Bolton Netanjahunak: Amerika számára kiemelt fontosságú annak megakadályozása, hogy Irán nukleáris fegyverekhez jusson

0

ujkelet.live

Az izraeli és amerikai biztonsági tisztviselők közötti tárgyalások előtt hétfőn, Jeruzsálemben John Bolton, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója azt mondta Netanjahunak, hogy az Egyesült Államok számára kiemelt fontosságú annak megakadályozása, hogy Irán nukleáris fegyverekhez jusson, és ezért lépett ki Trump az Obama-kormány által tető alá hozott megállapodásból, és állította vissza a szankciókat.

Bolton nagy kritikusa a nukleáris megállapodásnak, és nagyobb nyomást helyezne Teheránra annak érdekében, hogy útját állja a közel-keleti terrorszervezeteket fínanszírozó tevékenységének és ballisztikus rakéta fejlesztéseinek. A George W. Bush elnök alatt ENSZ-nagykövetként dolgozó Bolton régóta harcos támogatója Izraelnek.

Bolton elmondása szerint Washington arra törekszik, hogy meggyőzze az európai szövetségeseit, hogy “erősebb fellépésre van szükség az iráni nukleáris fegyverekkel és a ballisztikus rakétákkal szemben.”

Netanjahu egyetértett, hogy a megállapodás “katasztrofális”, és Trump döntését, hogy kilép belőle történelminek nevezte. Elismételte gyakran hangoztatott mondását, miszerint “a nukleáris megállapodás nem megakadályozta Iránt a bomba készítésben, hanem kikövezte az utat egy teljes nukleáris arzenálhoz.”

“A szankciók megszüntetésével [a megállapodás] lehetővé tette, hogy Irán kasszájába több milliárd dollár folyjon be, ami viszont csak az iráni háborús gépezetet táplálta Szíriában, Libanonban, Jemenben és másutt,” – mondta Netanjahu.

A miniszterelnök kijelentette, hogy Izrael hálás Trump döntéséért, hogy kilépett a megállapodásból, és hasonlóan érez “minden arab szomszédunk … gyakorlatilag mindenki ebben a régióban”, továbbá “minden országnak, mely törődik a békével és biztonsággal a Közel-Keleten, követnie kell Amerika útját és fokoznia kell a nyomást Iránon. Minél nagyobb az Iránra gyakorolt nyomás, annál nagyobb az esélye, hogy a rezsim enged az agresszióból.”

“Fontos, hogy az iráni nép megértse, nem ellene harcolunk. Harcunk az őket brutálisan elnyomó rezsim ellen van, amely letartóztatja a nőket, amiért nem takarják el a hajukat, amely homoszexuálisokat lógat fel köztereken, amely elutasítja több millió iráni szabadság iránti törekvéseit,”- jelentette ki Netanjahu.

Netanjahu kiemelte Bolton látogatásának fontosságát.

“Látogatásod lehetőséget ad arra, hogy még erősebbé tegyük a kapcsolatot, és még inkább szorosabbá tegyük szövetségünket az Iránnal, Szíriával, Gázával és számos más kihívással szemben, amelyekkel mindkét ország szembesül a térségben.”

Mindketten hangsúlyozták, hogy a két nemzet közötti kapcsolatok soha nem voltak ilyen jók. Bolton, utalva Trump decemberi döntésére azt mondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy Jeruzsálemben, Izrael fővárosában lehet.

Netanjahu megköszönte a Trump-kormány Izrael biztonsága iránti elkötelezettségét. “Izrael úgy véli, hogy nincs jobb barátja és szövetségese az Egyesült Államoknál. És úgy vélem, hogy az Egyesült Államoknak nincs jobb barátja és szövetségese Izraelnél.”

Vasárnap, a közös vacsorát megelőzően Netanjahu azt nyilatkozta, hogy a tárgyalások elsősorban Irán közel-keleti agressziójának visszaszorítására fognak összpontosítani. Netanjahu Boltont Izrael óriási barátjának nevezte, és dicsérte Trump döntését az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe költöztetéséről.

Bolton először látogatott Izraelbe, mióta áprilisban átvette a nemzetbiztonsági tanácsadó pozíciót H. R. McMastertől.

Bolton vasárnap Izraelből bejelentkezve az ABC-s “This Week” -nek azt nyilatkozta, hogy az iráni erők kivonása Szíriából közös célja Washingtonnak, Jeruzsálemnek és Moszkvának.

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..