Egy furcsa iskola

0

Dr. Katz Barbara/ujkeletlive/@NachumKatz

Június utolsó hetében rendszerint már nem sokat tanulnak az iskolákban. Inkább az évzáró ünnepély előkészítésével foglalkoznak, esetleg rendeznek egy kirándulást. Ilyenkor már minden iskolában nagyobb a zaj, többet forgolódnak az udvaron. Ilyen formában ez az iskola sem különbözik a többitől. Az iskolák falain ott díszelegnek az elmúlt évek végzős diákjainak tablói, ilyenek itt is vannak a falon, éppenséggel csak osztályok nincsenek. Helyesebben nincsenek falak, amelyek az osztályokat elválasztanák egymástól. Pedig van 30 osztály is: kerek asztalok, körülöttük 6-8 székkel. Osztály-asztalok. És tulajdonképpen nincs is iskolaépület, mert az hol itt, hol ott van, csak éppen az eredeti épületben nem. Már régóta elhagyta azt, mint a szellem elhagyja a testet. Most Nir Ecionban van az iskola.

Mint más iskolákban, itt Nir Ecionban is nyüzsögnek – fordulnak a diákok az iskola – udvaron, hangosan kacagnak, esetleg egyesek sírnak is, …

Majd este 8-kor, egy nem hallható csengő a terembe szólítja őket, osztály – asztalaik mellé. Sok diák nagyon “távoli” utcából jött ide, repülőgépen, autón, hajón, csak hogy itt lehessen együtt a többiekkel…

A furcsa az, hogy a diákok mind nagymamák, nagypapák, akiket szétszórt az Élet a világ négy sarkába és onnan siettek ide az iskola hívó szavára.

A nagyváradi Dr. Kecskeméti Lipót zsidóliceumról van szó, amely mindössze 22 évet élt, 1922- től 1944-ig, amikor őt is megölte a Vészkorszak diákjainak nagyrészével együtt.

A megmaradottak, akik közül a legfiatalabbak is már elmúltak 65-öt, nem felejtették el iskolájukat. Akik megtehetik, eljönnek a találkozókra, amiket az utolsó 15 évben itt Izráelben rendezünk meg. Ez a mostani tudtommal a hetedik itteni találkozó. Olyan ez, mint egy seregszemle…Eljönnek Amerikából, Ausztráliából és Európa majd minden országából, azok akiket odavetett a Sors, hogy ismét lássák egymást, régi emlékeket elevenítsenek fel, érdeklődjenek egymás sorsának alakulásáról teljesítményeikről, és érdeklődjenek azok felől, akik nem tudtak eljönni, mert már betegek, vagy elfoglaltak és, hogy megsirassák azokat, akik örökre elhagyták a Zsidlic már nem létező iskola padjait…

A legidősebbek, – talán, – azok voltak, akik már 62 éve érettségiztek. Az utolsó évfolyam is már 48 éve maturált… A találkozó motorja szervezői, azok voltak, akik most ünneplik 50 éves találkozójukat, s akik az eddigi találkozókat is megszervezték mindannyiunk megelégedésére.

A június 24-i ünnepi megnyitó után következett két szép kirándulás, majd baráti látogatások és szombat este újra összejöttünk, hogy elbúcsúzzunk egymástól. A külföldről jöttek lassan elutaznak, de mindannyian bizonyára meg sokáig és boldogan fogunk visszagondolni az együtt eltöltött napokra, erre a felejthetetlen találkozóra és reménykedni fogunk, hogy újra tudunk találkozni. Addig is talán a “Zsidlic” folyóirat folytatni fogja hivatását és továbbra is megmarad összekötő kapocsnak. Maradjunk a viszontlátás reményében…

Dr. Katz Barbara/ zsidlicista

A kézirat eredeti változatban, szerkesztetlenül jelent meg /ujkeletlive szerk./

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..