról már írtam, főleg munkájával kapcsolatban. 1959-ben született, Péter-Pál napon, éjfél után pár perccel, tizenkét és fél óra vajúdás után. A rádió is kijött a kórházba, hogy meginterjúvolja. A riporter kérdésére, hogy mit szól ehhez a kisbaba, sírás lett volna a válasz. Az volt beütemezve. Péterkém nézelődött, eszébe se jutott, hogy bőgni kellene. A nővérke – hogy mentse a helyzetet – befogta az orrát, mire a gyerek felüvöltött. A siker óriási volt, csak a feleségemet kellett újra éleszteni, mert azt hitte, megölik a kisfiát. A síróhangot magnóra vettük, később dvd-re másoltuk, amellyel 59 éves születésnapján megajándékoztuk: hadd hallja a családja, mekkora sztárnak született a családfő. Peti nagyon jó gyerek volt, második sikerét hétéves korában érte el: kikövetelte anyjától, hogy testvérkét kapjon. Az ajándékcsomag nem jött könnyen, Dzsindzsi 42 kiló volt, ezt a súlyhatárt képtelen volt akkoriban túlszárnyalni.  

Peti első komolyabb tevékenységére 14 éves korában került sor. Dr. Bolgár András barátom a Margitszigeti Nagyszálló igazgatója volt. Az iskolai szünetben alkalmazta Petit, boy lett. Nemcsak a szülei szerint – ami ugye érthető – de mások is azt mondták, meg kell zabálni szép kis pofijával, és rászabott boy ruhájával. Boyként egy hónap alatt háromszor annyit keresett, mint a feleségem. Később a Radnóti gimnáziumban jelesen érettségizett, és felvételt nyert a főiskolára. Közben pénzkeresési forrásként ételrecepteket írt a Nők Lapjába. Csak a mindentudó a megmondhatója, honnan lopkodta össze a szükséges anyagot, otthon soha nem próbálta ki azokat.

Volt disc jockey is, lemezlovas, amit fehér, lepelszerű arab ruhában adott elő. Szerelését tizenhatéves korában hozta Londonból, ahol egy hónapot konyhai gyakornokként töltött. A repülőtéren, amikor megláttuk, majdnem hasra estünk. Túlsúlyosan, pipával a szájában érkezett. Se előtte, se utána egyetlen cigarettát nem szívott, azt gondolom, repülőtéri megjelenésével azt akarta demonstrálni, hogy íme, felnőtt férfi lett. A tanulással sosem volt problémája, könnyen tanult és kitűnő bizonyítványokat hozott haza.

Gabit mást fából faragták. Futószalagon szállította az intőket, nem győztük kapkodni a fejünket, nem kevés fejfájást okozva ezzel feleségemnek. Ezt a szokását átmentette a gimnáziumba is, ahol legjobb barátja, egy Zsozsi nevű fiatalember is segítségére volt. A gyerek, akivel mind a mai napig jó barátságban van, félelmetes humorral rendelkezik. Gabi képtelen volt megállni, hogy ne pukkadozzon rajta, a tanárok tetszését viszont nem nyerte el diákjaik fékezhetetlen jókedve. Összebarátkoztunk Zsozsi szüleivel, hetente találkoztunk, mert az osztályfőnök együtt hívott be bennünket raportra. Elpanaszolta, hogy két ilyen okos gyerek tanulás helyett csak hülyéskedéssel foglalkozik, le is vonta mindjárt a konklúziót, miszerint az életben nem lesz belőlük semmi, a világon semmire sem fogják vinni. Hála istennek, ebben tévedett. Azóta is jó barátságban vagyunk a szülőkkel, Zsozsi papa a cégünknél dolgozott húsz éven át, ő volt a műszaki igazgató, tőlünk ment nyugdíjba.

Gabit behívták katonának, az építőalakulathoz kerültFolytatta a családi hagyományokat, építő honvédként védte a szocializmust. Azzal az alapvető különbséggel, hogy puskát is kapott. Szerencsére tollat is, ő lett a század írnoka, így a két év nem is volt annyira borzalmas. Viszont volt egy óriási haszna is a katonásdinak: Gabi fiam megkomolyodott.

Elintézte magának, hogy a londoni Marks and Spencer cégnél alkalmazzák. Azt is sikerült kiharcolnia, hogy havi ösztöndíjjal részt vegyen egy elméleti továbbképzésen. Órákat tudott a világcégről mesélni, mekkora precizitással dolgoznak. Mindent tudnak a vevőről: merre néz, amikor belép az üzletbe, melyik árut hol kell tartani, és hogy a megrendelést és a kiszállítást mérnöki pontossággal kell összehangolni. Harminc évvel ezelőtt ezeket a dolgokat szájtátva hallgattuk.

Gabi Londonban munkája mellett elvégezte a Cambridge-i angol tanfolyamot, megjegyzem, kitűnő eredménnyel. Segített ebben ottani angol tanárnője is, aki a házában biztosított Gabinak albérletet. Lakbérfizetés helyett ő lett a házkörüli munkák felelőse. Olyan jó lett a kapcsolat, hogy az angol pár, miután Gabi hazajött, ellátogatott hozzánk, nálunk vendégeskedtek. Talán mondanom sem kell, később, az üzleti életben nagy hasznát vette kiváló nyelvtudásának.

Itthon egy csokoládéüzemet alapított, fő profilja a reklámcsokoládék gyártása lett. Sok szállodában kínálták termékeit, a Malév utasainak asztalára is rákerültek.

Később kávét importált az országba, és más üzleti vállalkozásba is belefogott. Végül betársult a családi vállalkozásba, fantáziadús ötleteit a velünk dolgozó ügyvédeknek sem könnyű követni.

Szeretnék még írni két nagyszerű menyemről is, akiket lányunkként imádunk, nélkülük nem lenne ilyen szeretett teljes összhang az életünkben.

Timi – Péter harmadik felesége – érettségi után a cégünknél kezdett dolgozni. Később, a főiskola elvégzése után sikeres üzletasszony lett. Tizenötéve házasodtak össze, egy ideje már Timi is nálunk dolgozik, miután feladta régebbi vállalkozásait.

Kriszta menyem – Gabi felesége – szintén vállalkozó, saját cége van, 30-40 ismert sztárt menedzsel. Hogy mekkora sikerrel, bizonyítja a Forbes magazin áprilisi száma: őt választották az év menedzserének, a fényképe a címoldalon szerepelt.

Amikor Gabi felszámolta korábbi vállalkozásait, és bekapcsolódott cégünk munkájába, mindezt zökkenőmentesen oldotta meg. Fiaim között több mint ötven év alatt egy hangosabb szóváltásra nem került sor, ezt látták a szüleiktől is otthon. Ha próbálnám kideríteni az okát, úgy gondolom, jobban szeretjük a másikat, mint önmagunkat. Veszekedéssel, hangos vitatkozással semmiképpen nem akarunk fájdalmat okozni a másiknak. Persze, mi sem értünk mindenben egyet, de ha ezt nyugodtan, hangos szóváltás nélkül megvitatjuk, sokkal hamarabb jutunk közös nevezőre.

Fentebb már említettem, hogy hat unokánk van. Akiről eddig nem esett szó, az az első dédunoka. De menjünk sorba. A legidősebb unokánk harmincöt éves, Mózinak hívják. Persze van „igazi” neve is, Judit, de azt még senki sem ejtette ki a száján a családban. A Mózi név eredete, hogy Peti és Melinda (fiam első felesége, akivel mind a mai napig jó viszonyban vagyunk) fiút vártak, akinek a Mózes nevet szerették volna adni. A folytatást könnyen ki lehet találni. Mózi is ugyanazt a főiskolát végezte, amit édesapja, az angol mellett az olaszból is le kellett vizsgáznia. Milánóba utazott, hogy nyelvtudását tökéletesítse. Bébiszitterként dolgozott, majd egy szállóban helyezkedett el. Az utolsó ott töltött napokban lakótársai bemutattak neki egy mexikói fiút, aki építészmérnökire járt Milánóban. Nagy lett a szerelem. Amikor a fiú befejezte az egyetemet, hazautazása során megszakította útját Budapesten, meglátogatta Mózikánkat. Ez elégnek bizonyult arra, hogy közel egy év után Mózi kövesse őt Mexikóba. Csendes, nagyon helyes fiatalemberről van szó, akit mi is nagyon megszerettünk. A család minden tagja építészmérnök, a mamát is beleértve. Lényeg, hogy megszerették és befogadták unokánkat, aki egy vöröshajú, fehérbőrű lány, ami Mexikóban ritkaságszámba megy. Csinos alakját annak köszönheti, hogy hosszú évekig a balettintézet növendéke volt. Remélem, boldog házassága örökké tart. Csak ne lenne a tizenötezerkilométer távolság, amelyet az sem képes teljes mértékben áthidalni, hogy kétnaponta Dzsindzsivel skype-on csevegnek. Feleségemnek a harmadik nap – ha nem láthatja gyönyörű, szintén vöröshajú, fehér bőrű dédunokáját, aki már megismer minket és fülig érő szájjal, mosolyogva integet – már elvonási tünetei vannak. Kétlem, hogy a mexikói csöppség felfog azt a sok marhaságot, amit mondunk neki, de a szeretet sugárzását biztosan megérzi. Már bölcsődés, nekünk küldött videón láttuk, hogyan ölelgeti a feketehajú, kreolbőrű fiúcskákat, miközben körülöttük a mamák hasukat fogva nevetnek. A kisfiúk nagy, ijedt és tágra nyílt szemekkel veszik tudomásul az érzelemkitöréseket, van olyan is, aki sírva fakad, attól fél, hogy a nagy ölelések közben megfojtják. Azt hiszen, a dédmamától nem csak vörös haját, hanem temperamentumát is örökölte. Tudom, kicsit elengedtem magam Emma dicséretében, de tegyék szívükre a kezüket a dédapák: ugyanezt teszik ők is dédunokáikkal.

Azt azért szívesen megtapasztalnám, milyen érzés, ha az embernek ükunokája születik …

 

 

             

 

 

 

 

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..